Archive for the ‘Uncategorized’ Category

Itt az idő a széleskörű összefogásra, hogy az országot a nagyvilág előtt megszégyenítő, rasszista, antiszemita kirohanásairól hírhedt párt örjöngéseinek végre megálljt parancsoljunk! Aki csak tud jöjjön el, és a szórólapot virtuálisan is ossza meg barátaival, ismeróseivel. 2000 környékén volt egy demonstráció FIDESZ vezénylettel, aminek a címe: NEM ADJUK A GYŰLÖLETNEK A XXI. SZÁZADOT. Martonyi úr, aki akkor egy szónoka volt a rendezvénynek, most is felszólalhatna, némileg enyhítve hazánk rossz nemzetközi megítélését, és megmutathatná, hogy az Orbánkormány nem csak a szavak szintjén áll ki országának polgáraiért.
Mindenik, aki érzi és látja ennek az összefogásnak a szükségességét, jöjjön el vasárnap a Kossuth tére, és mutassuk meg, hogy most valóban  NEM ADJUK A GYŰLÖLETNEK A XXI. SZÁZADOT!!!!

image

Nem szórólap

Ez a bejegyzést WordPress for Android alkalmazással készítettem, MY AUDIO TABLET SERIES 7 tàblagèppel! revpista@gmail.com

Mikor a nácik elvitték a kommunistákat,
csendben maradtam,
hisz nem voltam kommunista.
Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szakszervezeti tag.
Amikor a szocialistákat bezárták,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szocialista.
Amikor a zsidókat bezárták,
csendben maradtam,
hisz nem voltam zsidó.
Amikorra engem vittek el,
nem maradt senki,
aki tiltakozhatott volna.

Martin Neimöller

Nem maradt senki

Nem maradt senki

A megfélemlített ország

A huszadik század magyar történelmének egyik szembetűnő jellemzője, hogy az ország vezetését rendre olyan politikai erők ragadták meg, amelyek ellenfeleikkel szemben a legkíméletlenebb leszámolást hirdették meg. Az ország, a nép vagy a nemzet érdekeire hivatkozva igyekeztek eltaposni az általuk kártékonynak ítélt csoportokat, rétegeket, osztályokat. Ennek során értékét vesztette szemükben az emberi élet éppúgy, mint a jog.

Horthy és a különítményesek

Horthy Miklós. A fehérterrort végrehajtó különítményesek a fővezérsége alá tartoztak

A második nagy terrorhullám a Tanácsköztársaság bukása után vette kezdetét. Több mint egy esztendőn át tartott, 1919 augusztusától 1920 novemberéig. Elsősorban Horthy Miklós Nemzeti Hadseregének tiszti különítményeihez kötődik, de más szervezetek és fegyveres csoportok is kivették részüket a fehérterrorból. Fő feladatuknak az 1918-19-es forradalmak résztvevőivel, támogatóival és szimpatizánsaival való leszámolást tekintették. Gyűlöletük elsősorban a kommunisták, szociáldemokraták, liberálisok és zsidók ellen irányult.

Horthy, a fehérterror legfőbb irányítója, az antant megszállás alatt lévő Szegeden megalakult ellenforradalmi kormány hadügyminisztere volt 1919 nyarán. A Tanácsköztársaság augusztus 1-jei bukását követően függetlenítette magát a kormánytól, és saját vezetése alatt felállította a Nemzeti Hadsereg fővezérletét. Csapatait augusztus elején a Dunántúlra vezényelte, mely katonailag vákuumterületnek számított, hiszen az összeomlott Tanácsköztársaság fegyveres erejével már nem kellett számolni, a román katonai megszállás pedig nem terjedt ki erre az országrészre. A Nemzeti Hadsereg szerves részét alkották a tiszti különítmények, melyek közvetlenül a fővezérségnek voltak alárendelve, személy szerint Horthynak. A leghírhedtebb egységeknek a Prónay Pál-, az Ostenburg-Moravek Gyula- és a Héjjas Iván-féle különítmények számítottak.

Horthy 1919. augusztus elején személyesen adott utasítást a tisztogatások megkezdésére. Ezt követően a különítményesek bevonultak a városokba és falvakba. A helybéliek feljelentései alapján elfogták a forradalmak tisztségviselőit, a munkásmozgalom résztvevőit és zsidó származású polgárokat, értelmiségieket, és legtöbbször minden bírói ítélet nélkül felakasztották őket. Így például augusztus 10-én a Prónay-különítmény emberei gyilkolták meg a szekszárdi direktórium tagjait. Három nappal később Tolnán végezték ki az ottani direktórium tagjait. Augusztus 17-én ismét Szekszárdon gyilkoltak meg elfogott baloldali vezetőket. Szeptember 18-án a kaposvári törvényszéki fogházból hurcolták el a különítményesek a fogva tartott kommunistákat, és meggyilkolták őket. A féktelen terror hírei nagy felháborodást váltottak ki a nyugati hatalmak körében, és az antant egy vizsgálóbizottságot küldött ki Nathan Horowitz amerikai ezredes vezetésével a történtek kivizsgálására.

A szeptember 24-25-én lezajlott vizsgálatok során Horthy úgy szervezte meg a bizottság szemleútját (pazar vendéglátás, bankettek, a fővezérség által szervezett találkozók a helyi elöljáróságok megbízható tagjaival stb.), hogy a valós tények rejtve maradjanak a vizsgálóbiztosok előtt. A bizottság jelentésében így végül az szerepelt, hogy „a fehérterrorra vonatkozó hírek alaptalanok”.

Ezt követően a Horthy fővezérsége alá tartozó különítményesek tovább folytatták a megtorlást. Szemükben általában a zsidó és a kommunista ugyanazt jelentette, ezért több ízben olyan zsidók is áldozatul estek a fehérterrornak, akiknek semmi közük nem volt a munkásmozgalomhoz. Az egyik legnevezetesebb ilyen eset Tószegi Freund Albert zsidó földbirtokosnak és jószágigazgatójának felakasztása volt. Engesztelhetetlen zsidógyűlölet fűtötte Horthy egyik legismertebb különítményes parancsnokát, báró Prónay Pált is, aki ekkor a fővezér legközelebbi hívei közé tartozott. Küldetésének tekintette a zsidók elleni fellépést, és egyáltalán nem érdekelte, hogy mi lesz az esetleges visszhangja a minden jogszerűséget nélkülöző tetteinek. Mint naplójában írta: „A liberális lapok így is, amúgy is ellenünk fognak írni, akár egy zsidót akasztunk fel, avagy valamennyit kivégezzük.”

Héjjas Iván. Kecskeméten kommunistákat gyilkoltatott meg.

Ezzel szemben Horthy, miközben szabad utat engedett különítményesei terror­akcióinak, a nyilvánosság előtt nem kívánta vállalni sem a fehérterror brutális és törvénytelen gyilkosságait, sem az antiszemita tettek felelősségét. Sőt 1919 novemberében a Múlt és Jövő zsidó folyóirat hasábjain a következőket nyilatkozta: „Ünnepélyesen kijelentem, hogy a zsidóüldözések ügyében, melyek felelőtlen elemeknek a bűnei, a legszigorúbb vizsgálatot indítottam, a bűnösöket, a tetteseket és uszítókat egyaránt, amennyiben a hadseregemhez tartoznak, haditörvényszék elé állítom, és őket a Magyar Nemzeti Hadsereg kötelékéből örökre kizárom, egyébként magától értetődőnek tartom, hogy mindenféle pogromot, felekezeti üldözést és egyéni akciót kérlelhetetlen szigorral kell elnyomni.” Tetteiben azonban nem követte saját szavait. Jól mutatja ezt Prónayhoz való további viszonya.

A beszédeiben és cselekedeteiben egy-aránt élesen antiszemita Prónayt nemcsak hogy nem büntette meg, és nem zárta ki hadseregének kötelékéből, hanem a Vitézi Rend tagjává tette, alezredesi rangra emelte, és az egész Prónay-különítményt 1. Szegedi Vadászzászlóalj néven Prónay parancsnoksága alatt beemelte a Magyar Királyi Honvédség reguláris egységei közé.

1919. november 20-án a fehérterror újabb nagyszabású akciójára került sor, amikor Héjjas Iván különítményesei a kecskeméti fogházból elhurcolták és brutális kegyetlenséggel meggyilkolták az ott fogva tartott kommunistákat. Ennek nyomán a Népszava decemberben cikksorozatot közölt az orgoványi, kecskeméti és izsáki vérengzésekről, s fellépést követeltek Héjjas Iván különítményével szemben. Válaszul az Ostenburg-különítmény fegyveresei 1920. február 17-én elhurcolták és meggyilkolták Somogyi Bélát és Bacsó Bélát, a Népszava szerkesztőjét és munkatársát. Somogyi és Bacsó meggyilkolása kapcsán Prónay a következőket írta naplójában Horthyról: „Nemcsak ő, hanem egész környezete már régen kívánta ezen imposztor zsidó firkászoknak a láb alól való eltevését.”

A tiszti különítmények mellett más szervezetek is bekapcsolódtak a fehérterrorba. Így például 1919 decemberében az Országos Antiszemita Párt nagygyűlése után több száz tüntető megtámadta és szétrombolta a „baloldali és zsidó kötődésű” Népszava és Az Est újságok szerkesztőségeit illetve nyomdáját. A politikai ellenfelek megfélemlítését és félreállítását szolgálta a kormány 1919. december 5-én közzétett rendelete az internálásról, amely ezrével tette lehetővé olyanok fogva tartását, akik ellen nem született semmiféle bírói ítélet, és nem is követtek el semmilyen bűncselekményt. A megfélemlítés és terror 1920 januárjában hozta meg egyik fő politikai gyümölcsét, amikor az üldözött Szociáldemokrata Párt tiltakozásul bojkottálta a nemzetgyűlési választásokat, s így a munkásság évekre parlamenti képviselet nélkül maradt.

A terror légkörében folyt le Horthy Miklós kormányzóvá választása is az Országgyűlésben 1920. március 1-jén. A Parlament épületét és környékét példátlan módon a választás egész ideje alatt a Prónay-különítmény fegyveresei tartották megszállva.

1920 márciusától részben a belpolitikai okok, a konszolidáció fokozódó igénye, de főként külpolitikai megfontolások a terror visszaszorítására indították az újonnan alakult kormányt. A parlamentben a miniszterelnök felolvasta a versailles-i békekonferencián részt vevő magyar küldöttség vezetőjének Párizsból írt levelét, melyben gróf Apponyi Albert nyomatékosan hangsúlyozta a terror megfékezésének szükségességét, mert a fehérterrorról érkező hírek negatívan hatnak Magyarország megítélésére és ezzel a béketárgyalások kimenetelére.

A terror azonban csak lassan mérséklődött. Bár 1920. június 12-én feloszlatták a Héjjas-különítményt, két héttel később az Ébredő Magyarok Egyesületéhez tartozó Illy László és fegyveres csoportja brutális támadást hajtott végre a zsidó polgárság találkozóhelyeként ismert Club kávéház ellen a Lipót körúton. Behatoltak a kávéházba, az ott talált vendégeket kegyetlenül bántalmazták, egy bankigazgatót megöltek, egy ügyvédet pedig súlyosan megsebesítettek.

Prónay Pál. Horthy a számos vérengzést elkövető különítményest a Vitézi Rend tagjává és alezredesi rangra emelte, osztagát pedig 1. Szegedi Vadászzászlóalj néven beemelte a Magyar Királyi Honvédség kötelékébe.

Több más atrocitás után végül 1920. november 10-én oszlatták fel a fegyveres különítményeket. A Teleki-kormány de­cember végi amnesztiarendelete azonban gondoskodott arról, hogy a fehérterror egyetlen résztvevője se nyerhesse el tetteinek törvényes büntetését.

A rendelet kimondta, hogy szabadon kell bocsátani mindazokat, akik 1919. augusztus 1-je és 1920. február 16-a között követtek el bűncselekményeket, még akkor is, ha „hazafias felbuzdulásból” gyilkoltak meg embereket.

A fehérterror számszerű mérlege az eddig ismert adatok szerint a következő: 1919 és 1921 között több mint 73 ezer ember ellen indítottak eljárást politikai magatartásukért. 15 ezer volt a letartóztatottak száma. Közülük mintegy 7 ezret ítéltek el jogerősen. Több száz volt a kivégzettek száma.

 

Forrás: Hetek hetilap

Részlet a teljes cikkből!

Térkép képe

1934.május 31.– én, a Barmeni hitvalló zsinat szükségesnek találta felhívni teológiai nyilatkozatában a figyelmet arra, hogy egy egyház sem szolgálhat pártérdekeket, sem az egyház vezetését, sem tanításait nem rendelheti alá egyetlen párt érdekeinek sem, mert ha ezekre a vizekre evez bárkájával, amelyet nem mellesleg embermentésre kapott, súlyos tévedések áldozata lehet, sőt olyan történelmi bűnök elkövetéséhez nyújthat így asszisztenciát, amelyhez nemhogy nem lehet semmi köze, de azok megakadájozásábanbarth1 élen kellene (kellett volna), járnia. Jelenleg úgy tűnik, ezt a nyilatkozatot, bár első sorban nem a magyar protestánsok számára íródott, nem igazán veszik figyelembe a magyar protestáns egyházak jeles képviselői. Ugyanis, ha figyelembe vennék, nem kerülhetett volna sor arra, hogy Debrecenben, a magyar reformáció „fellegvárában” egy olyan személy kultuszának felélesztéséhez nyújtson baráti jobbot, aki okozója és előkészítője a magyar történelem leg sötétebb korszakának, amelyet a teljes második magyar hadsereg pusztulásához vezetett, és többszázezer magyar honfitársát küldte különlegesen szolgalelkű magatartásával az értelmetlen halálba. Ennek fényében erősen megkérdőjelezhető, hogy az a bizonyos debreceni kollégium tulajdonképpen mitől is marad református, és milyen keresztény/keresztyén életvitelt, hitet fog közvetíteni tanulói felé. Persze, ez nem meglepő, ugyanis a katolikus egyházzal szemben, a reformáció képviselőitől tudomásom szerint még nem hangzott el korrekció, vagy elhatárolódó közlemény, vagy bármi Luther, a nagy reformátor antiszemita kijelentéseitől, vádaskodásától. A hitvallás máodik pontja: Az ő munkája, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok, aki bölcsességül lett nekünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul. (1Kor 1,30)

„Amiként Jézus Krisztus Isten ígérete valamennyi bűnünk megbocsátására, ugyanilyen komolyan tart igényt Isten a teljes életünkre is; őáltala kapunk mi boldog szabadulást ennek a világnak az istentelen kötelékeiből, és szabadon, hálásan szolgálhatunk valamennyi teremtménye felé.

Elvetjük azt a hamis tanítást, amely szerint lenne olyan területe az életünknek, amelyben nem Jézus Krisztus tulajdona lennénk, hanem más urakhoz tartoznánk, olyan területek, amelyekben nincs szükség a megigazulásra és megszentelődésre.” Bonhoeffer

Kíváncsi vagyok, hogy a helyi református vezetés, akiknek nyilván erre a táblaavatásra rá kellett bólintani, hogy értelmezik ezt, vajon egy Horthy féle személy élete milyen példával fog szolgálni az eljövendő nemzedéknek, vallási alapon pedig ennek a kultusznak való szervilis befekvés (elnézést, erre jobb szó nem nagyon van) milyen módon fogja szolgálni az egyén megszentelődését, és megigazulását. A hitvallás harmadik pontja: Hanem igazságot szólván szeretetben, mindenestül növekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztus. Ő illeszti össze és szerkeszti egybe az egész testet. (Ef 4,15-16)

„A keresztyén egyház testvérek gyülekezete, amelyben Jézus Krisztus az Igében és a sákramentumokban a Szentlélek által mint Úr van jelen és cselekszik. Neki a hitével, engedelmességével, üzenetével és rendjével a bűnös világban mint kegyelmet nyert bűnösök egyházának kell arról bizonyságot tennie, hogy ő egyedül az ő (ti. Jézus) tulajdona, egyedül az ő vígasztalásából és visszajövetelének várásából az ő tanítása szerint el.

Elvetjük azt a hamis tanítást, miszerint az egyháznak joga lenne kénye-kedve szerint megváltoztatni üzenetének tartalmát, rendjét, vagy pedig igazodhatna a mindenkori világnézeti és politikai meggyőződések változásaihoz.”

Ebből a pontból a következőt szeretném kiemelni: „vagy pedig igazodhatna a mindenkori világnézeti és politikai meggyőződések változásaihoz”. 800px-DBP_1984_1214_Barmer_Theologische_Erklärung

Nem kívánom a szót szaporítani, akit érdekel, az egész hitvallást megtalálhatja az interneten. Mindenesetre a magyar protestáns egyházak vezetőinek nem ártana a múlt évszázad közepén működő, és a náci rezsimmel szembeszálló német teológusok munkáit egy kicsit, ámde tüzetesen tanulmányozni. Másrészt, a keresztényeknek nem szabad szem elől tévesztenie azt sem, hogy annak a személynek a kultusza, nem tűr meg maga mellett semmilyen keresztény vallást, hitet. Maximum addig, amíg a saját aljas céljaira felhasználja. „Barmen teljesítménye, hogy a német protestantizmus történetében- a reformáció kora óta talán első ízben- feketeknyv Lutheránusok, Reformátusok, és Uniáltak egyetértően tudtak szólni.Barmen 1934 ezért nagy ökomenikus esemény. Nem abban az értelemben, hogy teljes egyházi egységre jutottak volna, hanem abban, hogy aktuális kérdésekben képesek voltak közösen szólni.” (Részlet Dr Reuss András bevezetőjéből Fekete Károlynak, a Barmeni hitvallás 75. évfordulójára kiadott könyvéhez.) Nem vagyok a vallási ökomenizmus híve, viszont ebben a Barmeni hitvallók a mai kornak példát adtak, hogy vannak olyan helyzetek, amikor minden sérelmet, és egyéb ellentétet félre kell tenni, és együtt kell felszólalni. A mi számunkra ez azt jelenti, hogy együtt fel kell szólalnunk a náci, fasiszta eszme újjáéledése ellen, hogy ne legyen szükség többet olyan hitvallások kényszerű megfogalmazására, mint a Barmeni, vagy olyan teológusok halálára, mint Bonhoeffer. Mindenesetre, a magyar protestánsok jeles képviselőinek, amíg önvizsgálatot nem tartanak, nem ajánlom, hogy Karl Barth, vagy akár Dietrich Bonhoeffer sírjára virágot vigyenek. Mert esetleg visszaköpnének.

 

Budapest, 2012.05.25.

D

obos Gyuszival a Facebookon ismerkedtem meg. Gyuszi a szlovákiai Lelesz községben él, és teljesen önkéntesen, és egymaga tart karban a Leleszi temetőn kívül még öt elhagyott zsidó temetőt. Tavaly, a nagytétényi zsidó temető önkéntes rendberakói között volt szerencsém vele találkozni. (A nagytétényi temető rendezéséről bővebben ITT , és egy videó ITT) Most levélben egyeztettünk egy rövid riportról. Gyuszi, a saját szerény, tömör és lényegre törő stílusában válaszolt kérdéseimre.  

A nevem Dobos Gyuszi. Lelesz Községben lakom, és a leleszi Zsidó Temető Gondnoka vagyok. Az egész úgy kezdődött, mivel hogy vallásos ember vagyok, mindig az volt a vágyam hogy olyan emberek közé tartozzak, akik a legközelebb állnak az Örökkévalóhoz. Ezek pedig a zsidók, akik a világ legintelligensebb emberei köze tartoznak. Így hát, magamtól elhatároztam, hogy rendezem a leleszi zsidó temetőt, ami katasztrofális állapotban volt. Egy évig dolgoztam rajta. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ezen a temetőn nem volt feljárat, kapu es lépcső csak három sírkő. Mindent én terveztem, és csináltam a temető múltjárol csak annyit, hogy a 70-es években a 90 százalékát elhordták, szét bágerozták a homok miatt. Mar több mint 10 éve törődök ezzel a temetővel. És még ezen kívül 5-tel, többnyire egyedül csinálom, de itt- ott besegít a család. Végezetül meg annyit, hogy nagy megtiszteltetés a számomra, hogy Isten Kiválasztott Népének temetőit gondozhatom. Ezt nagyon fontosnak tartom.

A képeket Dobos Gyuszi készítette.

Szöveg: Révész István, Dobos Gyuszi.

Képek: Dobos Gyuszi, Lelesz

A tartalom forrásmegjelöléssel szabadon másolható.

Apu, cigányozni nem szabad…

Posted: 2012. április 1. vasárnap in kultúra, Uncategorized
Címkék: , , ,

Pár hete a 28-as villamoson zötykölődtem legkisebb lányommal. A vezetőfülke falán, a “mit lehet- mit nem” matricáról beszélgettünk, tudjátok, amin olyanok vannak hogy fagyizni tilos, meg ilyesmik. Anna lányom, most lesz 4 éves, annál a képnél, ahol a bajszos bácsika mutatja be, hogy a hátizsákot kézben kell tartani, és nem a háton, jó hangosan azt mondta: ez azt jelenti, hogy cigányozni nem szabad! Kicsit lemerevedtem (mégiscsak 28-as villamoson, ráadásul kedvenc ruhámban, ami piros- fehér póló, és zöld -fehér melegítőfölső), de kérdő tekintetemre megismételte: cigányozni nem szabad. Azután erről kicsit beszélgettünk. Na, erre a gyerekre is büszke vagyok!

Mivel  a wordpress nem engedi kitenni ezt a hírt, ezért az ezen a linken olvasható: http://www.blogsziget.hu/blogs/mfk/index.php?pid=6497

Naámán

Csendben ült a palotája teraszán, és nézte az udvaron tolongó vitézeit. Időnként felhallatszott hozzá egy-egy ujjongó, vagy éppen meglepett felkiáltás, mikor a zsákmányuk között- amin épp osztozkodtak- valami értékeset , érdekeset találtak. Magához intette a közelében álló szolgáját.

– Nekem nem kell ebből semmi. mondta, és a távolba nézett.

– Úgysem tudom már mire felhasználni…

Keserű gondolat volt ez nagyon. Valamikor, ő volt Szíria legnagyobb hadvezére, hőse, országa megmentője. Mindenki elismerte, méltatta, ünnepelte, még a királyhoz is szabad bejárása volt. Most pedig tudta, hogy ez volt az utolsó portyája, többet már nem mehet.

Minden egy jelentéktelen, aprócska sebbel kezdődött, amit egy erejét vesztett nyílvessző okozott az egyik csatában. Hiába figyelmeztette fegyverhordozója, hogy legalább amíg kimossák és ellátják a sebét, addig hagyja a harcot, de nem tudott leállni. Pedig akkor még nem lett volna késő talán. Azután a seb nőtt, már hiába kezelték, és egyszer csak megjelent több helyen is a testén. A jósok, mágusok, és orvosok hiába csináltak bármit. Nem tudták meggyógyítani. Aztán, bár mindenki tudta, de eddig senki nem merte kimondani, és most mégis az egyik orvos remegő térdekkel halkan súgta a rettenetes szót: lepra. Majd gyorsan elhagyta a beteg szobáját.

Micsoda pimaszsága ez a sorsnak, kegyetlen játéka isteneinek. Nem harcban hősként kell meghalnom, hanem kitaszítva, magányosan a többi hasonló beteggel valami elhagyott helyen- gondolta.

Ekkor egy hang riasztotta fel:

– Uram, Naámán, engedd, hogy szóljak!

Legkedveseb szolgája, Rabshakeh térdelt előtte. Igazából, több volt már szolgánál, inkább barát, és bizalmas. Lassan három évtizede harcoltak együtt.

Nem szólt, csak kezével intett beleegyezően.

– Uram, a rabszolgák közül kiválasztottam egy leánykát, szükség enne rá asszonyod mellett. Kívánod megtekinteni?

Ugyan, minek? Gondolta, de hogy kedvében járjon barátjának, Igenlően bólintott.

– Engedjétek be! Kiáltott Rabshakeh.

A leányka alázatosan, lehajtott fejjel lépett ki a teraszra, és egyből térdre ereszkedett.

– Menj közelebb. Mondta neki Rabshakeh. A lányka egészen közel ment Naámánhoz, és ismét le akart térdelni, de az rászólt: – maradj állva.

Hmm. Gondolta. Nem lehet több tizenöt évesnél. Dolgosnak látszik.

– Mutasd a kezed! Szólt a lányra, és a felé nyújtott piszkos kis gyerekkezet megfogta, és tenyérrel felfelé fordította. Hát – mondta a lánykának- látszik a kezeiden hogy nem vagy naplopó. Mi a neved?

– Rebeka. Felelte a lány halkan.

Námán, ahogy a kezét fogta, észrevette az arcán a kíváncsiságot. A lány a kezén a sebet nézte.

– Tudod mi ez? Kérdezte.

– Igen, – válaszolt Rebeka- lepra.

– És nem félsz tőle?

– Hát, kicsit igen…

– Kicsit???!! Kiáltott Námán, és felugrott. Az emberek e teraszon ijedtükben térdre estek, csak Rebeka maradt állva, és Námán szemébe nézett, amelyből az értetlenség, és a döbbenet keveréke sugárzott.         – Kicsit???!!! Miért csak kicsit? És ha te is megbetegszel, és meghalsz velem együtt?

– Lehet. De ahonnan én származom, ott tudják gyógyítani. Felelte Rebeka.

Erre mindenki felkapta a fejét, Rabshakeh pedig minden protokollt mellőzve felugrott, a lányhoz lépett, és megfogta a vállait. – Mond még egyszer!! Mondta fojtott indulattal.

– Ahonnan én származom, tudják gyógyítani… mondta, és egy kicsit remegett a hangja, mert már ő is megérezte a körülöttük vibráló feszültséget.

– Széket! Kiáltott Naámán, és amikor egy alacsony ülőalkalmatosságot tettek le, Rebekára mutatott, és azt mondta: – Ülj le, és beszélj!

És Rebeka beszélt. Beszélt az Örökkévaló Könyvéröl, ahol le van írva mikor kinek mit kell csinálni a leprással, és beszélt a prófétáról, akit Elizeusnak hívnak, és ha ő, Naámán elmenne hozzá, biztos meg tudná gyógyítani, mert más országokból is szoktak jönni, és azok között is voltak akik meggyógyultak mikor segítségül hívta a próféta az Istenének nevét, sőt, volt már aki meghalt, és újra megéledt mikor a próféta, aki az Isten embere, imádkozott érte. És csak mondta, mondta, és sorolta azokat, amiket tudott, és mindenki figyelmesen hallgatta.

– Esély az életben maradásra. – Gondolta Naámán.- Bár csekély a valószínűsége hogy ez a lányka nem túloz, de mégis csak egy szalmaszál amibe kapaszkodni lehet.

– Rabshakeh! Fogd a leányt, vidd el Benhadadhoz, a királyhoz, és mond el neki ezeket. Naplemente előtt várlak, mi a király válasza.

A nap még magasan járt, mikor Rabshakeh visszaért. Naámánt a palota kertjében találta.

– Mit mondott Benhadad? Kérdezte izgatottan.

– Levelet íratott azonnal Jórámhoz, Izrael királyához. Megüzente neki, gyógyítson meg téged. Neked pedig parancsolja, azonnal csomagolj, és hajnalban indulj útnak. A kíséretedről, és az ajándékokról gondoskodott már. A karaván napfelkeltekor indul a város nyugati kapujától. Én is veled megyek, és a lányt is visszük. Ha igaz, amit mondott, visszakapja a szabadságát. Ha nem, elveszti a fejét.

Jórám király a délelőtti kihallgatásra köré gyűlt főembereit hallgatta éppen, mikor ijedt arccal megállt az ajtóban Azariás udvarmester. Egyből csönd lett a teremben. Jórám felállt.

– Mi a baj? Kérdezte Azariást.

– Követek érkeztek uram Szíriából.

A hangja, ahogy a térdei is, kissé remegtek, ahogy folytatta: – Naámán is itt van…

A teremben a dermedt csendet ijedt suttogás váltotta fel.

– És?? Kérdezte Jórám.

– Levelet hozott Benhadadtól. Felolvasom.

És felolvasta. A dermedt csendben mindenki ijedten nézte Azariás remegő kezében a levelet, és mindenki ugyan arra gondolt: provokáció!

– Uzzi, Mikáél, Ehud és Ariel maradnak, a többiek kint várjanak! Parancsolt a király.

– Na – kérdezte, mikor a többi vezér kiment- most hogyan tovább?

Már vagy két órája tanácskoztak, mikor újabb követ érkezett. Ezúttal jóval szerényebben, és csak egyedül.

–  Jórámhoz jöttem. Elizeus küldött.

Azariá udvarmester azonnal jelentette a próféta szolgájának érkezését. Behívták. Sokat nem tartózkodott bent, mert a próféta üzenete rövid, és egyértelmű volt: küldjétek hozzám Naámánt.

A poros út mellett álló egyszerű ház mellett megálló karavánt a városka lakói érdeklődve nézték. Az ajtóban Géházi, Elizeus szolgája jelent meg, fogadva a karaván vezetőjét, és Rabshakeht.

-A prófétát keressük, aki gyógyít.

– Itt lakik. Üzent uradnak, Naámánnak. Menjen le a Jordán folyóhoz, és hétszer merüljön alá benne teljesen.

– Ennyi?

– Ennyi.

Mikor Naámán ezt meghallotta, haragra gerjedt.

– Ezért utaztam ennyit, hogy ebben a lábvízben lubickoljak??? Még csak ide sem dugja az orrát az a próféta, hanem egy szolgával üzen?? Ezért jöttünk ide, hogy fürödjek, holott Damaszkuszban is tudok ha arra támad kedvem, rendes folyóban, nem mint ez a, ez a….

– Jordán. Mondta egyik szolgája csendesen.

– Hallgass, mert felköttetlek!! – Kiabált magából kikelve Naámán.- A város szélén letáborozunk, reggel hazaindulunk, azután, pedig jaj ennek a földnek ha a seregem visszatér.

Reggel Rabshakeh jött be a sátrába.

– Uram, kérlek, legalább próbáld meg. Nem vesztesz vele semmit. Kérlek, ha van becsületem előtted, tedd meg amit kérek.

Naámán tegnapi haragját már felváltotta a beletörődés a sorsába.

– Csak a kedvedért. Mondta Rabshakehnak.

Reggeli után lementek a Jordán partjára.

– Micsoda kis patakocska ez az Abanához, és a Párpárhoz képest. Gondolta.

– Őrség a helyére, utat lezárni mindkét irányban száz lépésre! Vezényelt Rabshakeh.

Naámán nekivetkőzött. Csak egy finom gyolcsból készült alsóruhát hagyott magán, és végignézett a testén. -Borzalmas.. és milyen büdös vagyok.

Rabshakeh biztató pillantásától kísérve, besétált a folyóba, és ahol már derékig ért a lassan folyó víz megállt. – Hát, legalább nem hideg. És ha igaza lenne a prófétának… A part felé fordult, és Rabshakehra nézett.

– Hétszer uram, hétszer, és teljesen!!

Mondta Rabshakeh, és bizakodó reményteli pillantásokat vetett urára.

– Legyek túl ezen is. Gondolta, mély levegőt vett, és összeszorította szemét- száját.

Egy, kettő, három, négy, … hét.

Lemerült, és feljött. Hétszer. Ő megtette, a többi már nem rajta múlott. Ahogy sétált kifele a vízből, emberei elé jöttek, meredten bámulták.

– Na most mi van már megint… gondolta, de Rabshakeh kiabálva, nevetve futott hozzá, és minden illemről megfeledkezve ölelgette, és közben önfeledten kiabált.

– Most mi van???!! Nem mert magára nézni. Azután erőt gyűjtött, és felemelte a szeme elé a kezét. Teljesen eltűntek a sebek a kezéről. Azután az egész testét megnézte, és a legnagyobb csodálkozással vette észre, hogy még a harcokban szerzett sebek nyomai is eltűntek róla!

– Köszönöm. Másra nem is tudott gondolni hirtelen, csak ez járt a fejében. Köszönöm! Visszakaptam az életem!

A teljes és valós történet a Bibliában, a Királyok második könyvének ötödik fejezetében olvasható.

 

Idén került sor azoknak a csontoknak a részletesebb vizsgálatára, amiket 2004-ben, az angliai Norwichben egy áruház építésekor találtak. A csontok egy gödörbe voltak eltemetve, és eredetileg azt feltételezték, valamilyen járványban elhunytaké voltak.
Dr. Ian Barnes genetikus vizsgálatai szerint azonban nem betegségben haltak meg a 12-13. században élt emberek, hanem meggyilkolták, vagy öngyilkosságra kényszerítették őket. Az áldozatok között tizenegy gyermek és hat felnőtt volt, férfiak és nők vegyesen. Öten közülük egy családhoz tartoztak.csontos
A csontok DNS vizsgálata alapján Dr. Barnes azt feltételezi, hogy zsidók voltak az áldozatok, mivel genetikai állományuk egyezést mutat a ma élő zsidókéval. Ez az első eset, hogy DNS vizsgálattal állapítják meg régészeti feltárás során előkerült holttestek etnikai hovatartozását. A lelet felfedezése új irányba terelheti a középkori angliai zsidóság kutatóit. Ugyanakkor komoly háláchikus problémát is felvet: amennyiben ugyanis elfogadjuk a genetikai elemzést bizonyító erejűnek, úgy a csontokat zsidó temetőbe kell eltemetni.

Forrás: Zsido.com

Térkép képe

 

Bodies found in Norwich medieval well are Jewish

Researchers from the Centre for Anatomy and Human Identification at the University of Dundee have discovered that 17 bodies thrown head first into a Norwich well in the 12th or 13th century were Jews, at least five of them from the same family.

Reconstruction of tightly packed skeletons found in Norwich wellThe remains were first discovered in 2004 during the construction of a shopping center. The archaeological survey of the area had been completed months earlier when archaeologist Giles Emery of Norvic Archaeology got a call from one of the backhoe operators saying he’d seen a skull in a foundation hole over 16 feet below ground level, far deeper than normal burials even from the ancient layers. Emery returned to the site and when the machine pushed aside a clump of dirt, they saw a tight mass of human skeletons which had been dumped into the well. They were shoved in so close together that at first Emery thought there were three or four bodies. It was only after further excavation that he realized there were so many more.

Eleven of the 17 bodies were children between the ages of two and 15, five of them below the age of five. The positions in which they were found indicated many of them had been dropped into the well from their ankles, the adults first. There was no obvious cause of death detected in the initial osteological examination, although some of the bones did show signs of malnutrition and non-fatal trauma like healed minor fractures and arthritis. Radiocarbon testing and some pottery sherds found in the well dated the bodies to the 12th or 13th centuries.

It was a mysterious, unique find. No other pile of bodies shoved into a well has ever been found in the UK. There was a consecrated cemetery within view of the well and the Jewish neighborhood a few steps away, so why had these people been thrown away like trash instead of buried according to religious custom? Even common graves and plague pits are at least holes in the ground.

Recently the BBC program History Cold Case became involved, bringing the University of Dundee team on board to perform cutting edge forensic examinations of the bones. They were able to eliminate disease as a cause of death. Bubonic plague was still a hundred years away at the time of death, and there was no evidence of any other fatal illness like leprosy or tuberculosis in the bones.

It was DNA expert Dr. Ian Barnes who found the smoking gun: five of the individuals had retrievable, testable DNA and it indicated that they were Jewish. The mitochondrial DNA — DNA that remains the same transmitted down the female line — of all five people matched, so they were family members. Stable isotope analysis, which uses the trace elements found in the bones to determine diet and migration patterns during their lifetime, indicated that the skeletons were from the Norwich area.

Norwich had a well-established Jewish community from 1135 until King Edward I expelled all the Jews from England in 1290. That’s not to say they were embraced as fellow men and brothers. When 150 Jews were killed in York in 1190, Norwich followed suit with a massacre of its own. Only the Jews who had fled to the castle survived. In the 1230s, there were a number of Jews executed because of a rumored child abduction, your classic blood libel.

Here’s a striking view of how Jews were seen not just by the population of Norwich but by the government, which had no problem at all borrowing money from Jews while also taxing them at sky-high rates and stealing/confiscating their property. It’s a drawing found on an Exchequer Roll, a document that lists tax payments made by the Jews of Norwich in 1233, during the reign of King Henry III.

Anti-Semitic cartoon from Norwich tax record

That three-headed monster with the crown towering over the center of the drawing is Isaac fil Jurnet, a wealthy Jewish moneylender from Norwich who was banker to King Henry, the Abbot and monks of Westminster, the Bishop of Norwich and many, many other movers and shakers. The man and woman facing each other beneath him with Satan between them are Mosse Mokke and his wife Abigail both of whom were employed as debt collectors by Isaac. On the left there’s a poor Christian monk, his scales full of coin that Isaac is trying to wrest from him using one of the many devils at his command. Isaac had sued the Westminster monks to get the interest from money they had borrowed after they refused to pay it.

That’s the level of anti-Semitism found in the tax rolls of 13th century England. You can imagine how much worse it got outside official government documents. Bad enough, certainly, to explain 17 people, 11 of them children, murdered and stuffed in a well.

Forrás: The History Blog

Bödők Zsigmond Nobel-díjas magyarok

Bödők Zsigmond Nobel-díjas magyarok

Bödők Zsigmond Nobel-díjas magyarok című könyv letölthető pdf formátumban az alábbi linken: Bödők Zsigmond Nobel-díjas magyarok