Posts Tagged ‘ZSINAGÓGA’

YouTube – AARONIC BLESSING, Hebrew.

Szombat

Mindazok közül a vallásos és szellemi értékek közül, melyekkel zsidó vallásunk az emberiséget és a zsidó népet megajándékozta, egyike a legnagyobbaknak a szombat napja. Kettős: univerzális és partikuláris jelentőséget tulajdonít már Tóránk is a szombat napjának, amikor megállapítja: ünnepe ez minden embernek, „a jövevénynek is, aki kapuid között tartózkodik”, hiszen a világteremtés művének befejeztére emlékeztet, de külön ünnepe a zsidóságnak, mert „Köztem és Izrael fiai között örök szövetség jele ez”.

Nincs talán ünnepünk, melynek idegen eredetét nagyobb buzgalommal és kevesebb eredménnyel igyekezett volna kideríteni a kritikai alapon álló vallástörténet. Mert ki lehet ugyan mutatni, hogy a 7-es szám a babilóniaknál a baljóslat és sikertelenség száma volt, rá lehet bukkanni a szombat egyes vonásaira az akkád -ban és ki lehet deríteni azt, hogy egyes ókeleti babonák szerint a hetedik napon megkezdett munka már eleve sikertelenségre van kárhoztatva – de micsoda végtelen távolság választja el egymástól a babilón szombatot és a „napok legszebbikét”, melyen áldást hoz mindenki számára a pihenés. Ha igaz lenne is a szombat fogalmának a babiloni szombattól való származtatása, ez is csak azt bizonyítja, hogy zsidóságunk – hasonlóan a görög hitrege Midas királyához, aki puszta érintésével arannyá változtatott mindent, bármihez is nyúlt – minden kívülről belé került kultúrelemet megszépített, magához emelt, az egy Isten vallásához méltóvá avatott. A szombat valóban olyan műve vallásunknak, mely méltó ahhoz a nagy jelentőséghez, amelyet Tóránkban visel: hogy a teremtésnek csúcspontja, Izrael Isten iránt való hűségének örök záloga.

Kettős törvény tünteti ki a szombatot minden napok közül. Egy tilalom és egy parancs: a munka tilalma és a megszentelés parancsa.

A munka tilalma

A munka tilalma avatja a szombatot szociális ünnepé. Mély történeti megértés van a Midrasnak abban a kijelentésében, hogy az egyiptomi elnyomás, a rabszolgaság enyhülésének első jele a fáraónak szombati munkaszünetet engedélyező rendelkezése volt. A szombat valóban előhírnöke a rabszolgaság ókori világában a szabadság és az emberi egyenlőség nagy gondolatának, hogy leggazdagabb és legszegényebb, bennszülött és idegen, ember és állat egyforma abban, hogy mindnek Istentől rendelt feladata a munka és joga, sőt kötelessége a pihenés. A Tíz ige egyik változata szerint (Mózes V. 5/14.) a szombatnak éppen az a célja „hogy megpihenjen szolgád és szolgálód, mint tenmagad”.

A Szentírás nem állapítja meg kifejezetten, hogy mit tart munkának. Csak néhány tevékenységet (tűzgyújtás, sütés-főzés, teherhordás, mezei munka) jelöl meg kifejezetten mint szombaton tilalmas munkát. Vallásunk későbbi fejlődése ezt a munkatilalmat nagy mértékben kiterjesztette, de érdekes, hogy a talmudizmustól elfordult karaita szekta szombati törvényei sokkal szigorúbbak a mieinknél. Minden emberi tevékenységnek szinte teljes szüneteltetését kívánja meg vallásunk, messze túl azon, amit a köztudat munkának nevez: hiszen az írás, tűzgyujtás, kézimunkázás, dohányzás is tilalmas. Ámde ezek a rendelkezések éppen azt bizonyítják, hogy a szombat munkaszünete az eredeti szociális jellegén már messze túlnőtt. Amiként a Teremtés művében a hat nap alkotó tevékenységét a tökéletes nyugalom követte, azonképpen kell az ember életében is a hat munkanap szinte túláradó tevékenységét a hetedik nap tökéletes pihenésének felváltania. Csak a munkazaj elnémulásának, a szent elhalkulásnak idején tudjuk meghallani önmagunkban Istennek hangját: csak a test teljes pihenésének napja teszi képessé lelkünket a legnagyobb erőfeszítésre, arra, hogy kiszakítva magát a köznapiságból, egy napon át szentségben, tisztaságban élhessen. A szombat munkatilalmának negatívuma adta meg az alapfeltételét a szombat nagy pozitív értékének: szentségének. Szombaton azért tette tilalmassá vallásunk a kenyérért való munkát, hogy helyet adjon a tanért való munkának.

A szombat megszentelése

Miben kell látnunk a szombat megszentelését? Talán legjobban a Talmud adta meg erre a kérdésre a feleletet, amikor úgy érezte, hogy a szombat szinte új lelket ad a hívőnek. Valóban: a szombati léleknek kell egészen mássá lennie. A szombat minden megkötöttsége ellenére is örömnap a vallásos zsidó számára. Az egész héten át úgyszólván csak erre készül fel. Kevesebbet eszik annál, amit önmagának nyújthatna, azért, hogy szombati étkezése annál bőségesebb lehessen. Alig van annyira szegény vallásos zsidó, akinek külön szombati öltözéke ne lenne. Ennek a le nem írható, csak átélhető szombati hangulatnak jegyében születtek meg a szombat szertartásai, imái, szokásai. A péntek estét, a zsidó otthon családias ünnepét lakásunkban avatjuk szentté, templombamenés előtt. A háziasszony joga és kötelessége, hogy a két szombati gyertyát áldó szavak kíséretében meggyujtja.

 

Péntek este

A péntek esti templomi istentisztelet a hétköznap délutáni imával kezdődik. Ezt – a hat hétköznapnak megfelelően – hat zsoltár követi (95–99., 29.), hogy utána elhangozzék a XVI. században élt Selomo Alkabec misztikus hangulatú szombatköszöntő dala: Lecho daudi.

Jer, fogadjuk hű barát
Szombatot, a szép arát.

(Patai József ford.)

A Lecho daudit az előimádkozó nem szokásos helyén, hanem a templom közepének emelvényén adja elő, jeléül annak, hogy a péntek esti imarendnek ez a része keletkezett utoljára, szinte kívül áll az imák szabályos során. Az ének utolsó versszakánál az egész gyülekezet háttal a frigyszekrénynek nyugat felé fordul, mintegy köszöntve a nyugat felől közeledő, szombati nyugalmat hozó alkonyatot. A Lecho daudit követi a hat köznapi zsoltárt befejező szombati ének (Zs. 92, 93.). Ennek végével szoktak gyászukat megszakítva belépni a templomba azok, akik az elmúlt héten közeli hozzátartozójukat elvesztették. Az egész gyülekezet ünnepélyes vigasztaló szóval köszönti őket: „Vigasztaljon meg az Örökkévaló Cion és Jeruzsálem gyászolóival egyetemben.”

Az apai áldás

A főimádság előtt a Tóra szombati törvényét idézik; magának a főimádságnak szövegében a közbülső 12 könyörgés helyett, mint minden ünnepen, egyetlen áldásmondat szól a szombat jelentőségéről. Néhány himnusz elhangzása után a szombatköszöntő, szombatszentelő kiddus szavai fejezik be a péntek este templomi imáit.

Hazatérve folytatódik a könyörgések sora. Lakásába dallal lép be a vallásos zsidó.

„Isten hozott, Istennek angyalai.
Égi seregek, békeangyalok
A Királyok Királya küldött le a földre:
Áldás reátok, áldást hozzatok!”

Étkezés előtt folyik le a péntek este tán legbensőségesebb, legszebb szertartása: az apa – néhol az anya is – megáldja a gyermekeit, az ősi papi áldás szavaival: „Áldjon meg az Ur és őrizzen meg! Ragyogtassa feléd szeretetét és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd jóságát és áldjon meg békességgel!” A péntek esti vacsorát a bor és két fonott kalács (barchesz) fölött mondott kiddus vezeti be. A két fonott kalács az egykori szentélybeli két kalácsból álló áldozatra emlékeztet. Magát az étkezést megszakítják és követik a szép szombati énekek (zemiroth).

A szombati imák

A szombat reggeli ima a hétköznapitól egyes zsoltárok és fohászok betoldása által különbözik. A reggeli ima második része a Nismath kezdetű fohásszal végződik: minden lélek, minden teremtmény Istent magasztalja, Őt dicsőítse. A világosságért hálát mondó ima is több himnusz-szerű betoldással bővül, a főimádság szövegében is külön áldás emlékezik meg a szombatról.

Megkülönböztetett jelleget ad a szombat napjának a Tóra-olvasás. A Tóra megparancsolja, hogy minden hetedik évben, Szukkoth ünnepén olvassák fel Isten tanítását az egész nép füle hallatára. Nincs tudomásunk arról, mennyire tartották meg ezt a rendelkezést. A Szentírás korában csak egyetlen valóban elhangzott ünnepélyes Tóra-olvasásról tudunk, a Nechemia könyvében megírt hatalmas jelenetről, amikor Ezra a Jeruzsálembe gyülekezett nép előtt idézte fel Mózes tanítását. A rendszeres Tóra-olvasás valószínűleg nem sokkal később kezdődött. Hosszú ideig három éves ciklusokban végeztek a Tórával. Csak a IX. századtól fogva lett általánossá az, hogy a templomi felolvasás keretében évenként olvassuk fel az egész Tórát: az őszi ünnepeket követő szombaton kezdjük és a Tóra 54 heti szakaszából szombatonként egyet-egyet, legfeljebb kettőt olvasva fel, Szimchat Tóra ünnepén fejezzük be. A Tóra-olvasás mellett igen régi, bár valamivel későbbi eredetű egy-egy prófétai szakasz felolvasása is. Érdekes a prófétai olvasmány eredetének a következő magyarázata: Antiochus Epiphanes üldözése alatt lehetetlenné vált a Tóra-olvasás, ezért helyette a prófétákból olvastak fel egy-egy a Tóra-olvasmányhoz tartalmilag közelálló szakaszt. Számos okból valószínűbb az, hogy nem külső kényszer, hanem vallásunk fejlődése hozta magával a Tóra mellett a próféták tanításainak templomi szerepét is. A Talmud korában a prófétai szakasz kiválasztása még a felolvasó tetszésére volt bízva, csak később állapították meg a minden egyes Tóra-szakasznak megfelelő prófétai részt a heti szakasz tartalma, vagy a szombat naptári időpontja szerint.

A szombat reggeli istentiszteletet követő délelőtti imarend két főrészből áll: a Tóra-olvasásból és a Muszaf-imából. A Tóra-felolvasásának külsőségei, a Tóra-kivétel ünnepélyes szertartásai, a Tórához felhívott 7 férfi, továbbá a prófétai szakaszt felolvasó Maftir áldásmondásai ismertek. A Tóra-olvasás előtt elmondottban a Tan által való zsidó kiválasztottságnak, az utóáldásban a kiválasztottságból fakadó örök életben való hitünknek tudata szólal meg. A prófétai szakaszt is külön áldás vezeti és rekeszti be. A Tóra ünnepélyes visszatételét követi a Muszaf-ima. A Szentírás korában a szombatot és ünnepet a hétköznaptól a kiegészítő (héberül: muszaf) áldozat különböztette meg. Ez az emlék él vallásunkban most is, amikor az év kiemelkedő napjait a reggeli ima után elhangzó Muszaf imával tüntetjük ki. Ennek megfelelően a muszaf-imák (mert minden kiemelkedő napunk kiegészítő imájának szövege más) a nap jelentőségének magasztalásán túl az áldozati kultusz szépségéről szólnak. A muszaf-imát követő himnuszokkal fejeződik be a szombat délelőtti istentisztelet.

A délutáni (mincha) ima a hétköznapival szemben a következő heti Tóra-olvasmány első szakaszának felolvasásával és a hétköznapi reggeli ima befejező részét alkotó Uvo le-Cion (és eljön Cionnak megváltója…) kezdetű imával bővült. Szokás továbbá, hogy a nyári hónapokban az Atyák bölcs mondásaiból olvasunk fel egy-egy fejezetet, télen pedig zsoltárokat mondunk. A szombat délutánnak a hagyományos zsidóság körében élő meleghangulatú szertartása a (harmadik étkezés). A hívők szerény étkezés mellett összeülve, vallásos énekekkel, szellemes Tóra-magyarázatokkal töltik el a lelki gazdagodásra szánt nap délutánját. A mai zsidóság egyik legnagyobb szelleme, Bialik, az eredetileg csak a palesztinai zsidóságnak szánt, de immár mindenütt tért hódító Oneg Sabbat intézménye által mentette át ennek a -nak hangulatát, értékét, benső tartalmát a mának új formákat kereső zsidója számára is.

Kedves vendégként; „menyasszony”-ként üdvözli a vallásos zsidó a szombat beköszöntését és mint kedves vendégtől nehezen búcsúzik el tőle ünnepnek estéjén. Amikor az égen már három csillag látható, megkezdődik a szombatot búcsúztató esti ima a 144. zsoltár bizakodó hangjaival. Az esti imát áldáshirdető szentírási versek csoportja követi – mintegy kedvező előjel gyanánt a következő hét köznapjainak küzdelmeire. Majd a fonott gyertya fénye mellett a borra és a díszes ezüst-tartóban őrzött jó illatú szegfűszegre, végül, pedig a fényre mondott áldással búcsúzunk a szombattól, köszöntjük a köznapot. Áldjuk az Istent „aki különbséget tesz (hamavdil; innen ennek a szép szertartásnak neve: Hávdála) a szent és a profán… a szombat és a köznap között”. Uj, meg új himnuszok, vallásos énekek közepette búcsúztatjuk a hétről-hétre beköszöntő, testünknek a pihenés, lelkünknek a szent munka boldogságát adó Szombat-királynőt.

Forrás ITT

http://www.facebook.com/v/174382782605681

http://www.facebook.com/v/155276137849679

Zsinagóga

Zsinagóga (synagógé), görög eredetű héber-arameus szó, amely gyülekezési helynek felel meg s amely a zsidó állam utolsó két századában az istentiszteleti és a vele kapcsolatos tanítási helyet jelentette, ma pedig a zsidó templom megnevezésére szolgál a legtöbb modern nyelvben. A szó használata máig helyes, főképp azokban a nyelvekben, amelyekben a templom fogalmára több kifejezés van, mert a zsidó imaház megjelölésére a templom, zsinagóga, vagy iskola kifejezéseket kivéve, más szó nemcsak nem alkalmas, hanem megengedetlen is, így a német Kirche, a francia église és az angol church nem alkalmazhatók semmiféle esetben sem a zsinagóga megjelölésére. A zsinagóga eredete sokkal régibb mint a görög elnevezés s valószínűen a mózesi korra megy vissza, amikor a frigyszekrény felállításával kapcsolatban az első rendszeres istentiszteletek és törvénymagyarázó helyek létesültek. A Biblia legrégebbi kommentárjai már régi intézménynek tartják a zsinagógát (Jeruzsálemi Targum Exod. 18. 20, I. Krón. 16. 39; Philo, De vita Mosis III–27; Josephus, Contra Apion II. § 13; Apost. Cselek. 16. 21), melyet Jeremiás próféta „a nép házá”-nak nevez (39. 8.). Állandó intézmény a tanintézettel párosított templom vagyis zsinagóga a babilóni fogságban lett s itt a vallásos és kultúrszükséglet s nemzeti összetartozás érzése hozta azt létre. Már a második jeruzsálemi nagy Templom fennállása idején mindenütt voltak zsinagógák Jeruzsálemben, Palesztinában, Egyiptomban s mindenütt, ahol zsidók nagyobb számban éltek. Különösen nevezetesek voltak a zsinagógák Tiberiásban és Caesareában. Josephus Flavius és az Evangéliumok több más zsinagógáról tesznek említést, így Nazarethben és Capernaumban, a Talmud pedig többet kiemel, így a Sephorisban levőt; a Makkabeusok apokrif könyve is tanúskodik arról, hogy még a jelentéktelenebb vidéki városoknak, így Modinnak is előkelő zsinagógája volt vezető egyházi férfiakkal. Azt is tudjuk számos forrásból, hogy az alexandriai nagy templom pompa dolgában a jeruzsálemivel vetekedett s hogy Alsó-Egyiptomban a ptolemaeusok rendelete folytán asylum-joggal bíró zsinagóga volt, úgyszintén nevezetes volt még a zsidó állam fennállása idején az antiochiai Szíriában, míg Rómában már Augusztus császár alatt volt egy, Philo feljegyzése szerint (Legatio ad Gaium § 23), a későbbiek alatt pedig nem kevesebb, mint hat jól berendezett zsinagógáról tudunk. A provinciákban szintén mindenhol voltak zsinagógák s ezek egyikét Karthagóban 1883. ásták ki. A diaszpóra zsidósága keleten és nyugaton egyaránt gondoskodott erről a legfontosabb összetartó intézményről, így Babiloniában az első tíz században leghíresebb volt a nehardeai, amely iskolával kapcsolatosan világhírre emelkedett s ahol a pátriárkák voltak a vezetők, fejedelmi rangban és jogokkal. Sok adat van arra, hogy a keresztények is eredetileg a zsinagógában tartották számos helyen istentiszteleteiket, amíg a különválás meg nem történt (l. Kereszténység és zsidóság viszonya) s Pál is rendszerint ott prédikált. Később az elkülönítést kényszerrel hajtották végre az állami intézkedések, ott, ahol erre szükség volt. Alexandriában, az V. században, magának Cyrill püspöknek a sugalmazására fosztották ki és alakították át keresztény templomokká az ottani zsinagógákat. A barbár pusztításoknak a római birodalom területén Theodosius császárnak és fiának, Arcadiusnak a tilalma igyekezett véget vetni már a IV. sz. végén, az V. század elején azonban II. Theodosius megtiltja az új zsinagógák építését. Hasonló akadályokat találunk az V–VII. sz.-okban a merovingi frank királyok területén is. Szándékos zsinagóga-pusztítások is bőven vannak feljegyezve, így az orleans-i 580 körül, míg 535. Justinianus császár elrendeli az összes zsinagógáknak keresztény templommá való átalakítását. Ily intézkedések a középkor különböző századaiban folytonosan jelentkeztek, hol egyik, hol másik állam területén s főképp a XIV–XV. sz. nagy zsidóüldözései kapcsán előbb Franciaország, majd Castilia és Aragónia területén, ahol máig fennáll a keresztény templomokká átalakított öt nevezetes zsinagóga, egy Saragossában, kettő Toledóban (ma már múzeum) s kettő Sevillában használatban, míg a nem kevésbé híres segoviai zsinagóga, mint keresztény templom 1899. égett le. A mohamedán világban is több moseává átalakított zsinagóga őrzi a régi zsinagóga-építkezés emlékeit. A ma is használatban levők közül legrégibbek a wormsi a XI. sz.-ból s a prágai zsinagóga-építkezés. A mai nagy zsinagógák többnyire akkor létesültek az egész Európában s így Magyarországon is, ahol nemcsak a főváros, hanem az Alföld legtöbb zsinagógája az 1850-es évekből való. (A hazai zsinagógák pontos keletkezési évét l. az illető hitközségeknél.)

Az Amerikai Egyesült Államok nagy városaiban óriási térfogatú és a legkülönbözőbb stílusokban épített zsinagógák díszlenek. Európában a legszebb modern zsinagógák: a párizsi Rue de la Victoire-on levő főtemplom, a firenzei, a breslaui, a bécsi Türkengassei szefárd (mór stílus), a drezdai (tiszta bizánci stílus) és a római nagy zsinagógák, míg Magyarországon a budapesti Dohány utcai, a szegedi, szolnoki, temesvár-gyárvárosi stb.-ek a legimpozánsabbak. A zsinagógákat eredetileg a tószafistáknak a Sabbat-traktátus lla. helyére alapított véleménye szerint, a rendelkezésre álló legmagasabb helyen kellett építeni, de ezt természetesen nem lehetett betartani. Másrészt a gettók zsinagógáit sem szabad volt oly házban elhelyezni, ahol felette laktak, ezért a felsőbb emeleteken rendezték be a zsinagógát mint az olaszországi gettók megmaradt számos zsinagógáján látható. Ugyancsak a tószefta szerint a zsinagóga kapuinak kelet felől kellett lenniök, de a gyakorlatban már a középkorban a frigyszekrénnyel szemben volt a kapu, míg kelet felé a frigyszekrényt helyezték el s azzal szemben álltak az imádkozók. A Tórákat őrző frigyszekrény elhelyezése egyébként mai napig sem egységes (l. Almemor) s az ortodoxoknál és a szefárd zsinagógában középen van, ami régi keleti intézkedés, mert Maimonidész is ezen az állásponton van. Ezeken a helyeken tehát a rabbik és az elöljárók a frigyszekrény irányában helyezkednek el s velük szemben állanak az imádkozók. A zsinagóga iránt feltétlen tiszteletadás nyilvánulása kötelező s a világi ügyekkel való foglalkozás, a beszélgetés, a tiszteletlenség stb. a vallás tilalmaiba ütköznek. A zsinagógát ill. annak udvarát nem szabad átjáróháznak használni, a használaton kivüli régi zsinagógát az új felépítése előtt nem szabad lerombolni s annak lerombolását egyáltalán csak kényszerítő körülmények folytán engedte meg régebben a zsidóság.

 

Forrás: http://www.zsikipedia.hu

Rumbach utcai zsinagóga

 

A Rumbach utcai zsinagóga romantikus, a mór építészet jegyeit utánzó stílusban épült zsinagóga a budapesti „zsinagóga-háromszögben”, a késõbbi budapesti gettó területén. „Kis zsinagóga”-ként is ismert (a „nagy zsinagóga” a Dohány utcai). A VII. kerületben található, a Rumbach Sebestyén utca 11-13. szám alatt (valamikor a 8-as szám volt), elrejtve, magas lakóépületektõl körbevéve.

Története

A zsinagóga 1869 és 1872 között épült közadakozásból, tervezõje az osztrák Otto Wagner, aki a bécsi szecesszió vezetõ alakja volt.
A falán magyar nyelvû emléktábla olvasható, amely azokra a zsidókra emlékeztet, akiket 1941-ben ebben az épületben gyûjtöttek össze, mielõtt a megszállt ukrajnai Kamenyetsk-Podolszkba szállítottak a magyar hatóságok, ahol a németek legyilkolták õket.
Az épület a második világháború óta romos, 1959 óta nem használják vallási célokra, 1979-ben a teteje is beszakadt. 1980-ig laktak az épülethez csatlakozó bérlakásban, ekkor azonban ezt kiürítették, mert az épület életveszélyessé vált. Az 1980-as években az Alba Regia Állami Építõipari Vállalat vásárolta meg a hitközségtõl. Az 1990-es években állagmegõrzõ munkákat hajtottak végre rajta, a felújítást azonban nem fejezték be. Az Alba Regia 1992-ben csõdbe ment. 1994-ben az épület az Állami Vagyonügynökség tulajdonába került. 2006-ban a Budapesti Zsidó Hitközség kapta vissza, azóta be lehet menni megnézni. Az épület ma is impozáns, belsõ tartozékai azonban hiányoznak. 2007-ben kihirdették a felújításra kiírt pályázat eredményét. Az épületben kap majd helyet a tervek szerint a Kárpát-medencei Zsidó Néprajzi Múzeum. Ugyanaz a sárga-narancs motívum található meg rajta, amely a Dohány utcai nagy zsinagógán is. Ez az imaház azonban azoknak az status quo ante zsidóknak épült, akiknek a neológok épülete nem felelt meg. Érdekességei a mecsetek minaretjére emlékeztetõ tornyok. A zsinagóga utcai homlokzata szimmetrikus. A középsõ részét két oldalán lévõ nyolcszögletû falrészek fölül az említett, minaretszerû kis kupolás tornyokban folytatódnak. A középsõ homlokzaton díszített keretû összefogott kettõs ablakok helyezkednek el, illetve a zsinagógáknál szokásos módon Mózes két kõtáblája. Az épület vakolása kívülrõl szürkés sárga, amelyet vörös téglából készült csíkok díszítenek, kék színû zománcos téglákkal, egymástól egyenlõ távolságban elrendezve.
A zsinagóga belsejét a nyolcszögletû, tágas, magas, díszes kupola határozza meg, amelyet nyolc karcsú vasoszlop tart, mór jellegû Alhambra oszlopfõkkel. A falakon arany, kék és vörös színû reliefeket találunk.


BÉKÉSCSABA ZSINAGÓGA

Letelepedés:A Békés megyei zsidóság története az 1700-as évek elsõ felében kezdõdött. Ekkoriban még csak egy szeszfõzõ zsidóról esett szó. Almásy Dániel békési fõszolgabíró összeírása szerint 1768-ban még csak Váriban élt három zsidó. A Harruckern uradalom kezdettõl fogva tiltotta a letelepedést, így a legtöbb helyen az 1800-as évek közepéig nem engedélyezték a zsidók beköltözését (Implom 1971, 65-66). Az 1700-as évek végétõl kezdve Váriban, Ványán, és Szentandráson kialakultak az elsõ zsidó közösségek, majd 1840-tõl kezdve megyeszerte felgyorsult a letelepedés.

Új zsinagógát avattak

A hitélet gyakorlása mellett a zsidó hagyomány megismertetését nevezte egyik legfontosabb feladatnak a szegedi rabbi, amikor vasárnap felavatta a békéscsabai új zsinagógát.

“Szolgálja a jelenben lévő bizodalmat, azt a hitet, hogy zsidók és nem zsidók, hogy hívők és nem hívők eljönnek ide, hogy megismerjék hagyományainkat, tanuljanak, hogy megőrizzék mindazt, amelyet ebben a városban a zsidó közösség jelent” – mondta Markovics Zsolt szegedi rabbi az avatási szertartáson mondott beszédében.

A rabbi – utalva a kupolára felfestett kétezer Dávid-csillagra -, amelyek a holokauszt minden második békéscsabai áldozatát jelképezik, hozzátette: “ezek a csillagok nemcsak a múlt fájó emlékét jelenítik meg”, fényt és világosságot is tudnak adni.

“A fénynek, a világosságnak mindig le kell tudnia győzni a sötétséget” – jelentette ki.Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke emlékeztette hallgatóságát, hogy a második világháború előtt a békéscsabai zsidóság lélekszáma megközelítette a 4.000-ret; kilencven százalékuk áldozatul esett a holokausztnak. Mint mondta, a háború után a túlélők újraindították a hitéletet és az iskolákat, ám az új hatalom betiltotta tevékenységüket.

Hozzátette: a békéscsabai zsidók közül ezért az 1940-es évek végén 142-en kértek egyszerre és kaptak kivándorlási engedélyt.

A békéscsabai zsidóknak sikerült újból megteremteniük azt a teret, amely egyben lehet az imádkozás, a közösség és a találkozás háza – mutatott rá a Mazsihisz elnöke.

Moskovits Sándor, a helyi zsidó hitközség elnöke az MTI-nek korábban elmondta: a második világháborút előtt egy neológ és egy ortodox zsinagóga működött Békéscsabán. A két épületet a hatvanas években a Magyarországi Izraeliták Országos Közössége eladta. Ezt követően egy kisebb házban gyakorolta vallását a megmaradt közösség. A később romossá vált épületet a kilencvenes évek közepén lebontották, azért a helyi önkormányzat 40 millió forintot fizetett. Az összegből, továbbá zsidó szervezetek, elsősorban a Mazsihisz támogatásával összesen 80 millió forintból épülhetett meg az új zsinagóga.

Forrás:www.zsinagogak.com


Régen…és ma.