Posts Tagged ‘havdalah’

A Hávdálá jelentése „elválasztás”. Amikor beköszönt a Sábesz vagy az ünnep, egy pohár borra mondott kiddussal jelezzük, hogy valami különleges és szent kezdődött. Amikor vége a Sábesznak vagy az ünnepnek, a Hávdálával emlékezünk rá, hogy különbséget kell tenni a szent és a mindennapi, a világosság és a sötétség, a zsidó nép és többi népek, a szombat és a hétköznapok között. A Hávdálá tehát ugyanolyan fontos része a sábeszi szertartásoknak, mint a kiddus.

A Hávdálá szertartáskor meggyújtjuk a több szálból font gyertyát, elmondjuk a Hiné Él J’súáti” (“Íme, szabadulásom Istene”) kezdetű imát és Eszter könyvéből egy sort, majd áldást mondunk a borra, a jó illatú fűszerekre (amelyeket meg is szagolunk) és a világosságra (a hávdálá gyertya fényénél megszemléljük, hogyan tükröződik a fény a körmeinken). Végül elmondjuk a szombat és a hétköznap elválasztásának imáját (Hámávdil). Megisszuk a bort, majd egy kis maradékkal eloltjuk a gyertyát.

A nők is kötelesek kiddust és hávdálát hallgatni, s ha mástól nem hallhatják, akkor saját maguknak kell elvégezniük ezt a szertartást.

Hávdálá – nőknek is!

Mind a kidus mind a hávdálá kötelezettsége vonatkozik a nőkre is. Igaz, hogy a legtöbb, valamilyen időponthoz kapcsolódó tevőleges parancs alól a nők fel vannak mentve, de a kidus és a hávdálá kivétel ez alól a szabály alól.

Az ötödik parancsolat első változatában (2Mózes 20:8.) ez áll: “Emlékezz meg a szombat napjáról”, a második változatában (5Mózes 5:12.) pedig ez “Őrizd meg a szombat napját”. (Mint ez köztudott, a Tízparancsolat kétszer szerepel a Tórában és kisebb formai különbség van a két változat között.) Bölcseink értelmezése szerint ez a kettősség azt fejezi ki, hogy ugyanúgy, ahogy a szombat “megőrzése” (azaz a munka tilalma), ugyanúgy a szombatról való “megemlékezés” (azaz a szombat beköszönte és kimenetele alkalmából egy pohár borra elmondott áldás) is mindenkire vonatkozik.

A fentiek szerint a nők is kötelesek kidust és hávdálát hallgatni, s ha mástól nem hallhatják, akkor saját maguknak kell elvégezniük ezt a szertartást. Elméletileg nő is csinálhat kidust férfiak számára (bár ez nem szokás), de hávdálát nem, mert egyes vélemények szerint az “emlékezés” parancsa csak a kidust foglalja magába, így csak az vonatkozik a nőkre. S habár a háláchá nem követi ezt a nézetet, mindenesetre, ha lehetőség van rá, akkor figyelembe vesszük.

Miért használunk több szálból font gyertyát a Hávdálá szertartáshoz?

Az áldásban, amit a gyertyára mondunk a Hávdálákor, többes számban említjük a tűz fényét („Áldott vagy Te, Örökkévaló, aki a tűz fényeit teremtette.”). Ezért olyan gyertyát (ú.n. hávdálá-gyertyát) használunk, amiben legalább két kanóc van. Ha nincs ilyen gyertyánk, tartsunk két hagyományos gyertyát úgy, hogy a lángjuk összeérjen.

Mi a szerepe az illatos fűszereknek a Hávdálá szertartásban?

A kabbalisztikus hagyomány szerint minden Sábeszkor kapunk egy kis “többlet lelket”, amely velünk marad a szent nap végéig. A fűszerek (böszomim) édes illata – amely a rabbinikus források szerint inkább a lélek, semmint a test gyönyörűségére szolgál – “lelket önt belénk” (héberül az illat réach, a lélek ruach), megvigasztal minket a “többlet lélek” távozásáért, amelytől a szombat végén búcsút kell vennünk. Sokan használnak a Hávdálához szegfűszeget vagy szegfűborsot és díszes böszomim-tartóba teszik, bár a tartó nem elengedhetetlen része a szertartásnak.

Forrás: www.zsido.com

Egy videó:

Szombat

Mindazok közül a vallásos és szellemi értékek közül, melyekkel zsidó vallásunk az emberiséget és a zsidó népet megajándékozta, egyike a legnagyobbaknak a szombat napja. Kettős: univerzális és partikuláris jelentőséget tulajdonít már Tóránk is a szombat napjának, amikor megállapítja: ünnepe ez minden embernek, „a jövevénynek is, aki kapuid között tartózkodik”, hiszen a világteremtés művének befejeztére emlékeztet, de külön ünnepe a zsidóságnak, mert „Köztem és Izrael fiai között örök szövetség jele ez”.

Nincs talán ünnepünk, melynek idegen eredetét nagyobb buzgalommal és kevesebb eredménnyel igyekezett volna kideríteni a kritikai alapon álló vallástörténet. Mert ki lehet ugyan mutatni, hogy a 7-es szám a babilóniaknál a baljóslat és sikertelenség száma volt, rá lehet bukkanni a szombat egyes vonásaira az akkád -ban és ki lehet deríteni azt, hogy egyes ókeleti babonák szerint a hetedik napon megkezdett munka már eleve sikertelenségre van kárhoztatva – de micsoda végtelen távolság választja el egymástól a babilón szombatot és a „napok legszebbikét”, melyen áldást hoz mindenki számára a pihenés. Ha igaz lenne is a szombat fogalmának a babiloni szombattól való származtatása, ez is csak azt bizonyítja, hogy zsidóságunk – hasonlóan a görög hitrege Midas királyához, aki puszta érintésével arannyá változtatott mindent, bármihez is nyúlt – minden kívülről belé került kultúrelemet megszépített, magához emelt, az egy Isten vallásához méltóvá avatott. A szombat valóban olyan műve vallásunknak, mely méltó ahhoz a nagy jelentőséghez, amelyet Tóránkban visel: hogy a teremtésnek csúcspontja, Izrael Isten iránt való hűségének örök záloga.

Kettős törvény tünteti ki a szombatot minden napok közül. Egy tilalom és egy parancs: a munka tilalma és a megszentelés parancsa.

A munka tilalma

A munka tilalma avatja a szombatot szociális ünnepé. Mély történeti megértés van a Midrasnak abban a kijelentésében, hogy az egyiptomi elnyomás, a rabszolgaság enyhülésének első jele a fáraónak szombati munkaszünetet engedélyező rendelkezése volt. A szombat valóban előhírnöke a rabszolgaság ókori világában a szabadság és az emberi egyenlőség nagy gondolatának, hogy leggazdagabb és legszegényebb, bennszülött és idegen, ember és állat egyforma abban, hogy mindnek Istentől rendelt feladata a munka és joga, sőt kötelessége a pihenés. A Tíz ige egyik változata szerint (Mózes V. 5/14.) a szombatnak éppen az a célja „hogy megpihenjen szolgád és szolgálód, mint tenmagad”.

A Szentírás nem állapítja meg kifejezetten, hogy mit tart munkának. Csak néhány tevékenységet (tűzgyújtás, sütés-főzés, teherhordás, mezei munka) jelöl meg kifejezetten mint szombaton tilalmas munkát. Vallásunk későbbi fejlődése ezt a munkatilalmat nagy mértékben kiterjesztette, de érdekes, hogy a talmudizmustól elfordult karaita szekta szombati törvényei sokkal szigorúbbak a mieinknél. Minden emberi tevékenységnek szinte teljes szüneteltetését kívánja meg vallásunk, messze túl azon, amit a köztudat munkának nevez: hiszen az írás, tűzgyujtás, kézimunkázás, dohányzás is tilalmas. Ámde ezek a rendelkezések éppen azt bizonyítják, hogy a szombat munkaszünete az eredeti szociális jellegén már messze túlnőtt. Amiként a Teremtés művében a hat nap alkotó tevékenységét a tökéletes nyugalom követte, azonképpen kell az ember életében is a hat munkanap szinte túláradó tevékenységét a hetedik nap tökéletes pihenésének felváltania. Csak a munkazaj elnémulásának, a szent elhalkulásnak idején tudjuk meghallani önmagunkban Istennek hangját: csak a test teljes pihenésének napja teszi képessé lelkünket a legnagyobb erőfeszítésre, arra, hogy kiszakítva magát a köznapiságból, egy napon át szentségben, tisztaságban élhessen. A szombat munkatilalmának negatívuma adta meg az alapfeltételét a szombat nagy pozitív értékének: szentségének. Szombaton azért tette tilalmassá vallásunk a kenyérért való munkát, hogy helyet adjon a tanért való munkának.

A szombat megszentelése

Miben kell látnunk a szombat megszentelését? Talán legjobban a Talmud adta meg erre a kérdésre a feleletet, amikor úgy érezte, hogy a szombat szinte új lelket ad a hívőnek. Valóban: a szombati léleknek kell egészen mássá lennie. A szombat minden megkötöttsége ellenére is örömnap a vallásos zsidó számára. Az egész héten át úgyszólván csak erre készül fel. Kevesebbet eszik annál, amit önmagának nyújthatna, azért, hogy szombati étkezése annál bőségesebb lehessen. Alig van annyira szegény vallásos zsidó, akinek külön szombati öltözéke ne lenne. Ennek a le nem írható, csak átélhető szombati hangulatnak jegyében születtek meg a szombat szertartásai, imái, szokásai. A péntek estét, a zsidó otthon családias ünnepét lakásunkban avatjuk szentté, templombamenés előtt. A háziasszony joga és kötelessége, hogy a két szombati gyertyát áldó szavak kíséretében meggyujtja.

 

Péntek este

A péntek esti templomi istentisztelet a hétköznap délutáni imával kezdődik. Ezt – a hat hétköznapnak megfelelően – hat zsoltár követi (95–99., 29.), hogy utána elhangozzék a XVI. században élt Selomo Alkabec misztikus hangulatú szombatköszöntő dala: Lecho daudi.

Jer, fogadjuk hű barát
Szombatot, a szép arát.

(Patai József ford.)

A Lecho daudit az előimádkozó nem szokásos helyén, hanem a templom közepének emelvényén adja elő, jeléül annak, hogy a péntek esti imarendnek ez a része keletkezett utoljára, szinte kívül áll az imák szabályos során. Az ének utolsó versszakánál az egész gyülekezet háttal a frigyszekrénynek nyugat felé fordul, mintegy köszöntve a nyugat felől közeledő, szombati nyugalmat hozó alkonyatot. A Lecho daudit követi a hat köznapi zsoltárt befejező szombati ének (Zs. 92, 93.). Ennek végével szoktak gyászukat megszakítva belépni a templomba azok, akik az elmúlt héten közeli hozzátartozójukat elvesztették. Az egész gyülekezet ünnepélyes vigasztaló szóval köszönti őket: „Vigasztaljon meg az Örökkévaló Cion és Jeruzsálem gyászolóival egyetemben.”

Az apai áldás

A főimádság előtt a Tóra szombati törvényét idézik; magának a főimádságnak szövegében a közbülső 12 könyörgés helyett, mint minden ünnepen, egyetlen áldásmondat szól a szombat jelentőségéről. Néhány himnusz elhangzása után a szombatköszöntő, szombatszentelő kiddus szavai fejezik be a péntek este templomi imáit.

Hazatérve folytatódik a könyörgések sora. Lakásába dallal lép be a vallásos zsidó.

„Isten hozott, Istennek angyalai.
Égi seregek, békeangyalok
A Királyok Királya küldött le a földre:
Áldás reátok, áldást hozzatok!”

Étkezés előtt folyik le a péntek este tán legbensőségesebb, legszebb szertartása: az apa – néhol az anya is – megáldja a gyermekeit, az ősi papi áldás szavaival: „Áldjon meg az Ur és őrizzen meg! Ragyogtassa feléd szeretetét és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd jóságát és áldjon meg békességgel!” A péntek esti vacsorát a bor és két fonott kalács (barchesz) fölött mondott kiddus vezeti be. A két fonott kalács az egykori szentélybeli két kalácsból álló áldozatra emlékeztet. Magát az étkezést megszakítják és követik a szép szombati énekek (zemiroth).

A szombati imák

A szombat reggeli ima a hétköznapitól egyes zsoltárok és fohászok betoldása által különbözik. A reggeli ima második része a Nismath kezdetű fohásszal végződik: minden lélek, minden teremtmény Istent magasztalja, Őt dicsőítse. A világosságért hálát mondó ima is több himnusz-szerű betoldással bővül, a főimádság szövegében is külön áldás emlékezik meg a szombatról.

Megkülönböztetett jelleget ad a szombat napjának a Tóra-olvasás. A Tóra megparancsolja, hogy minden hetedik évben, Szukkoth ünnepén olvassák fel Isten tanítását az egész nép füle hallatára. Nincs tudomásunk arról, mennyire tartották meg ezt a rendelkezést. A Szentírás korában csak egyetlen valóban elhangzott ünnepélyes Tóra-olvasásról tudunk, a Nechemia könyvében megírt hatalmas jelenetről, amikor Ezra a Jeruzsálembe gyülekezett nép előtt idézte fel Mózes tanítását. A rendszeres Tóra-olvasás valószínűleg nem sokkal később kezdődött. Hosszú ideig három éves ciklusokban végeztek a Tórával. Csak a IX. századtól fogva lett általánossá az, hogy a templomi felolvasás keretében évenként olvassuk fel az egész Tórát: az őszi ünnepeket követő szombaton kezdjük és a Tóra 54 heti szakaszából szombatonként egyet-egyet, legfeljebb kettőt olvasva fel, Szimchat Tóra ünnepén fejezzük be. A Tóra-olvasás mellett igen régi, bár valamivel későbbi eredetű egy-egy prófétai szakasz felolvasása is. Érdekes a prófétai olvasmány eredetének a következő magyarázata: Antiochus Epiphanes üldözése alatt lehetetlenné vált a Tóra-olvasás, ezért helyette a prófétákból olvastak fel egy-egy a Tóra-olvasmányhoz tartalmilag közelálló szakaszt. Számos okból valószínűbb az, hogy nem külső kényszer, hanem vallásunk fejlődése hozta magával a Tóra mellett a próféták tanításainak templomi szerepét is. A Talmud korában a prófétai szakasz kiválasztása még a felolvasó tetszésére volt bízva, csak később állapították meg a minden egyes Tóra-szakasznak megfelelő prófétai részt a heti szakasz tartalma, vagy a szombat naptári időpontja szerint.

A szombat reggeli istentiszteletet követő délelőtti imarend két főrészből áll: a Tóra-olvasásból és a Muszaf-imából. A Tóra-felolvasásának külsőségei, a Tóra-kivétel ünnepélyes szertartásai, a Tórához felhívott 7 férfi, továbbá a prófétai szakaszt felolvasó Maftir áldásmondásai ismertek. A Tóra-olvasás előtt elmondottban a Tan által való zsidó kiválasztottságnak, az utóáldásban a kiválasztottságból fakadó örök életben való hitünknek tudata szólal meg. A prófétai szakaszt is külön áldás vezeti és rekeszti be. A Tóra ünnepélyes visszatételét követi a Muszaf-ima. A Szentírás korában a szombatot és ünnepet a hétköznaptól a kiegészítő (héberül: muszaf) áldozat különböztette meg. Ez az emlék él vallásunkban most is, amikor az év kiemelkedő napjait a reggeli ima után elhangzó Muszaf imával tüntetjük ki. Ennek megfelelően a muszaf-imák (mert minden kiemelkedő napunk kiegészítő imájának szövege más) a nap jelentőségének magasztalásán túl az áldozati kultusz szépségéről szólnak. A muszaf-imát követő himnuszokkal fejeződik be a szombat délelőtti istentisztelet.

A délutáni (mincha) ima a hétköznapival szemben a következő heti Tóra-olvasmány első szakaszának felolvasásával és a hétköznapi reggeli ima befejező részét alkotó Uvo le-Cion (és eljön Cionnak megváltója…) kezdetű imával bővült. Szokás továbbá, hogy a nyári hónapokban az Atyák bölcs mondásaiból olvasunk fel egy-egy fejezetet, télen pedig zsoltárokat mondunk. A szombat délutánnak a hagyományos zsidóság körében élő meleghangulatú szertartása a (harmadik étkezés). A hívők szerény étkezés mellett összeülve, vallásos énekekkel, szellemes Tóra-magyarázatokkal töltik el a lelki gazdagodásra szánt nap délutánját. A mai zsidóság egyik legnagyobb szelleme, Bialik, az eredetileg csak a palesztinai zsidóságnak szánt, de immár mindenütt tért hódító Oneg Sabbat intézménye által mentette át ennek a -nak hangulatát, értékét, benső tartalmát a mának új formákat kereső zsidója számára is.

Kedves vendégként; „menyasszony”-ként üdvözli a vallásos zsidó a szombat beköszöntését és mint kedves vendégtől nehezen búcsúzik el tőle ünnepnek estéjén. Amikor az égen már három csillag látható, megkezdődik a szombatot búcsúztató esti ima a 144. zsoltár bizakodó hangjaival. Az esti imát áldáshirdető szentírási versek csoportja követi – mintegy kedvező előjel gyanánt a következő hét köznapjainak küzdelmeire. Majd a fonott gyertya fénye mellett a borra és a díszes ezüst-tartóban őrzött jó illatú szegfűszegre, végül, pedig a fényre mondott áldással búcsúzunk a szombattól, köszöntjük a köznapot. Áldjuk az Istent „aki különbséget tesz (hamavdil; innen ennek a szép szertartásnak neve: Hávdála) a szent és a profán… a szombat és a köznap között”. Uj, meg új himnuszok, vallásos énekek közepette búcsúztatjuk a hétről-hétre beköszöntő, testünknek a pihenés, lelkünknek a szent munka boldogságát adó Szombat-királynőt.

Forrás ITT

http://www.facebook.com/v/174382782605681

http://www.facebook.com/v/155276137849679