Posts Tagged ‘magyar’

A magyar zsidó Nobel-díjak

Posted: 2011. július 16. szombat in Uncategorized
Címke: , ,

 

Nobel-díj

Valahol azt hallottam, hogy világ második legnagyobb zsidó ünnepének a Nobel-díj átadást tartják – az első az Oscar-díj. Vicces. Bár ma kínosan pontos statisztikát vezetünk a tekintetben, hány Nobel-díjasunk volt zsidó (származású), én mégis valahogy kételkedem abban, hogy ezen urak – sajnos e tekintetben a női emancipációs igyekezet nemzeti színeinkben nem hozott látványos sikereket – vajon – ha őket kérdezik – mindenek előtt annak is tartják-e magukat. Zsidónak és nem magyarnak.

Kertész ugyanis pont erről ír. Ő attól lett zsidó – természetesen származása mellett – hogy zsidó sorsra kényszerítették. Én ezt már a szocializmusban is megéltem, jóval Kertész előtt. Zsidó akkor az volt, akit annak tartottak. A háború előtt pedig az, akinek az állt az anyakönyvében. Engem római katolikus hitre kereszteltek, de nagyon nem szeretném, ha rám aggatott vallásommal stigmatizálnának.

Kertész Imre

Tehát egyfelől azt hallom, hogy a magyar, vagy magyar származású Nobel-díjasaink között alig volt nem zsidó, más megközelítésben pedig azt, hogy mi magyarok adtuk relatíve a legtöbb Nobel díjast a világnak. A legmorbidabb viszont az, hogy manapság azok az elhivatottságúak hangoztatják ezt legbuzgóbban, akiknek nagyapjuk, vagy világnézeti elvtársaik éppen ama megbecsült Nobel-díjasainkat, vagy rokonaikat pofozták fel a raporton.

Mert nem köszöntek előre, nem álltak elég egyenesen, vagy a sárga csillaguk slamposan volt felvarrva. A máramarosszigeti Elie Wiesel alias Wiesel Lázár a maga módján ezt így fejezi ki, miután Barack Obama Buchenwaldba látogatva felkéri, hogy ő is mondjon beszédet: Néha az az érzésem, hogy a történelemnek nincs érzéke az igazsághoz, most azonban azt gondolom, hogy humorérzéke viszont mégiscsak van, hiszen én, akit itt el akartak pusztítani, most győztesen, az Air Force One fedélzetén térek ide vissza.

Bélyegsorozat a magyar Nobel-díjasokról

Egyébként a zsidó származásúak nagy arányának a Nobel-díjazottak közt meglehetősen profán oka van. Magyarán sem misztikus összeesküvés teória, sem genetikus okoskodás nem állja meg a helyét. A valódi ok arra vezethető vissza, hogy a zsidóság rég várt emancipációját a kiegyezés hozta meg.

Bödök Zsigmond könyve

Történt erre kísérlet a forradalmi törvénykezés során is, de a szabadságharc leverése után az egyenjogúságot kimondó 1849. évi törvényt nem ratifikálták. Az emancipáció addig elfojtott, hatalmas energiákat szabadított fel. Az amúgy is urbánus, többnyire szellemi tevékenységet végző zsidó polgárság első sorban azokat a hivatásokat részesítette gyermekei számára előnyben, melyeket Nobel is kiszemelt alapítványának. Mérnök, orvos, matematikus, fizikus, vegyész pályára elsősorban a zsidó és a német származásúak kerültek, a magyar kis- és középnemesség, melynek soraiból a múlt században a magasabban iskolázottak nagy hányada került ki, többnyire nem a természettudományok iránt érdeklődött, a nemesi rétegek fiait inkább a jogi és közigazgatási pályák vonzották.

Az asszimiláció adta lehetőségeket a zsidóság csak röviden élvezhette. A század elejétől fokozatosan felerősödő antiszemita tendenciák hatására a tehetséges fiatalok nagy része külföldön folytatta tanulmányait, ha elég tehetős is volt, a legjobb egyetemeken. A kisebbségi tudat otthon is ösztönzően hatott, most az idegenben szintén nagyobb teljesítményekre késztette a zsidó fiatalokat, nekik többet kellett felmutatni az elismerésért, azért, hogy helyüket megállják. Ez egyébként minden kisebbségben kimutatható jelenség. Az elmondottak már önmagukban megmagyarázzák azt a tényt is, hogy a magyar Nobel-díjasaink a Nobel-díj átadásának pillanatában már régen nem Magyarországon éltek.

Akik a XX. századot csinálták…

Tehát a magyar zsidók eredményességéért paradox módon pont az antiszemitizmus és a diszkrimináció felelős. Az antiszemitizmusnak hasonlóan nemes vadhajtását a magyar vívók sikerei reprezentálják, akik közt szintén elvétve találunk csak nem zsidót. A századforduló táján mindennaposak voltak a párbajok, nem ritkán az antiszemita sértegetések következtében. A zsidóság köreiben így a legnépszerűbb sportok egyikévé, már praktikus okokból is, a vívás vált.

A kiegyezést követő fél évszázadban Magyarország történelmének egyik leghatékonyabb korszakát élte. A kultúra, a technika, a városok fejlődése minden, minden soha nem látott fejlődésnek indult. Példa értékű, európai szinten is kiemelkedő iskolák jöttek létre és képezték ki a következő nemzedékeket. A magyar Nobel-díjak többnyire ennek a jeles korszaknak késői virágai.

A zsidóság, mely pusztán diszkriminációs alapon képezett etnikumot, ekkor kapta meg várva-várt sanszát és élni is tudott vele. Érdekes, hogy nem beszélünk baptista, vagy görögkeleti etnikumról, lévén, hogy ezen felekezet tagjait nem diszkriminálták. De jó is volna, ha ennek a méltatlan vitának egyszer már vége szakadna!

Forrás: ScreenHunter_01 Jul. 16 12.18

Hírek, programajánlatok: Zsidinfó oldalunkon!

Kattintson a képre, hogy elérje az oldalt.

 

 

 

 

 

Könyvajánló: Olvasnivaló? Ajánlunk!

Olvasnivalók, gyermekkönyvek, letölthető anyagok.

Az oldal a képre kattintva érhető el!

Április 11. – A Magyar Költészet Napja

Április 11. - A Magyar Költészet Napja

“Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam.”

Hazánkban 1964. óta, József Attila születésnapján – április 11-én – ünnepeljük a Magyar Költészet Napját. Irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, szavaló versenyekkel és képzőművészeti kiállításokkal tisztelgünk a tragikus sorsú poéta emléke és a magyar líra előtt.

Radnóti Miklós: Nem tudhatom…

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

(1944. január 17.)

A szerzőről:

Radnóti Miklós (1909-1944)

Budapesten született, 1909. május 5-én.

Magyar irodalmi arcképcsarnok

Eredeti neve Glatter Miklós. Születése anyjának és ikertestvérének az életébe került; 11 éves volt, amikor apja meghalt.

Nagybátyja, Grosz Dezső gondoskodott róla, az ő kívánságára szerzett kereskedelmi érettségit 1927-ben, a csehországi Reichenberg (ma Liberec) textilipari szakiskolájában.

Szerepelt a Jóság 1929 című antológiában, és néhány rövid életű folyóirat szerkesztésében is részt vett (1928; Kortárs). Két és fél évet nagybátyja vállalatánál dolgozott.

1930-ban megjelent első verseskötete (Pogány köszöntő). Ősszel a szegedi egyetemen magyar-francia szakra iratkozott be. Sík Sándor, „a nagy professzor”, fölfigyelt rá, meghívta tudósképző szemináriumába.

Radnóti egyik alapítója a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának. Falukutató útjaikon a parasztélettel ismerkedett (Tápé, öreg este), részt vett a munkásotthon kulturális életében. Az illegális kommunista párttal már Szeged előtt laza kapcsolatba került, de tagja sohasem lett, sőt nemegyszer bírálta, így pl. a József Attilát elítélő moszkvai írók dogmatizmusát.

1931-ben elkobozták Újmódi pásztorok éneke című kötetét, és izgatás, vallásgyalázás címén nyolcnapi fogházra ítélték; ezt Sík Sándor közbelépésére felfüggesztették. A nyarat Párizsban töltötte. Lírája két kötettel gazdagodott Szegeden (Lábadozó szél 1933; Újhold Buday György fametszeteivel, 1935).

1934-ben bölcsészdoktorrá avatták. Nevének Radnótira magyarítását, mivel ez védett név volt, megkérdezése nélkül Radnóczira módosították. Írásait továbbra is Radnótiként írta alá, a ráerőszakolt névnek pusztán doktori értekezésének egyetemi változatán (Kaffka Margit művészi fejlődése) kellett szerepelnie.

1934-ben házasságot kötött a szerelmes verseit már kora ifjúságától ihlető Gyarmati Fannival.

1935-ben tanári oklevelet szerzett, katedrához mégsem jutott: magánórák adásából, szerény tiszteletdíjakból élt. 1935-ben szerkesztette a 12 fiatal költőt bemutató Korunk című antológiát.

1936-ban tette közzé a pályájának fordulópontjaként emlegetett Járkálj csak, halálraítélt! című verseskötetét.

1937-ben Baumgarten-jutalmat kapott. Nyáron egy hónapig Párizsban tartózkodott.

1938-ban megjelent Meredek út című könyve.

1940-ben adta ki Ikrek hava című prózai írását gyermekkoráról. Ezzel egy időben a Válogatott verseket, 1942-ben Naptár című rövid ciklusát jelentette meg.

1940. szeptember 5.-december 18. között munkaszolgálatos volt Szamosveresmarton. 1942. július 1-jétől Margittán, Királyhágón, Élesden (Bihar megye), majd a hatvani cukorgyárban, végül a fővárosban szolgált.

A háborús cenzúra nem egy versének közlését törölte, így leginkább csak műfordításaival fordulhatott olvasóihoz; különösen La Fontaine meséin 1943 át. A fordítások javát Orpheus nyomában l943 című kötetben gyűjtötte össze.

1944. május 20-án ismét munkaszolgálatos lett. Német felügyelet alatt a szerbiai Bor melletti Lager Heidenauban írta remekműveit, a két utolsó eclogát, a Gyökér, a Levél a hitveshez és az À la recherche című verset. 1944. szeptember 17-én innen indították el utolsó útjára. Költészetének erejébe és fennmaradásába vetett hite oly erős volt, hogy még az „erőltetett menet” közben is képes olyan remekművek megírására, mint a négy Razglednica. Noteszába gondosan beírt verseit exhumálásakor viharkabátjának zsebében találták meg. A még maga összeállította, de utolsó verseivel bővített kötete (Tajtékos ég 1946) a háború után éledező irodalmi életünk első jelentős eseménye.

Abdán végeztek vele magyar keretlegények, 1944. november 9-én.

Kevés olyan magyar művész van, akinél élet és költészet ennyire elválaszthatatlan lenne. Születésének tragikus körülményeitől egész életében nem szakad el, s egyre erősödő mértékben jelennek meg verseiben a bűntudatnak, a szenvedés jogosságának motívumai. Származása pedig sorsának történelmi tragikumát adja. Pomogáts Béla szavaival: „Mintha természet és társadalom azon vetélkedett volna, melyikük pusztítsa el előbb.

Az induló költő közepes tehetség, aki kimunkált formakultúrával rendelkezik, de nincs saját megverselendő élménye. Jelen van verseiben az új népiességgel érintkező szürrealizmus, az avantgárd utózöngéi, illetve az ún. néger-versekbe a neoprimitivizmus.

A Pogány köszöntő hol zsoltárszerűen megfogalmazott áhítattal, hol átesztétizált, természetbe kivetített pogánykodással köszönti kedvesét, de már a költészetére mindvégig jellemző „variációk szomorúságra” is megjelennek benne. Második és harmadik kötetében József Attilával párhuzamosan a proletárköltészet lehetőségeit keresi. Saját eszközöket talál hozzá, a másoktól sohasem használt, eredeti képek mellett a szabad versek kiáltásait.

Forradalmas reményeinek megtépázása után az Újhold 1935 és különösen a már címével sokat sejtető Járkálj csak, halálraítélt! 1936 versei, szerelmének még mindig fölragyogó idilljei ellenére is a megnehezedett politikai helyzet (a hatalomra jutott Hitler) szomorította kedélyét, sőt haláltudattal töltötte el (Háborús napló). Korán rájött, hogy a „világ új háborúba fordul”, s mihelyt jóslata beteljesedett, a kollektív élményt a retorikát és érzelgősséget mellőző együttérzés lírájával kristályosította hitelessé (Lángok lobognak, Emlékeimben).

Életművének egyik központi témája, a világ általi fenyegetettség, illetve az erre adható válasz határozottan az Újhold kötet nyitó- és záró verseiben jelenik meg.

A Mint a bika 1933 az anaforikus szerkesztéssel két idősíkot és magatartásformát szembesít egymással. A múlt, a fiatalság jellemzője az önfeledt élet, mely figyelmen kívül hagyja a veszélyeket. A jelen magatartásformája tudomásul veszi a veszélyt, s a nem-menekülés helytállását hirdeti. Megjelenik a jellegzetesen radnótis költői megoldás, a kolofont idéző zárlat, mely mintegy szentenciózusan foglalja össze a vers üzenetét.

A Kortárs útlevelére 1934 című költeményben a felvázolt életmodellek közül az első a vadmacskalét, mely csak addig száll szembe környezetével, míg reménnyel kecsegtet a küzdelem. A sárként való lét a világ elfogadását jelenti, a behódolást. Vállalható magatartásként Radnóti a lázadást jelöli meg, a világ elutasítását a jövő reményében. Radnóti költészetében ritka a világgal való szembenállásra való felhívás, az itt megfogalmazottak feltehetően összefüggenek az ajánlással, illetve a vers programadó jellegével.

A Járkálj csak, halálraítélt! 1936 önvallomása nem elsősorban poétikai, hanem etikai jellegű. A tisztaság és a helytállás keménysége nem egymást kizáró, hanem feltételező erkölcsi magatartásformák. A halálraítéltség pontosan még nem körvonalazott fogalom, valószínűleg egyszerre érvényesül benne az emberi halandóság egzisztencialista felfogása és a történelmi fenyegetettség megsejtése.

Radnóti költészetének kiteljesedése akkor következik be, amikor a szorongás, félelem nem érzet, hanem jogosan megjelenő tény. Ezzel összefüggésben komoly esztétikai-poétikai, s ettől elválaszthatatlanul világképi fordulat áll be lírájában. Ennek legfőbb jellemzője a klasszicizálódás. Ennek elméleti programját Babits fogalmazza meg 1925-ös Új klasszicizmus felé című tanulmányában. Ennek lényege, hogy művészi szinten az avantgárd kilengései után az ingának vissza kell térnie természetes állapotába, azaz a kultúra folytonosságát tagadó művészi irányzatok helyébe az irodalom kontinuitását kell előtérbe állítani. S ez nem csupán poétikai, hanem erkölcsi kérdés is, hiszen a művészet a legfontosabb hordozója mindazon értékeknek, melyeket összefoglaló néven európai kultúrának és humánumnak nevezünk. Radnótinál a forma fegyelme esztétikai és művészi válasz egy kaotikus világra, melyből hiányzik az emberség. Ennek külsődleges formai jegyei a tiszta műfajiságra való törekvés, illetve a hagyományos, kipróbált műfajok felelevenítése (episztola – Levél a hitveshez; himnusz – Himnusz a békéről; óda – Nem tudhatom…; ekloga – Eclogák). Verselésében visszatér a kötött ritmushoz, a klasszikus és nyugat-európai időmértékes verseléshez.

Radnóti érett korszakának reprezentatív műfaja az ekloga. Az Első eclogában 1938 a műfaji hagyományoknak megfelelően természeti díszlet adja a költő és a pásztor párbeszédének hátterét. A természet nyugalma – melyben azért mindig ott érezzük a megfoghatatlanul is jelenlévő veszélyt és fenyegetettséget – ellenpontozza a dialógus tárgyát, a háborúról és a költészet értelméről való eszmefuttatást. García Lorca és József Attila halálára tett utalás a költősors tragikus voltát példázza. A záró természeti kép mindezek ellenére a helytállás erkölcsi szükségletét példázza.

A Negyedik ecloga 1943 dialóg formában valójában a lírai én belső párbeszédét tartalmazza. A belső Hang azokat az értékeket sorolja, azokat az emlékeket idézi, melyekért érdemes vállalni az életet. Sajátossága a Radnóti-világképnek, hogy mindig apró, szinte észrevétlen, normális körülmények között fel sem tűnő emlékmozaikok jelentik a kapaszkodót a lírai én számára. A Költő az élet realitásával számol, az erősödő fenyegetettséggel, a közeli pusztulással. Az egyedi lét tragikumát oldja a Hang utolsó megszólalása, mely a természet rendjeként a természetbe való belesimulásként értelmezi a halált.

A monologikus forma már Vergilius eklogái között is megtalálható. Radnótinál a Hetedik eclogában 1944 mégis inkább párbeszédről van szó, hiszen a címzett egyértelmű. A megszólított Fanni képviseli mindazt, amiért érdemes kitartani, amiért érdemes elviselni a láger borzalmait. Művészi szempontból bravúrosan keverednek a versben a felvillanó emlékek, a naturalista lágerkép és a szürrealista vízió. A zárlat az eklogát egyértelműen a hűség és szerelem ódájává emeli.

Az À la recherche… 1944 címe Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című regényére utal, mely Bergson filozófiájának és időszemléletének legteljesebb művészi tükrözője. Radnóti műve is az önkéntelen emlékezés bergsoni tételére épül. A múlt átértékelődik a jelenben, átírja és átformálja a jelent, elszakíthatatlanul része személyiségünknek és életünknek. Másrészt az elégia a horatiusi non omnis moriar (Melpomenéhez) elv felélesztője, ám már nem a költészetre vonatkozóan, hanem az élet apró mozzanatainak megtartó erejében bízva. Radnóti emlékezéstechnikája – lélektanilag is hitelesen – a szinkronitásában nem kellően értékelt élmények és élménytöredékek felidézésén alapul.

A Sem emlék, sem varázslat 1944 azt példázza, hogy az élettel, a sorssal való számvetés, a lehetőségekkel való illúzió nélküli szembenézés megteremti az új magatartásformát, mely alázattal van a világ iránt. Nem akarja újraértékelni a múltat, tetteivel a jövőt szolgálja.

A klasszikus anaforikus szerkesztéssel megalkotott költemény, a Töredék 1944 címe egyszerre utal a vers hiányos voltára, tudatosan kipontozott részeire, másrészt a felborult értékrendű, erkölcsi szempontból önmaga visszáját megélő világ töredékességére. A romantikus esztétika óta a töredék nem hiányt, hanem a világhoz való esztétikai és bölcseleti alapállást jelent, a világ teljességének hiányában a műalkotás sem tükrözheti a teljességet.

A Nem tudhatom… 1944 a hazához való kötődés őszinte és erkölcsi szempontból megrendítő dokumentuma. A legegyszerűbb metaforákat, a legősibb költői eszközöket felhasználva, kétféle nézőpontot váltogatva tesz hitet a közösség, a táj, a kultúra, az emlékek megtartó ereje mellett.

A Levél a hitveshez 1944 a klasszikus episztola megújított formája; a versszervező a lélek belső vívódása, a kétség és a remény közti lélekállapot kipróbált költői eszközökkel való megjelenítése. A hatásosan előkészített csattanó, ha nem is érvényteleníti, de mindenesetre kérdésessé teszi az önbuzdító és önmeggyőző érvek sokaságát.

Az Erőltetett menet 1944 versformáját, a nibelungizált alexandrint Radnóti Tóth Árpád elégiáiból is ismerhette, valószínűbb azonban Walter von der Vogelweide Ó, jaj, hogy eltűnt minden című versének hatása, melyet ő fordított. A 7/7-es osztású jambikus sorokban az erőteljes metszet az újra és újra nekifeszülő bizakodás hatásos kifejezője, tipográfiailag pedig – sokak véleménye szerint (Bori Imre) – a kanyargó út képét rajzolja ki. A vers gondolati szervezője a bolond-kép, illetve ennek a magatartásformának a meghatározása. A bolond az, aki nem vet számot a realitással, aki a jövő reményében képes elviselni a jelent. A lírai én fogalomértelmezése egyúttal saját magatartásának és lelkiállapotának is értelmezése, melyben az ész és az érzelem dilemmája tükröződik. Bár a vágy, az akart jövő, a múlt értékeinek és élményének újbóli átélési lehetősége erősebbnek bizonyul a valóság adta lehetőségeknél, a záró kétszeres felkiáltásban mégis ott érezzük az elégikus hangvételt is.

A Razglednicák 1944 négy lírai képeslapja magába sűríti a Bori notesz formai és világképi jellemzőit. Az első tábori képeslap a háborús világ expresszionista képeit szembesíti az emlékek révén megidézett idillel. A másodikban a természet emberfeletti és embertől idegen, ily módon ironikus idillje kerül párhuzamba a háború képeivel. A harmadikból végérvényesen kikerül a harmónia, csak a határozott, nyers, naturalista-expresszionista költői képek vannak jelen. A záró versben a lírai én egyszerre ábrázolja önmagát kívülről és belülről, de már mindenféle remény nélkül, a valóság brutalitását elfogadva.

Radnóti az antikvitástól a kortársakig fordított, leginkább azoktól, akiket valamiképp rokonának érzett, s még a formaviláguk legapróbb árnyalatait is nagy gonddal adta vissza. Ide kívánkoznak, bár még inkább eredeti versei közé sorolhatók a saját nevének anagrammájából kitalált angol költő, Eaton Darr nevével aláírt fiktív műfordításai. Néhány versből álló ciklusukat aligha tekinthetjük pusztán költői tréfálkozásnak: a nonszenszlíra hagyományát szürrealista ötletekkel elegyítve, saját korának képtelenségeit gúnyolja bennük.

Kortársairól (Babits, Füst Milán, Szabó Lőrinc stb.) szóló tanulmányai mellett különösen az új hangot megütő Ikrek hava emelkedik ki. Alcíme szerint ugyan „napló a gyerekkorról”, de a korai emlékek, az apa és az ikertestvér halálának elbeszélését, az árvaságra történt rádöbbenését az idősíkok változtatásával és szabad asszociációival későbbi napjai felé nyitja ki.

A néhány töredékes följegyzés (1934) után 1937 októberétől1943. március közepéig vezetett Naplója lapjain jelen idejű közvetlenséggel ír életének eseményeiről, mindenkori környezetéről és természetesen az irodalomról. Nemcsak beszédes történelmi dokumentum ez; stílusának remeklései miatt is teljes értékű irodalmi alkotás.

Forrás: ITT

Április 11. – A Magyar Költészet Napja Bővebben: ITT

Rezsabek Nándor: Az utolsó magyar polihisztor

Rezsabek Nándor: Az utolsó magyar polihisztor

Mahler Ede kronológus emlékezete

Mahler Ede (1857-1945) a Magyar Tudományos Akadémia tagjaként, a budapesti Tudományegyetem tanáraként, a Magyar Nemzeti Múzeum régészeként ismert, de foglalkozott asztronómiával, matematikával, geodéziával, nyelvészettel, valamint a csillagászat és a történettudomány határmezsgyéjén pótolhatatlan kronológia számításokat végzett.

A sokoldalú szakember személyében az ország talán utolsó polihisztorát tisztelhetjük. Minden érdeme ellenére Mahler az ezredfordulóra elfeledett személyiséggé vált. Szerteágazó munkásságából a 21. század embere mindösszesen a Babylonia és Assyria, valamint az Ókori Egyiptom című főműveinek reprintkiadásával, valamint a jellemzően másodlagos forrásokból táplálkozó, a sokszor hibás adatokat egymástól szolgaian átvevő, töredékes életrajzaival találkozhat. Jelen kötet célja, hogy ezen a Mahler emlékéhez és jelentőségéhez méltatlan helyzeten alapjaiban változtasson. Rezsabek Nándor, a csillagászattörténeti publikációiról, életrajzi írásairól, szerkesztői és ismeretterjesztői tevékenységéről ismert szerző alapos munkát végzett. Több éves kutatásai során megtalálta Mahler ma is élő rokonságát, meglelte elhanyagolt, repkénnyel sűrűn benőtt síremlékét, rábukkant elpusztultnak vélt hagyatékára. Beutazta hazai, valamint szlovákiai és ausztriai emlékhelyeit. Levéltári és szakirodalmi kutatásai számtalan eleddig ismeretlen adatot tártak fel. A könyv előszavát Ponori Thewrewk Aurél csillagászattörténész, Mahler Ede kronológiai munkásságának folytatója, szellemiségének méltó örököse jegyezte.

Életéről

Mahler Ede 1857-ben, a Pozsony melletti Ciffer – akkor vegyes lakosságú, ma szlovák – faluban született, zsidó családja szűkös anyagi lehetőségei ellenére felsőfokú tanulmányokat végzett Budapesten majd Bécsben. Matematika és fizika mellett orientalisztikával kezdett foglalkozni, de csillagászként kezdte pályáját. Foglalkozott felsőgeodéziával, részt vett Ausztria, majd hazánk területének felmérésében.

Ismeretei alapján kronológiai számításokat végzett, meghatározva egyes bibliai események időpontját. Keleti nyelveket sajátított el – a hébert és arámit már otthon, vallásos családjában megtanulta – majd régész lett a Nemzeti Múzeumban. Római kori pannóniai leletei nagyon jelentősek. Hamarosan már egyiptomi ásatásokat vezetett. Hírneve nem akadályozta meg abban, hogy közérthető és népszerű előadásokat tartson ezekről, többek között kétkezi munkásoknak. Szerepet vállalt a zsidó közéletben, választmányi tagja volt az Izraelita Magyar Irodalmi Társulatnak és más felekezeti egyesületeknek. 80. születésnapjára kiadott Emlékkönyvében a Rabbiképző Intézet tanárainak nagy szerepe volt.

Alig múlt 40 éves amikor magántanár a Budapesti Tudományegyetemen, évtizedeken át oktatja a leendő tanárokat és kutatókat, kiváló pedagógus. (Külön fejezet méltatja tanári egyéniségét!) Csak 1938-ban távozik a katedráról – amiben már a jogfosztó törvények is közrejátszottak. 1944-ben az idős tudósnak bujkálnia kellett, Pannonhalmán majd Újpesten kapott menedéket. Otthona, kéziratai, könyvei, gyűjteménye elpusztultak, 1945. júniusában halt meg Istvántelki úti házában (a helyén ma panelépület van).

Munkásságának . eredményei túlélték az ő hosszú életét. Közel 300 publikációja jelent meg, oroszlánrésze volt a Szépművészeti Múzeum ma is látogatott Egyiptomi Gyűjteményének létrehozásában, az 1984-ben alakult Mahler Ede Művészettörténeti Kör főleg középiskolás tagjai az ókori Kelettel foglalkoznak.

Rezsabek Nándor könyve sok személyes adattal, képekkel hozza közelebb hozzánk Mahler Edét, függeléke – benne Lőw Immánuel levelével – sok forrást ad szakmai munkássága megismeréséhez. Családjáról is olvashatunk, megtudjuk pl. hogy bátyja, Miksa vezette a vágújhelyi izraelita reáliskolát, amely 1918-ig az egyetlen zsidó középiskola volt Magyarországon.

Mahler Edének sehol sincs emléktáblája, neve csak Kozma utcai sírján olvasható. Pedig megérdemelne egy emléktáblát!

Róbert Péter

Forások: http://www.moly.hu

http://www.or-zse.hu

Érdekli a zsidó vallás, kultúra, és hétköznapok? Milyen ünnepei, jeles napjai, eseményei vannak a zsidóknak? Izrael történelme, régészete, jelen kora? Látogassa oldalainkat, ahol értékes információkhoz juthat!
Magyar Filoszemita Közösség | Reklámozd a saját oldaladat is

Könyvajánló, vallási, kulturális, hírek.

Látogassa meg Facebook oldalunkat, csatlakozzon hozzánk, és ossza meg velünk információit, híreit, fotóit, videóit!

 

Magyar Filoszemita Közösség | Reklámozd a saját oldaladat is