Reklámok

Itt az idő a széleskörű összefogásra, hogy az országot a nagyvilág előtt megszégyenítő, rasszista, antiszemita kirohanásairól hírhedt párt örjöngéseinek végre megálljt parancsoljunk! Aki csak tud jöjjön el, és a szórólapot virtuálisan is ossza meg barátaival, ismeróseivel. 2000 környékén volt egy demonstráció FIDESZ vezénylettel, aminek a címe: NEM ADJUK A GYŰLÖLETNEK A XXI. SZÁZADOT. Martonyi úr, aki akkor egy szónoka volt a rendezvénynek, most is felszólalhatna, némileg enyhítve hazánk rossz nemzetközi megítélését, és megmutathatná, hogy az Orbánkormány nem csak a szavak szintjén áll ki országának polgáraiért.
Mindenik, aki érzi és látja ennek az összefogásnak a szükségességét, jöjjön el vasárnap a Kossuth tére, és mutassuk meg, hogy most valóban  NEM ADJUK A GYŰLÖLETNEK A XXI. SZÁZADOT!!!!

image

Nem szórólap

Ez a bejegyzést WordPress for Android alkalmazással készítettem, MY AUDIO TABLET SERIES 7 tàblagèppel! revpista@gmail.com

Mikor a nácik elvitték a kommunistákat,
csendben maradtam,
hisz nem voltam kommunista.
Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szakszervezeti tag.
Amikor a szocialistákat bezárták,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szocialista.
Amikor a zsidókat bezárták,
csendben maradtam,
hisz nem voltam zsidó.
Amikorra engem vittek el,
nem maradt senki,
aki tiltakozhatott volna.

Martin Neimöller

Nem maradt senki

Nem maradt senki

A megfélemlített ország

A huszadik század magyar történelmének egyik szembetűnő jellemzője, hogy az ország vezetését rendre olyan politikai erők ragadták meg, amelyek ellenfeleikkel szemben a legkíméletlenebb leszámolást hirdették meg. Az ország, a nép vagy a nemzet érdekeire hivatkozva igyekeztek eltaposni az általuk kártékonynak ítélt csoportokat, rétegeket, osztályokat. Ennek során értékét vesztette szemükben az emberi élet éppúgy, mint a jog.

Horthy és a különítményesek

Horthy Miklós. A fehérterrort végrehajtó különítményesek a fővezérsége alá tartoztak

A második nagy terrorhullám a Tanácsköztársaság bukása után vette kezdetét. Több mint egy esztendőn át tartott, 1919 augusztusától 1920 novemberéig. Elsősorban Horthy Miklós Nemzeti Hadseregének tiszti különítményeihez kötődik, de más szervezetek és fegyveres csoportok is kivették részüket a fehérterrorból. Fő feladatuknak az 1918-19-es forradalmak résztvevőivel, támogatóival és szimpatizánsaival való leszámolást tekintették. Gyűlöletük elsősorban a kommunisták, szociáldemokraták, liberálisok és zsidók ellen irányult.

Horthy, a fehérterror legfőbb irányítója, az antant megszállás alatt lévő Szegeden megalakult ellenforradalmi kormány hadügyminisztere volt 1919 nyarán. A Tanácsköztársaság augusztus 1-jei bukását követően függetlenítette magát a kormánytól, és saját vezetése alatt felállította a Nemzeti Hadsereg fővezérletét. Csapatait augusztus elején a Dunántúlra vezényelte, mely katonailag vákuumterületnek számított, hiszen az összeomlott Tanácsköztársaság fegyveres erejével már nem kellett számolni, a román katonai megszállás pedig nem terjedt ki erre az országrészre. A Nemzeti Hadsereg szerves részét alkották a tiszti különítmények, melyek közvetlenül a fővezérségnek voltak alárendelve, személy szerint Horthynak. A leghírhedtebb egységeknek a Prónay Pál-, az Ostenburg-Moravek Gyula- és a Héjjas Iván-féle különítmények számítottak.

Horthy 1919. augusztus elején személyesen adott utasítást a tisztogatások megkezdésére. Ezt követően a különítményesek bevonultak a városokba és falvakba. A helybéliek feljelentései alapján elfogták a forradalmak tisztségviselőit, a munkásmozgalom résztvevőit és zsidó származású polgárokat, értelmiségieket, és legtöbbször minden bírói ítélet nélkül felakasztották őket. Így például augusztus 10-én a Prónay-különítmény emberei gyilkolták meg a szekszárdi direktórium tagjait. Három nappal később Tolnán végezték ki az ottani direktórium tagjait. Augusztus 17-én ismét Szekszárdon gyilkoltak meg elfogott baloldali vezetőket. Szeptember 18-án a kaposvári törvényszéki fogházból hurcolták el a különítményesek a fogva tartott kommunistákat, és meggyilkolták őket. A féktelen terror hírei nagy felháborodást váltottak ki a nyugati hatalmak körében, és az antant egy vizsgálóbizottságot küldött ki Nathan Horowitz amerikai ezredes vezetésével a történtek kivizsgálására.

A szeptember 24-25-én lezajlott vizsgálatok során Horthy úgy szervezte meg a bizottság szemleútját (pazar vendéglátás, bankettek, a fővezérség által szervezett találkozók a helyi elöljáróságok megbízható tagjaival stb.), hogy a valós tények rejtve maradjanak a vizsgálóbiztosok előtt. A bizottság jelentésében így végül az szerepelt, hogy „a fehérterrorra vonatkozó hírek alaptalanok”.

Ezt követően a Horthy fővezérsége alá tartozó különítményesek tovább folytatták a megtorlást. Szemükben általában a zsidó és a kommunista ugyanazt jelentette, ezért több ízben olyan zsidók is áldozatul estek a fehérterrornak, akiknek semmi közük nem volt a munkásmozgalomhoz. Az egyik legnevezetesebb ilyen eset Tószegi Freund Albert zsidó földbirtokosnak és jószágigazgatójának felakasztása volt. Engesztelhetetlen zsidógyűlölet fűtötte Horthy egyik legismertebb különítményes parancsnokát, báró Prónay Pált is, aki ekkor a fővezér legközelebbi hívei közé tartozott. Küldetésének tekintette a zsidók elleni fellépést, és egyáltalán nem érdekelte, hogy mi lesz az esetleges visszhangja a minden jogszerűséget nélkülöző tetteinek. Mint naplójában írta: „A liberális lapok így is, amúgy is ellenünk fognak írni, akár egy zsidót akasztunk fel, avagy valamennyit kivégezzük.”

Héjjas Iván. Kecskeméten kommunistákat gyilkoltatott meg.

Ezzel szemben Horthy, miközben szabad utat engedett különítményesei terror­akcióinak, a nyilvánosság előtt nem kívánta vállalni sem a fehérterror brutális és törvénytelen gyilkosságait, sem az antiszemita tettek felelősségét. Sőt 1919 novemberében a Múlt és Jövő zsidó folyóirat hasábjain a következőket nyilatkozta: „Ünnepélyesen kijelentem, hogy a zsidóüldözések ügyében, melyek felelőtlen elemeknek a bűnei, a legszigorúbb vizsgálatot indítottam, a bűnösöket, a tetteseket és uszítókat egyaránt, amennyiben a hadseregemhez tartoznak, haditörvényszék elé állítom, és őket a Magyar Nemzeti Hadsereg kötelékéből örökre kizárom, egyébként magától értetődőnek tartom, hogy mindenféle pogromot, felekezeti üldözést és egyéni akciót kérlelhetetlen szigorral kell elnyomni.” Tetteiben azonban nem követte saját szavait. Jól mutatja ezt Prónayhoz való további viszonya.

A beszédeiben és cselekedeteiben egy-aránt élesen antiszemita Prónayt nemcsak hogy nem büntette meg, és nem zárta ki hadseregének kötelékéből, hanem a Vitézi Rend tagjává tette, alezredesi rangra emelte, és az egész Prónay-különítményt 1. Szegedi Vadászzászlóalj néven Prónay parancsnoksága alatt beemelte a Magyar Királyi Honvédség reguláris egységei közé.

1919. november 20-án a fehérterror újabb nagyszabású akciójára került sor, amikor Héjjas Iván különítményesei a kecskeméti fogházból elhurcolták és brutális kegyetlenséggel meggyilkolták az ott fogva tartott kommunistákat. Ennek nyomán a Népszava decemberben cikksorozatot közölt az orgoványi, kecskeméti és izsáki vérengzésekről, s fellépést követeltek Héjjas Iván különítményével szemben. Válaszul az Ostenburg-különítmény fegyveresei 1920. február 17-én elhurcolták és meggyilkolták Somogyi Bélát és Bacsó Bélát, a Népszava szerkesztőjét és munkatársát. Somogyi és Bacsó meggyilkolása kapcsán Prónay a következőket írta naplójában Horthyról: „Nemcsak ő, hanem egész környezete már régen kívánta ezen imposztor zsidó firkászoknak a láb alól való eltevését.”

A tiszti különítmények mellett más szervezetek is bekapcsolódtak a fehérterrorba. Így például 1919 decemberében az Országos Antiszemita Párt nagygyűlése után több száz tüntető megtámadta és szétrombolta a „baloldali és zsidó kötődésű” Népszava és Az Est újságok szerkesztőségeit illetve nyomdáját. A politikai ellenfelek megfélemlítését és félreállítását szolgálta a kormány 1919. december 5-én közzétett rendelete az internálásról, amely ezrével tette lehetővé olyanok fogva tartását, akik ellen nem született semmiféle bírói ítélet, és nem is követtek el semmilyen bűncselekményt. A megfélemlítés és terror 1920 januárjában hozta meg egyik fő politikai gyümölcsét, amikor az üldözött Szociáldemokrata Párt tiltakozásul bojkottálta a nemzetgyűlési választásokat, s így a munkásság évekre parlamenti képviselet nélkül maradt.

A terror légkörében folyt le Horthy Miklós kormányzóvá választása is az Országgyűlésben 1920. március 1-jén. A Parlament épületét és környékét példátlan módon a választás egész ideje alatt a Prónay-különítmény fegyveresei tartották megszállva.

1920 márciusától részben a belpolitikai okok, a konszolidáció fokozódó igénye, de főként külpolitikai megfontolások a terror visszaszorítására indították az újonnan alakult kormányt. A parlamentben a miniszterelnök felolvasta a versailles-i békekonferencián részt vevő magyar küldöttség vezetőjének Párizsból írt levelét, melyben gróf Apponyi Albert nyomatékosan hangsúlyozta a terror megfékezésének szükségességét, mert a fehérterrorról érkező hírek negatívan hatnak Magyarország megítélésére és ezzel a béketárgyalások kimenetelére.

A terror azonban csak lassan mérséklődött. Bár 1920. június 12-én feloszlatták a Héjjas-különítményt, két héttel később az Ébredő Magyarok Egyesületéhez tartozó Illy László és fegyveres csoportja brutális támadást hajtott végre a zsidó polgárság találkozóhelyeként ismert Club kávéház ellen a Lipót körúton. Behatoltak a kávéházba, az ott talált vendégeket kegyetlenül bántalmazták, egy bankigazgatót megöltek, egy ügyvédet pedig súlyosan megsebesítettek.

Prónay Pál. Horthy a számos vérengzést elkövető különítményest a Vitézi Rend tagjává és alezredesi rangra emelte, osztagát pedig 1. Szegedi Vadászzászlóalj néven beemelte a Magyar Királyi Honvédség kötelékébe.

Több más atrocitás után végül 1920. november 10-én oszlatták fel a fegyveres különítményeket. A Teleki-kormány de­cember végi amnesztiarendelete azonban gondoskodott arról, hogy a fehérterror egyetlen résztvevője se nyerhesse el tetteinek törvényes büntetését.

A rendelet kimondta, hogy szabadon kell bocsátani mindazokat, akik 1919. augusztus 1-je és 1920. február 16-a között követtek el bűncselekményeket, még akkor is, ha „hazafias felbuzdulásból” gyilkoltak meg embereket.

A fehérterror számszerű mérlege az eddig ismert adatok szerint a következő: 1919 és 1921 között több mint 73 ezer ember ellen indítottak eljárást politikai magatartásukért. 15 ezer volt a letartóztatottak száma. Közülük mintegy 7 ezret ítéltek el jogerősen. Több száz volt a kivégzettek száma.

 

Forrás: Hetek hetilap

Részlet a teljes cikkből!

Térkép képe

1934.május 31.– én, a Barmeni hitvalló zsinat szükségesnek találta felhívni teológiai nyilatkozatában a figyelmet arra, hogy egy egyház sem szolgálhat pártérdekeket, sem az egyház vezetését, sem tanításait nem rendelheti alá egyetlen párt érdekeinek sem, mert ha ezekre a vizekre evez bárkájával, amelyet nem mellesleg embermentésre kapott, súlyos tévedések áldozata lehet, sőt olyan történelmi bűnök elkövetéséhez nyújthat így asszisztenciát, amelyhez nemhogy nem lehet semmi köze, de azok megakadájozásábanbarth1 élen kellene (kellett volna), járnia. Jelenleg úgy tűnik, ezt a nyilatkozatot, bár első sorban nem a magyar protestánsok számára íródott, nem igazán veszik figyelembe a magyar protestáns egyházak jeles képviselői. Ugyanis, ha figyelembe vennék, nem kerülhetett volna sor arra, hogy Debrecenben, a magyar reformáció „fellegvárában” egy olyan személy kultuszának felélesztéséhez nyújtson baráti jobbot, aki okozója és előkészítője a magyar történelem leg sötétebb korszakának, amelyet a teljes második magyar hadsereg pusztulásához vezetett, és többszázezer magyar honfitársát küldte különlegesen szolgalelkű magatartásával az értelmetlen halálba. Ennek fényében erősen megkérdőjelezhető, hogy az a bizonyos debreceni kollégium tulajdonképpen mitől is marad református, és milyen keresztény/keresztyén életvitelt, hitet fog közvetíteni tanulói felé. Persze, ez nem meglepő, ugyanis a katolikus egyházzal szemben, a reformáció képviselőitől tudomásom szerint még nem hangzott el korrekció, vagy elhatárolódó közlemény, vagy bármi Luther, a nagy reformátor antiszemita kijelentéseitől, vádaskodásától. A hitvallás máodik pontja: Az ő munkája, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok, aki bölcsességül lett nekünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul. (1Kor 1,30)

„Amiként Jézus Krisztus Isten ígérete valamennyi bűnünk megbocsátására, ugyanilyen komolyan tart igényt Isten a teljes életünkre is; őáltala kapunk mi boldog szabadulást ennek a világnak az istentelen kötelékeiből, és szabadon, hálásan szolgálhatunk valamennyi teremtménye felé.

Elvetjük azt a hamis tanítást, amely szerint lenne olyan területe az életünknek, amelyben nem Jézus Krisztus tulajdona lennénk, hanem más urakhoz tartoznánk, olyan területek, amelyekben nincs szükség a megigazulásra és megszentelődésre.” Bonhoeffer

Kíváncsi vagyok, hogy a helyi református vezetés, akiknek nyilván erre a táblaavatásra rá kellett bólintani, hogy értelmezik ezt, vajon egy Horthy féle személy élete milyen példával fog szolgálni az eljövendő nemzedéknek, vallási alapon pedig ennek a kultusznak való szervilis befekvés (elnézést, erre jobb szó nem nagyon van) milyen módon fogja szolgálni az egyén megszentelődését, és megigazulását. A hitvallás harmadik pontja: Hanem igazságot szólván szeretetben, mindenestül növekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztus. Ő illeszti össze és szerkeszti egybe az egész testet. (Ef 4,15-16)

„A keresztyén egyház testvérek gyülekezete, amelyben Jézus Krisztus az Igében és a sákramentumokban a Szentlélek által mint Úr van jelen és cselekszik. Neki a hitével, engedelmességével, üzenetével és rendjével a bűnös világban mint kegyelmet nyert bűnösök egyházának kell arról bizonyságot tennie, hogy ő egyedül az ő (ti. Jézus) tulajdona, egyedül az ő vígasztalásából és visszajövetelének várásából az ő tanítása szerint el.

Elvetjük azt a hamis tanítást, miszerint az egyháznak joga lenne kénye-kedve szerint megváltoztatni üzenetének tartalmát, rendjét, vagy pedig igazodhatna a mindenkori világnézeti és politikai meggyőződések változásaihoz.”

Ebből a pontból a következőt szeretném kiemelni: „vagy pedig igazodhatna a mindenkori világnézeti és politikai meggyőződések változásaihoz”. 800px-DBP_1984_1214_Barmer_Theologische_Erklärung

Nem kívánom a szót szaporítani, akit érdekel, az egész hitvallást megtalálhatja az interneten. Mindenesetre a magyar protestáns egyházak vezetőinek nem ártana a múlt évszázad közepén működő, és a náci rezsimmel szembeszálló német teológusok munkáit egy kicsit, ámde tüzetesen tanulmányozni. Másrészt, a keresztényeknek nem szabad szem elől tévesztenie azt sem, hogy annak a személynek a kultusza, nem tűr meg maga mellett semmilyen keresztény vallást, hitet. Maximum addig, amíg a saját aljas céljaira felhasználja. „Barmen teljesítménye, hogy a német protestantizmus történetében- a reformáció kora óta talán első ízben- feketeknyv Lutheránusok, Reformátusok, és Uniáltak egyetértően tudtak szólni.Barmen 1934 ezért nagy ökomenikus esemény. Nem abban az értelemben, hogy teljes egyházi egységre jutottak volna, hanem abban, hogy aktuális kérdésekben képesek voltak közösen szólni.” (Részlet Dr Reuss András bevezetőjéből Fekete Károlynak, a Barmeni hitvallás 75. évfordulójára kiadott könyvéhez.) Nem vagyok a vallási ökomenizmus híve, viszont ebben a Barmeni hitvallók a mai kornak példát adtak, hogy vannak olyan helyzetek, amikor minden sérelmet, és egyéb ellentétet félre kell tenni, és együtt kell felszólalni. A mi számunkra ez azt jelenti, hogy együtt fel kell szólalnunk a náci, fasiszta eszme újjáéledése ellen, hogy ne legyen szükség többet olyan hitvallások kényszerű megfogalmazására, mint a Barmeni, vagy olyan teológusok halálára, mint Bonhoeffer. Mindenesetre, a magyar protestánsok jeles képviselőinek, amíg önvizsgálatot nem tartanak, nem ajánlom, hogy Karl Barth, vagy akár Dietrich Bonhoeffer sírjára virágot vigyenek. Mert esetleg visszaköpnének.

 

Budapest, 2012.05.25.