Posts Tagged ‘mózes’

Szombat

Mindazok közül a vallásos és szellemi értékek közül, melyekkel zsidó vallásunk az emberiséget és a zsidó népet megajándékozta, egyike a legnagyobbaknak a szombat napja. Kettős: univerzális és partikuláris jelentőséget tulajdonít már Tóránk is a szombat napjának, amikor megállapítja: ünnepe ez minden embernek, „a jövevénynek is, aki kapuid között tartózkodik”, hiszen a világteremtés művének befejeztére emlékeztet, de külön ünnepe a zsidóságnak, mert „Köztem és Izrael fiai között örök szövetség jele ez”.

Nincs talán ünnepünk, melynek idegen eredetét nagyobb buzgalommal és kevesebb eredménnyel igyekezett volna kideríteni a kritikai alapon álló vallástörténet. Mert ki lehet ugyan mutatni, hogy a 7-es szám a babilóniaknál a baljóslat és sikertelenség száma volt, rá lehet bukkanni a szombat egyes vonásaira az akkád -ban és ki lehet deríteni azt, hogy egyes ókeleti babonák szerint a hetedik napon megkezdett munka már eleve sikertelenségre van kárhoztatva – de micsoda végtelen távolság választja el egymástól a babilón szombatot és a „napok legszebbikét”, melyen áldást hoz mindenki számára a pihenés. Ha igaz lenne is a szombat fogalmának a babiloni szombattól való származtatása, ez is csak azt bizonyítja, hogy zsidóságunk – hasonlóan a görög hitrege Midas királyához, aki puszta érintésével arannyá változtatott mindent, bármihez is nyúlt – minden kívülről belé került kultúrelemet megszépített, magához emelt, az egy Isten vallásához méltóvá avatott. A szombat valóban olyan műve vallásunknak, mely méltó ahhoz a nagy jelentőséghez, amelyet Tóránkban visel: hogy a teremtésnek csúcspontja, Izrael Isten iránt való hűségének örök záloga.

Kettős törvény tünteti ki a szombatot minden napok közül. Egy tilalom és egy parancs: a munka tilalma és a megszentelés parancsa.

A munka tilalma

A munka tilalma avatja a szombatot szociális ünnepé. Mély történeti megértés van a Midrasnak abban a kijelentésében, hogy az egyiptomi elnyomás, a rabszolgaság enyhülésének első jele a fáraónak szombati munkaszünetet engedélyező rendelkezése volt. A szombat valóban előhírnöke a rabszolgaság ókori világában a szabadság és az emberi egyenlőség nagy gondolatának, hogy leggazdagabb és legszegényebb, bennszülött és idegen, ember és állat egyforma abban, hogy mindnek Istentől rendelt feladata a munka és joga, sőt kötelessége a pihenés. A Tíz ige egyik változata szerint (Mózes V. 5/14.) a szombatnak éppen az a célja „hogy megpihenjen szolgád és szolgálód, mint tenmagad”.

A Szentírás nem állapítja meg kifejezetten, hogy mit tart munkának. Csak néhány tevékenységet (tűzgyújtás, sütés-főzés, teherhordás, mezei munka) jelöl meg kifejezetten mint szombaton tilalmas munkát. Vallásunk későbbi fejlődése ezt a munkatilalmat nagy mértékben kiterjesztette, de érdekes, hogy a talmudizmustól elfordult karaita szekta szombati törvényei sokkal szigorúbbak a mieinknél. Minden emberi tevékenységnek szinte teljes szüneteltetését kívánja meg vallásunk, messze túl azon, amit a köztudat munkának nevez: hiszen az írás, tűzgyujtás, kézimunkázás, dohányzás is tilalmas. Ámde ezek a rendelkezések éppen azt bizonyítják, hogy a szombat munkaszünete az eredeti szociális jellegén már messze túlnőtt. Amiként a Teremtés művében a hat nap alkotó tevékenységét a tökéletes nyugalom követte, azonképpen kell az ember életében is a hat munkanap szinte túláradó tevékenységét a hetedik nap tökéletes pihenésének felváltania. Csak a munkazaj elnémulásának, a szent elhalkulásnak idején tudjuk meghallani önmagunkban Istennek hangját: csak a test teljes pihenésének napja teszi képessé lelkünket a legnagyobb erőfeszítésre, arra, hogy kiszakítva magát a köznapiságból, egy napon át szentségben, tisztaságban élhessen. A szombat munkatilalmának negatívuma adta meg az alapfeltételét a szombat nagy pozitív értékének: szentségének. Szombaton azért tette tilalmassá vallásunk a kenyérért való munkát, hogy helyet adjon a tanért való munkának.

A szombat megszentelése

Miben kell látnunk a szombat megszentelését? Talán legjobban a Talmud adta meg erre a kérdésre a feleletet, amikor úgy érezte, hogy a szombat szinte új lelket ad a hívőnek. Valóban: a szombati léleknek kell egészen mássá lennie. A szombat minden megkötöttsége ellenére is örömnap a vallásos zsidó számára. Az egész héten át úgyszólván csak erre készül fel. Kevesebbet eszik annál, amit önmagának nyújthatna, azért, hogy szombati étkezése annál bőségesebb lehessen. Alig van annyira szegény vallásos zsidó, akinek külön szombati öltözéke ne lenne. Ennek a le nem írható, csak átélhető szombati hangulatnak jegyében születtek meg a szombat szertartásai, imái, szokásai. A péntek estét, a zsidó otthon családias ünnepét lakásunkban avatjuk szentté, templombamenés előtt. A háziasszony joga és kötelessége, hogy a két szombati gyertyát áldó szavak kíséretében meggyujtja.

 

Péntek este

A péntek esti templomi istentisztelet a hétköznap délutáni imával kezdődik. Ezt – a hat hétköznapnak megfelelően – hat zsoltár követi (95–99., 29.), hogy utána elhangozzék a XVI. században élt Selomo Alkabec misztikus hangulatú szombatköszöntő dala: Lecho daudi.

Jer, fogadjuk hű barát
Szombatot, a szép arát.

(Patai József ford.)

A Lecho daudit az előimádkozó nem szokásos helyén, hanem a templom közepének emelvényén adja elő, jeléül annak, hogy a péntek esti imarendnek ez a része keletkezett utoljára, szinte kívül áll az imák szabályos során. Az ének utolsó versszakánál az egész gyülekezet háttal a frigyszekrénynek nyugat felé fordul, mintegy köszöntve a nyugat felől közeledő, szombati nyugalmat hozó alkonyatot. A Lecho daudit követi a hat köznapi zsoltárt befejező szombati ének (Zs. 92, 93.). Ennek végével szoktak gyászukat megszakítva belépni a templomba azok, akik az elmúlt héten közeli hozzátartozójukat elvesztették. Az egész gyülekezet ünnepélyes vigasztaló szóval köszönti őket: „Vigasztaljon meg az Örökkévaló Cion és Jeruzsálem gyászolóival egyetemben.”

Az apai áldás

A főimádság előtt a Tóra szombati törvényét idézik; magának a főimádságnak szövegében a közbülső 12 könyörgés helyett, mint minden ünnepen, egyetlen áldásmondat szól a szombat jelentőségéről. Néhány himnusz elhangzása után a szombatköszöntő, szombatszentelő kiddus szavai fejezik be a péntek este templomi imáit.

Hazatérve folytatódik a könyörgések sora. Lakásába dallal lép be a vallásos zsidó.

„Isten hozott, Istennek angyalai.
Égi seregek, békeangyalok
A Királyok Királya küldött le a földre:
Áldás reátok, áldást hozzatok!”

Étkezés előtt folyik le a péntek este tán legbensőségesebb, legszebb szertartása: az apa – néhol az anya is – megáldja a gyermekeit, az ősi papi áldás szavaival: „Áldjon meg az Ur és őrizzen meg! Ragyogtassa feléd szeretetét és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd jóságát és áldjon meg békességgel!” A péntek esti vacsorát a bor és két fonott kalács (barchesz) fölött mondott kiddus vezeti be. A két fonott kalács az egykori szentélybeli két kalácsból álló áldozatra emlékeztet. Magát az étkezést megszakítják és követik a szép szombati énekek (zemiroth).

A szombati imák

A szombat reggeli ima a hétköznapitól egyes zsoltárok és fohászok betoldása által különbözik. A reggeli ima második része a Nismath kezdetű fohásszal végződik: minden lélek, minden teremtmény Istent magasztalja, Őt dicsőítse. A világosságért hálát mondó ima is több himnusz-szerű betoldással bővül, a főimádság szövegében is külön áldás emlékezik meg a szombatról.

Megkülönböztetett jelleget ad a szombat napjának a Tóra-olvasás. A Tóra megparancsolja, hogy minden hetedik évben, Szukkoth ünnepén olvassák fel Isten tanítását az egész nép füle hallatára. Nincs tudomásunk arról, mennyire tartották meg ezt a rendelkezést. A Szentírás korában csak egyetlen valóban elhangzott ünnepélyes Tóra-olvasásról tudunk, a Nechemia könyvében megírt hatalmas jelenetről, amikor Ezra a Jeruzsálembe gyülekezett nép előtt idézte fel Mózes tanítását. A rendszeres Tóra-olvasás valószínűleg nem sokkal később kezdődött. Hosszú ideig három éves ciklusokban végeztek a Tórával. Csak a IX. századtól fogva lett általánossá az, hogy a templomi felolvasás keretében évenként olvassuk fel az egész Tórát: az őszi ünnepeket követő szombaton kezdjük és a Tóra 54 heti szakaszából szombatonként egyet-egyet, legfeljebb kettőt olvasva fel, Szimchat Tóra ünnepén fejezzük be. A Tóra-olvasás mellett igen régi, bár valamivel későbbi eredetű egy-egy prófétai szakasz felolvasása is. Érdekes a prófétai olvasmány eredetének a következő magyarázata: Antiochus Epiphanes üldözése alatt lehetetlenné vált a Tóra-olvasás, ezért helyette a prófétákból olvastak fel egy-egy a Tóra-olvasmányhoz tartalmilag közelálló szakaszt. Számos okból valószínűbb az, hogy nem külső kényszer, hanem vallásunk fejlődése hozta magával a Tóra mellett a próféták tanításainak templomi szerepét is. A Talmud korában a prófétai szakasz kiválasztása még a felolvasó tetszésére volt bízva, csak később állapították meg a minden egyes Tóra-szakasznak megfelelő prófétai részt a heti szakasz tartalma, vagy a szombat naptári időpontja szerint.

A szombat reggeli istentiszteletet követő délelőtti imarend két főrészből áll: a Tóra-olvasásból és a Muszaf-imából. A Tóra-felolvasásának külsőségei, a Tóra-kivétel ünnepélyes szertartásai, a Tórához felhívott 7 férfi, továbbá a prófétai szakaszt felolvasó Maftir áldásmondásai ismertek. A Tóra-olvasás előtt elmondottban a Tan által való zsidó kiválasztottságnak, az utóáldásban a kiválasztottságból fakadó örök életben való hitünknek tudata szólal meg. A prófétai szakaszt is külön áldás vezeti és rekeszti be. A Tóra ünnepélyes visszatételét követi a Muszaf-ima. A Szentírás korában a szombatot és ünnepet a hétköznaptól a kiegészítő (héberül: muszaf) áldozat különböztette meg. Ez az emlék él vallásunkban most is, amikor az év kiemelkedő napjait a reggeli ima után elhangzó Muszaf imával tüntetjük ki. Ennek megfelelően a muszaf-imák (mert minden kiemelkedő napunk kiegészítő imájának szövege más) a nap jelentőségének magasztalásán túl az áldozati kultusz szépségéről szólnak. A muszaf-imát követő himnuszokkal fejeződik be a szombat délelőtti istentisztelet.

A délutáni (mincha) ima a hétköznapival szemben a következő heti Tóra-olvasmány első szakaszának felolvasásával és a hétköznapi reggeli ima befejező részét alkotó Uvo le-Cion (és eljön Cionnak megváltója…) kezdetű imával bővült. Szokás továbbá, hogy a nyári hónapokban az Atyák bölcs mondásaiból olvasunk fel egy-egy fejezetet, télen pedig zsoltárokat mondunk. A szombat délutánnak a hagyományos zsidóság körében élő meleghangulatú szertartása a (harmadik étkezés). A hívők szerény étkezés mellett összeülve, vallásos énekekkel, szellemes Tóra-magyarázatokkal töltik el a lelki gazdagodásra szánt nap délutánját. A mai zsidóság egyik legnagyobb szelleme, Bialik, az eredetileg csak a palesztinai zsidóságnak szánt, de immár mindenütt tért hódító Oneg Sabbat intézménye által mentette át ennek a -nak hangulatát, értékét, benső tartalmát a mának új formákat kereső zsidója számára is.

Kedves vendégként; „menyasszony”-ként üdvözli a vallásos zsidó a szombat beköszöntését és mint kedves vendégtől nehezen búcsúzik el tőle ünnepnek estéjén. Amikor az égen már három csillag látható, megkezdődik a szombatot búcsúztató esti ima a 144. zsoltár bizakodó hangjaival. Az esti imát áldáshirdető szentírási versek csoportja követi – mintegy kedvező előjel gyanánt a következő hét köznapjainak küzdelmeire. Majd a fonott gyertya fénye mellett a borra és a díszes ezüst-tartóban őrzött jó illatú szegfűszegre, végül, pedig a fényre mondott áldással búcsúzunk a szombattól, köszöntjük a köznapot. Áldjuk az Istent „aki különbséget tesz (hamavdil; innen ennek a szép szertartásnak neve: Hávdála) a szent és a profán… a szombat és a köznap között”. Uj, meg új himnuszok, vallásos énekek közepette búcsúztatjuk a hétről-hétre beköszöntő, testünknek a pihenés, lelkünknek a szent munka boldogságát adó Szombat-királynőt.

Forrás ITT

http://www.facebook.com/v/174382782605681

http://www.facebook.com/v/155276137849679

Tisztelt olvasóink!
Az alábbi videók megpróbálnak olyan kérdésekre válaszolni, hogy mi történt a frigyládával, hogyan történhetett az exodus egyik legnagyobb eseménye, az átkelés a vörös tengeren, valamint hogyan is történhetett az özönvíz.  Hasznos időtöltést kívánok!

Révész István szerk.

Hetiszakasz: Smot (2Mózes 1:1–6:1.) פָּרָשָׁת שְׁמוֹת

A hetiszakasz teljes szövege:

Smot (2Mózes 1:1–6:1.)

Izrael Egyiptomban: Az elnyomás és a megváltás (1–15. fejezet)

1. fejezet

Az izraeliták elnyomatása

1. És ezek a nevei Izrael fiainak, akik Egyiptomba jöttek; Jákobbal, kiki az ő házával, jöttek ők. 2. Rúben, Simon, Lévi és Júda; 3. Isszáchár, Zebúlun és Benjámin; 4. Dán, Náftáli, Gád és Ásér. 5. És volt összes lélekszáma a Jákob ágyékából származóknak: hetven lélek; József pedig Egyiptomban volt. 6: És meghalt József, meg mind a testvérei és az az egész nemzedék. 7. Izrael fiai pedig szaporodtak és nyüzsögtek, megsokasodtak és elhatalmasodtak igen nagyon, és megtelt az ország velük.
8. És új király támadt Egyiptom fölött, aki nem ismerte Józsefet. 9. és mondta az ő népének: Íme, Izrael fiainak népe több és hatalmasabb nálunknál. 10. Nosza, legyünk okosak vele szemben, hogy el ne sokasodjék, mert lesz, ha háború támadna, ő is csatlakoznék ellenségeinkhez, harcolna ellenünk és felmenne az országból. 11. És rendeltek feléje robotfelügyelőket, hogy sanyargassák őt rabmunkáikkal; és épített (Izrael) eleséggyűjtő városokat Fáraónak: Pítómot és Raámszészt. 12. De amint sanyargatták őt, úgy sokasodott és terjeszkedett; úgy, hogy irtóztak Izrael fiaitól. 13. És az egyiptomiak dolgoztattak Izrael fiaival szigorúsággal. 14. Megkeserítették az életüket kemény munkával agyagkeveréssel és téglavetéssel és minden munkával a mezőn; minden munkájukat, amelyet velük dolgoztattak, szigorúsággal (végeztették). 15. És mondta Egyiptom királya a héber szülésznőknek, akik közül az egyiknek neve Sifró és a másiknak neve Púó, 16. és mondta: Midőn szülésnél segédkeztek a héber nőknek, tekintsetek a szülőszékre: ha fiú az, öljétek meg őt, ha pedig leány, maradjon életben. 17. De a szülésznők félték Istent és nem tettek úgy, amint szólt hozzájuk Egyiptom királya, és életben hagyták a fiúgyermekeket. 18. És hivatta Egyiptom királya a szülésznőket és mondta nekik: Miért tettétek ezt a dolgot, hogy életben hagytátok a fiúgyermekeket? 19. És mondták a szülésznők Fáraónak: Mert nem olyanok a héber nők, mint az egyiptomi nők, hanem életrevalók; mielőtt jön hozzájuk a szülésznő, már szültek. 20. És jót tett Isten a szülésznőkkel; a nép pedig sokasodott és nagyon elhatalmasodott. 21. És volt, minthogy félték a szülésznők Istent, szerzett nekik házakat. 22. Fáraó pedig megparancsolta egész népének, mondván: Minden fiút, aki születik, a folyamba vessetek és minden leányt hagyjátok életben.
2. fejezet

Mózes születése és neveltetése

1. És ment egy férfiú Lévi házából és elvette Lévi leányát. 2. Az asszony fogant és fiat szült; midőn látta, hogy szép, elrejtette őt három hónapig. 3. De nem tudta tovább elrejteni, azért vett számára egy ládát sásból, bekente gyantával és szurokkal, beletette a gyermeket és betette a nádasba a folyam partján. 4. A nővére pedig megállott távolról, hogy megtudja, mi történik vele: 5. Ekkor lejött Fáraó leánya, hogy fürödjék; a folyamban, szolgálói pedig jártak a folyam partján; és meglátta a ládát a nádas közepette, odaküldte szolgálóját és elvette azt. 6. Felnyitotta és meglátta a gyermeket és íme, egy síró fiú; megkönyörült rajta és mondta: A héberek gyermekei közül való ez. 7. És mondta a nővére Fáraó leányának: Elmenjek-e és hívjak-e neked szoptatós asszonyt a héber nők közül hogy szoptassa neked a gyermeket? 8. És mondta neki Fáraó leánya: Menj! És a leány elment és elhívta a gyermek anyját. 9. És mondta neki Fáraó leánya: Vidd a gyermeket és szoptasd őt nekem, és én megadom béredet; és elvette az asszony a gyermeket és szoptatta őt. 10. Midőn felnőtt a gyermek, akkor elvitte őt Fáraó leányának és lett neki fia gyanánt; elnevezte őt Mózesnek és mondta: Mert vízből húztam őt ki.
11. És történt ama napokban, Mózes nagy lett és kiment az ő testvéreihez és látta rabmunkáikat; és látott egy egyiptomi embert, amint üt egy héber embert az ő testvérei közül. 12. És erre meg arra fordult és látta, hogy nincs senki; akkor agyonütötte az egyiptomit és elrejtette őt a fövénybe. 13. Kiment másnap és íme, két héber férfiú dulakodik; és mondta az igaztalannak: Miért ütöd, felebarátodat? 14. És az mondta: Ki tett téged felügyelővé és bíróvá felénk, tán engem is megölni szándékozol, amint megölted az egyiptomit? És félt Mózes és mondta: Valóban, kitudódott a dolog. 15. Fáraó meghallotta ezt a dolgot és megakarta ölni Mózest; de Mózes elmenekült Fáraó elől és letelepedett Midján országában és leült a kútnál. 16. Midján papjának pedig volt hét leánya; jöttek, merítettek és megtöltötték a vályúkat, hogy megitassák atyjuk juhait. 17. De jöttek a pásztorok és elűzték őket; akkor felkelt Mózes, segített nekik és megitatta juhaikat. 18. Midőn eljöttek Reúelhez, az ő atyjukhoz, ez mondta: Miért jöttetek ily hamar ma? 19. És ők mondták: Egy egyiptomi férfiú mentett meg bennünket a pásztorok kezéből és meríteni is merített nekünk és megitatta a juhokat. 20. És mondta leányainak: Hát hol van? Miért hagytátok el a férfiút? Hívjátok őt, hogy egyék kenyeret. 21. És beleegyezett Mózes, hogy lakjék a férfiúnál; és ez odaadta Cippórát, az ő leányát Mózesnek. 22. Az pedig fiat szült és elnevezte (Mózes) Gérsómnak, mert mondta: Idegen voltam idegen országban.
23. És történt abban a hosszú időben, meghalt Egyiptom királya és feljajdultak Izrael fiai a munkától és kiáltottak, és felszállt kiáltásuk Istenhez a munkától. 24. És meghallotta Isten az ő jajkiáltásukat és megemlékezett Isten az ő szövetségéről Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal. 25. Isten látta Izrael fiait és megismerte Isten.

Forrás, és teljes: Itt!

Szemelvények Rásinak a Tórához írt kommentárjaiból

           

Smot

Smot (2Mózes 1:1–6:1.) פרשת שמות

A hetiszakasz tartalmából

l  Izrael gyermekei gyorsan szaporodnak Egyiptomban. Növekvő számuk megrémíti a hatalmon lévő fáraót, aki rabszolgaságba veti őket, és megparancsolja a héber bábáknak, Sifrának és Puának, hogy minden fiú újszülöttet azonnal öljenek meg. Miután azok nem teljesítik parancsát, a fáraó megparancsolja népének, hogy minden héber fiú csecsemőt vessenek a folyóba. – 2Mózes 1.

l  Jochevednek, Lévi leányának és Ámrámnak fia születik. Az újszülöttet egy kosárban a folyó vizére helyezik, Mirjám, a fiúcska nővére pedig a távolból figyeli. A fáraó lánya felfedezi a kosárban a fiút, kihúzza a vízből, elnevezi Mózesnek, és fiaként neveli fel. – 2Mózes 2:1–10.

l  Az ifjú Mózes egy nap elhagyja a palotát, és tudomást szerez testvéreinek küzdelmes életéről. Megpillant egy hébert ütlegelő egyiptomi férfit, és megöli az egyiptomit. Másnap két civakodó zsidót pillant meg, és amikor megdorgálja őket, azok kérdőre vonják, azért amit az előző napon tett. Mózes látván, hogy tette kitudódott, elmenekül Midjánba. Ott védelmére kel Jitró leányainak, egyiküket – Cipórát – feleségül veszi, és apósa nyájainak pásztora lesz. – 2Mózes 2:11–3:1.

l  Isten megjelenik Mózesnek egy égő csipkebokorban a Szináj lábánál, és utasítja, hogy mozes1 menjen el a fáraóhoz és követelje: „Engedd el népemet, hogy szolgálhassák Őt!” Isten kinevezi Mózes testvérét, Áront, Mózes szóvivőjének. Úton Egyiptom felé, Mózes körülmetéli fiait. Egyiptomban a nép hisz nekik; de a fáraó nem hajlandó elengedni őket, sőt még jobban megnöveli Izrael szenvedéseit. – 2Mózes 3:2–5:21.

l  Mózes visszatér Istenhez, hogy tiltakozzék: „Uram, miért tettél rosszat ezzel a néppel?” Isten ígéretet tesz, hogy közel már a szabadulás órája. – 2Mózes 5:22–6:1.

index Szemelvények

וַיְהִי כָּל נֶפֶשׁ יֹצְאֵי יֶרֶךְ יַעֲקֹב שִׁבְעִים נָפֶשׁ, וְיוֹסֵף הָיָה בְמִצְרָיִם. (שמות א, ה)

Összesen hetvenen voltak, akik Jákobtól származtak. József pedig már Egyiptomban volt. (2Mózes 1:5.)

ויוסף היה במצרים – …József pedig már Egyiptomban volt. – והלא הוא ובניו היו בכלל שבעים – Nemde vele és fiaival együtt voltak hetvenen,[1] – ומה בא ללמדנו – akkor mit tanít nekünk e mondat, – וכי לא היינו יודעים שהוא היה במצרים – tán nem tudjuk, hogy ő Egyiptomban volt? – אלא – Azért van írva, – להודיעך צדקתו של יוסף – hogy tudtunkra adja József cádik voltát. – הוא יוסף הרועה את צאן אביו – Ugyanaz a József, aki atyja juhainak pásztora volt,[2] – הוא יוסף שהיה במצרים ונעשה מלך – volt az, aki Egyiptomba került, és alkirály lett, – ועומד בצדקו – és [ezzel együtt mindvégig] megmaradt igazságában.

וְכַאֲשֶׁר יְעַנּוּ אֹתוֹ כֵּן יִרְבֶּה וְכֵן יִפְרֹץ, וַיָּקֻצוּ מִפְּנֵי בְּנֵי יִשְׂרָאֵל. (שמות א, יב)

De minél jobban gyötörni fogják a népet, annál inkább sokasodni és gyarapodni fog, úgyhogy megundorodtak Izráel fiaitól. (2Mózes 1:12.)

וכאשר יענו אתו – De minél jobban gyötörni fogják a népet… [Miért van jövő idejű alakban írva és nem jelen vagy
múlt időben? Rási magyarázata szerint ebben a jövő idejű alakban a szándék fejeződik ki:] – בכל מה שהם נותנין לב לענות – Minél elszántabban tervezték gyötörni [a népet], – כן לב הקב"ה להרבות ולהפריץ – Isten máris annál elszántabban növelte [a nép] számát és erejét [még azelőtt, hogy a gyakorlatban gyötörték volna őket].

כן ירבה – …annál inkább sokasodni és gyarapodni fog… – כן רבה וכן פרץ – [A jövőidejű alak itt értelmezhető egyszerűen a múltra, vagyis:] „annál inkább nőtt a [nép] száma és erősödött”. – זהו פשוטו – Ez az egyszerű magyarázat. – ומדרשו – A midrási magyarázat [azonban] a következő: – רוח הקודש אומרת כן – Az Isteni Szellem mondja ezt, – אתם אומרים פן ירבה – azaz „Ti azt mondjátok: »Nehogy megsokasodjék«, – ואני אומר כן ירבה – Én viszont azt mondom: »De bizony, hogy meg fog sokasodni!«” [Ezzel magyarázatot is adva a szöveg jövő idejű alakjára.]

ויקצו – …úgyhogy megundorodtak (vájákucu) [az egyiptomiak]… – קצו בחייהם – Megundorodtak az életüktől. – ורבותינו דרשו – De Bölcseink ezt így magyarázták: – כקוצים היו בעיניהם – [Izrael fiai] olyanok voltak [az egyiptomiak] szemében, akár a tüskék (kocim).

וַיְצַו פַּרְעֹה לְכָל עַמּוֹ לֵאמֹר, כָּל הַבֵּן הַיִּלּוֹד הַיְאֹרָה תַּשְׁלִיכֻהוּ וְכָל הַבַּת תְּחַיּוּן. (שמות א, כב)

Ekkor megparancsolta a fáraó egész népének, mondván: Minden születendő fiút a folyamba dobjatok, és minden leányt hagyjatok életben. (2Mózes 1:22.)

לכל עמו – …egész népének… – אף עליהם גזר – Rájuk (az egyiptomiakra) vonatkozóan is elrendelte. – יום שנולד משה – Mivel aznap, mikor Mózes megszületett, – אמרו לו אצטגניניו – azt mondták neki (a fáraónak) csillagjósai: – היום נולד מושיען – „Ma született meg a megváltójuk, – ואין אנו יודעין אם ממצרים אם מישראל – de nem tudjuk, hogy egyiptomi-e vagy héber. – ורואין אנו שסופו ללקות במים – És látjuk, hogy víz miatt fog meghalni”, – לפיכך גזר אותו היום – ezért elrendelte aznap – אף על המצרים – az egyiptomiakra nézve is, – שנאמר – ahogy írva van: – כל הבן הילוד – „…minden születendő fiút” – ולא נאמר הילוד לעברים – és nem pedig az: „…minden születendő héber fiút”. – והם לא היו יודעים – [A víz kapcsán látott rossz jelek kapcsán] pedig ők (a fáraó csillagjósai) nem tudták, – שסופו ללקות על מי מריבה – hogy a végén [Mózes] büntetése a Mörivá (Pörlekedés) vize miatt lesz.[3]

וַיֵּלֶךְ אִישׁ מִבֵּית לֵוִי, וַיִּקַּח אֶת בַּת לֵוִי. (שמות ב, א)

És ment egy férfiú Lévi házából, és feleségül vette Lévi leányát. (2Mózes 2:1.)

ויקח את בת לוי – …és feleségül vette Lévi leányát. – פרוש היה ממנה – [Ámrám] külön élt tőle – מפני גזירת פרעה – a fáraó rendelete miatt [hogy minden héber fiú újszülöttet meg kell ölni], – וחזר ולקחה – és [Ámrám] újra elvette őt. – וזהו וילך – A „…és ment” kifejezés azt jelenti, – שהלך בעצת בתו – hogy [Ámrám] követte lánya tanácsát, – שאמרה לו – aki azt mondta neki: – גזרתך קשה משל פרעה – „A te döntésed [hogy elválsz Jochevedtől] még rosszabb, mint a fáraóé; – אם פרעה גזר על הזכרים – a fáraó rendelete ugyanis [egyedül] a fiúgyermekekre vonatkozik, – ואתה ג"כ על הנקבות – a tiéd pedig a lányokra is.” [Hiszen ha Ámrám egyáltalán nem nemz gyermekeket, akkor nem csak fiai, de leányai sem születhetnek.] – והחזירה – és [most] visszavette őt, – ועשה בה לקוחין שניים – és újra frigyre lépett vele. – ואף היא נהפכה להיות נערה – [Jocheved] is újra megfiatalodott. – ובת מאה שלושים שנה היתה – [Valójában ugyanis már] 130 esztendős volt, – שנולדה בבואה למצרים – mivel Egyiptomba való megérkezésük idején született – בין החומות – a falak között (a város bejáratánál).[4] – ומאתים ועשר שנה נשתהו שם – És 210 évet töltöttek ott [Egyiptomban].[5] – וכשיצאו היה משה בן שמונים שנה – Amikor elhagyták [Egyiptomot], Mózes 80 esztendős volt.[6] – אם כן כשנתעברה ממנו – Így tehát, amikor [Jocheved] terhes lett vele, – היתה בת מאה שלושים – 130 [éves] volt. – וקורא אותה בת לוי – [Mégis] úgy említtetik, mint „Lévi leánya.” [Egy 130 esztendős asszonyra nem utalna úgy a Szentírás, hogy „bát lévi”, ha nem történt volna meg vele az a csoda, hogy visszanyerte fiatalságát.]

Forrás, és teljes: Itt!

Forrás: www.zsido.com

Technorati-címkék: ,,