Posts Tagged ‘személyiséggel’

„Fordulat állt be az amerikai külpolitikában az elmúlt években, és ez aggodalommal tölt el” – mondta lapunknak Pat Robertson televíziós műsorvezető, az amerikai CBN csatorna alapítója. A médiában a „keresztény jobboldal” egyik vezetőjeként számon tartott Robertson, aki republikánus színekben 1988-ban versenybe szállt az elnökjelöltségért is, úgy véli, hogy „az arab tavasz” eseményei a Muzulmán Testvériség által képviselt radikális irányba befolyásolják a Közel-Keletet. Izraelnek olyanokkal kellene megegyeznie, akik az elpusztítására törekednek – véli Pat Robertson.

Obama elnök ismertette azokat a feltételeket, amelyek alapján szerinte rendezni lehetne az izraeli-palesztin viszonyt. Ön rendszeresen foglalkozik műsoraiban a Közel-Kelettel. Hogyan látja a legújabb béketervet?

– Aggodalommal tölt el az, hogy a Palesztin Hatóság szövetséget kötött a Hamasszal, amely egy terrorszervezet, és nem ismeri el Izraelnek a létezéshez való jogát. Ezért nincs olyan partner, akivel Izrael tárgyalni tudna a békéről, hiszen hogyan lehetne megállapodni egy olyan féllel, aki az elpusztításukra törekszik? A másik sarkalatos pont Jeruzsálem, amelyről Jézus a Lukács evangéliuma 21. fejezetében azt jelezte előre, hogy újra zsidó uralom alá kerül. Ezért is történelmi, sőt profetikus jelentőségű esemény volt, amikor ez 1967-ben megtörtént. Én úgy vélem, hogy nekünk itt Amerikában nem szabadna semmi olyat tennünk, ami beavatkozik Isten Jeruzsálemmel kapcsolatos tervébe. Ez a város Izrael fővárosa, amelyet Dávid király már az időszámításunk előtt ezer évvel az ország központjává választott. A leghatározottabban ellenzem tehát azt a tervet, amit az elnök ismertetett Jeruzsálem és Izrael jövőjével kapcsolatban.

A korábbi elnökök közül többen kikérték keresztény közéleti vezetők véleményét nemcsak vallási, hanem világpolitikai kérdésekben is. Billy Graham rendszeresen konzultált az elnökökkel, és Önt is számos alkalommal fogadták a Fehér Házban. Mit tapasztal, a jelenlegi elnök mennyire igényli az ilyen tanácsokat?

– Obama elnök úrnak a középső neve Huszszein, mivel az apja muzulmán volt. Úgy tudom, hogy Indonéziában diákként évekig egy muszlim vallási iskolába járt. Szerintem sokkal nagyobb rokonszenvvel tekint az iszlámra, mint Izraelre vagy a kereszténységre. Aggódom a hozzáállása miatt. Bush elnök keresztény vezetőként erőteljesen támogatta Izraelt, és ezt a támogatást nem látom Obama úr részéről.

Olvastam egy véleményt, amely szerint az 1967-es határokhoz való visszatérés, amit most az amerikai vezetés sürget, valójában az egykori Szovjetunió álláspontjához való visszatérés, hiszen Moszkva volt az, amely egyértelműen megszállásnak minősítette Izrael önvédelmi háborúját. Mit gondol erről a párhuzamról?

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.