Posts Tagged ‘Zsidó’

A Magyar Filoszemita Közösség felhívása!
2011.06.05. én vasárnap, a Nagytétényi zsidó temető rendbetételére önkéntes segítőkből álló csapatot szervez a Chabad Zsidó Ifjúsági Szervezet. Kérünk mindenkit, aki tud, és szeretne időt szánni erre a nemes feladatra, jöjjön el segíteni. Részletekről ezen az oldalon lehet érdeklődni.
A hivatalos meghívó szövege:

Nagytétényi zsidó temető felújítás

Helyszín: Nagytétényi zsidó temető Időpont: 10:30
2011-06-05

Lelkes fiatalok jelentkezését várjuk a Nagytétényi zsidó temető rendbehozására, gazmentesítésére.

Május 29-én, vasárnap közösen elmegyünk, és helyrehozzuk a mára igencsak gazlepte temetőt.
Ne hagyjuk, hogy őseink sírjai feledésbe merüljenek és méltatlan állapotba kerüljenek!
Gyertek velünk és néhány óra alatt hozzuk rendbe a temetőt!

A gyomláláshoz szükséges eszközöket és az ebédet biztosítjuk, Nektek csak a lelkesedéseteket és jó kedveteket kell magatokkal hozni!

Aki nem tud személyesen részt venni, de szeretné segíteni a munkánkat, 4000 Ft befizetésével profi segítséget küldhet maga helyett. Jelentkezni Nagypál Viktornál a nagypal.viktor@gmail.com címen lehet, vagy befizetni a Keren Or központban a Károly krt. 20. szám alatt.

Az oda- és visszautat mi megszervezzük, találkozó a Dohány utcai zsinagóga előtt Június 5-én vasárnap, 10.30-kor.
A program Facebook oldala itt.

Egy videó a jelenlegi állapotról:
http://www.promontortv.hu/video/20110429_5

Megfelelő létszám esetén, itt tartjuk a Magyar Filoszemita Közösség első “közgyűlését”, melynek témája egy megbeszélés időpontjának egyeztetése, ahol a közösség jövőjével kapcsolatos dogok kerülnek majd megbeszélésre.

Révész István

Menáchem Mendel Schneerson rabbi

A purim szó jelentése


A Talmud (Megilá 17a.) azt mondja, hogy ha valaki hátulról előre olvassa az Eszter könyvét, akkor azzal nem teljesíti a Megilá-olvasás purimi micváját. Rabbi Jisráél Báál Sém Tov magyarázata szerint ez azt jelenti, hogy ha csak visszatekintve, múltbeli eseményként kezeljük a Purimot, úgy tekintünk arra, hogy az nem kötodik a jelenhez, akkor nem teljesítjük a Megilára vonatkozó kötelességet. A Megilá olvasásának az a célja, hogy vezérfonalként használjuk azt, és megtanuljuk belőle, illetve levonjuk belőle a következtetést, hogy a mai időkben mi a helyes zsidó magatartás. Ez általában az egész Megilá elbeszélő részére érvényes, de különösen arra a versre, amely a purim szót magyarázza.
Egy dolog neve annak egyedülálló jellegére utal. Purim ünnepének elnevezését a következőképen indokolja a vers: “Azért nevezték eme napokat purimnak a pur (sorsvetés) névrol.” (Eszter 9:26.)
Ezen idézet tanulmányozásakor számos kérdés merül fel. A Megilá héberül íródott, a pur azonban nem héber, hanem perzsa szó (Ibn Ezrá, uo. 3:7.). Magában a versben, miután le van írva (Eszter 9:24.), hogy “purt vetettek”, a héber fordítás hozzáteszi még: “gorált, azaz sorsot vetettek.” Elsőként az a kérdés merül fel, hogy miért nevezik az ünnepet a pur szó alapján Purimnak, mikor erre a héber gorálot (sorshúzás) szó alkalmasabb kiindulópontnak látszik. Ez már csak azért is érdekes, mivel az összes zsidó ünnepnek, beleértve a Chánukát is (amely a Purimhoz hasonlóan rabbinikus ünnep), héber neve van. Felmerül továbbá a kérdés: nem kellene, hogy ennek az ünnepnek a neve – az összes többihez hasonlóan – kifejezze a csodát, a megmenekülést és a hálaadás okát? A pur szó pontosan ezek ellenkezőjére utal, mivel a gonosz Hámán sorshúzás által akarta tönkretenni és megsemmisíteni a zsidó népet.
A Purim ünnepével kapcsolatban van még egy igencsak szembeötlo kérdés: az egész Megilában sehol sem szerepel az Örökkévaló neve. Vajon ez a hiány az isteni megnyilvánulás nagyon eros leplezését jelzi. A Szentírás más könyveivel összevetve, amelyek mindegyikében többször szerepel Isten neve, ez egyedi eset. Az Örökkévaló nevének említése általában bevett gyakorlat. Például mikor zsidók beszélgetnek egymással, “Isten neve gyakori az ajkukon”, és a zsidó levelezésben, még a tisztán magánjelleguben is, szerte a világon általános szokás a “Báruch Hásém” (Isten kegyelmébol) kezdoformula. Ennek az az oka, hogy mivel “telve az egész föld a Mindenható dicsoségével” (Jesájá 6:3.), és “nincs birodalom, amely üres lenne Tole” (Tikuné Zohár, Tikun 57.), ezért minden zsidó számára magától értetodo, hogy a lét teljes spektrumában minden kapcsolatban áll az isteni gondviseléssel.
Ennek ellenére, az egész Megilában, amely egyike a Biblia huszonnégy szent könyvének, meglepo módon egyszer sem olvashatjuk az Örökkévaló nevét.Leplezés és reveláció

Mint már említettük, a dolgok neve azoknak egyedi jellegére utal. A Megilán belüli rejtozés és leplezés minoségét maga a Megilá név is mutatja. A Megilát “Megilát Eszter”-nek nevezik, és a Talmud (Chulin 139b.) az Eszter szót a széter (leplezés) szóval hozza összefüggésbe. Ezen túlmenoen a Talmud a nevet a “hásztér ásztir” isteni kijelentéssel is összekapcsolja (“Én pedig végképpen elrejtem [arcomat]” – 5Mózes 31:18.), amiben kétszer is szerepel az elrejt ige, ami a leplezés különleges esetére utal.
Mégis Eszter könyvét gyakran egyszeruen csak Megilának nevezik, ami tulajdonképpen ezzel ellentétes. A Megilá szó etimológiailag a nyíltságot és revelációt, tehát a leplezés szöges ellentétét jelento giluj szóval rokon.
A leplezés és a reveláció két ellentétes motívuma nemcsak a Megilában van jelen, hanem magában a Purim ünnepben is. Egyfelol az ünnepet Purimnak nevezzük, ami perzsa szó, és a zsidók ellen kiagyalt gonosz rendeletre utal, ami az isteniség leplezését tükrözi. Másfelol a Purimot lakomával, és más ünnepekénél jóval nagyobb vigalommal szokás ünnepeli, olyan határtalan örömmel “ád dölo jádá”, hogy végül már a nyilvánvaló ellentétek között sem tudunk különbséget tenni (lásd Megilá 7b.).

Reagálás a rendeletre

Mielott rátérnénk e kérdésekre, elobb előre kell bocsátanunk egy fontos fogalmat, amely a Megilával és a Purim megülésével kapcsolatos.
Hámán rendeletének idején a zsidó népnek kiváló képviseloi voltak a perzsa kormányzatban. Mordecháj azon kiváltságosak közé tartozott, akik “a király kapujában ültek” (Eszter 2:19. Lásd még Megilá 13a.), ráadásul megmentette a király életét (uo. 2:21-tol). Eszter volt a királyno, akit azért választott a király, mert Eszter “kedvességet és kegyet talált elotte.”
Első pillantásra a gonosz rendelet első logikus reakciója az lett volna, hogy a zsidók megkérik az akkori idők befolyásos személyiségeit, hogy beszéljék rá a királyt a rendelet visszavonására.
A Megilá ezzel szemben azt mondja, hogy Mordecháj elso reagálása az volt, hogy “zsákot öltött meg hamut; kiment a város közepére” (uo. 4:2.), ott bunbánatot gyakorolt, és erre szólította fel a többi zsidót is (Tárgum Séni Eszter 2:1.). Csak ez után kérte meg Esztert, hogy “menjen be a királyhoz, hogy könyörögjön neki, és kérést intézzen hozzá népéért” (uo. 4:8.). Eszter így is tett. Mielott azonban a király elé állt, üzenetet küldött Mordechájnak: “Menj, gyülekeztesd össze mind a zsidókat…, és böjtöljetek értem: ne egyetek és ne igyatok három napig, éjjel-nappal”. Ezt azonban nem tartotta elegendonek, mert hozzátette még, hogy “Én is… azonképpen böjtölni fogok” (uo. 16.).
Megfelelo magatartás volt ez Eszter részérol? Abban a kényes helyzetben mindenekelott arra kellett volna gondolnia, hogy megint kegyet találjon a király szeme elott, mivel egy rendelet kimondta, hogy “minden férfit és asszonyt, aki bemegy a királyhoz a belso udvarba anélkül, hogy hívták volna…, azt megölik, kivéve azt, akinek a király az aranypálcát odanyújtja” (uo. 11.), ezért ez nagyon veszélyes volt. Ebben a percben nagyon kellett a “kegy” a király szeme elott, mert Eszter elmondta, hogy “harminc napja nem hivatott a király”. Mi indokolhatta a háromnapi böjtölését, ami normális körülmények között csak elhomályosíthatta Eszter természetes szépségét, épp olyankor, amikor a legnagyobb szüksége lett volna arra?

Szembenézni a rejtett okokkal

Ennek a magatartásnak az egyszeru magyarázta abban rejlik, hogy Mordecháj és Eszter biztos volt benne, hogy a zsidók ellen kiadott rendelet nem természetes világi dolgok következménye, nem puszta véletlen, hanem annak folyománya, hogy “gonosz cselekedeteik miatt az Örökkévaló szenvedést hozott rájuk” (lásd Maimonidész A böjtök szabályai, 1:2-3.). Nyilvánvaló volt elottük, hogy az okozat (Hámán gonosz rendelete) nem teheto semmissé magának az oknak, a zsidó nép helytelen magatartásának a megszüntetése nélkül. Ezért szólították fel azonnal bunbánatra a zsidóságot, ezért kezdtek böjtölni, stb.
A bunbánatra történo felszólítás nem volt elegendo: felvázolták a zsidó nép vétkeinek természetét is. Amiképpen a Midrás (Jálkut Simoni Eszter 1056.) mondja, a “böjtölj nekem, ne egyél és ne igyál” amiatt rendeltetett el, mert “kötelességed böjtölni, mivel ettél és ittál Áchásvéros lakomáján.” Csak az ok bunbánat általi megszüntetése után kezdtek el természetes módon törodni magukkal, csak ez után kezdtek el szokásos módon cselekedni, hozzálátni a helyzet megoldásához. Az Örökkévaló megkívánja az emberi cselekedetet is, emez biztosítja, hogy “meg fog téged áldani az Örökkévaló, a te Istened mindenben, amit teszel” (5Mózes 15:18.). “Tennünk” kell, szokványos emberi cselekedeteket kell végeznünk. Viszont mindezt csak azután, hogy szellemiekben rendbe tették magukat. Mordecháj és Eszter is csak az után fordultak Áchásvéros királyhoz a rendelet visszavonása érdekében, miután bunbánatra szólították fel a zsidóságot.
Az Áchásvéros királyhoz történo folyamodás csupán az emberi módja volt annak, hogy természetes fordulatok formájában eloidézzék a isteni megszabadítást. A zsidó nép megmenekülésének tényleges oka azonban a bunbánat és a böjtölés volt. Következésképp az elso cselekedet nem a külso valóság, a politika felé irányult, hanem mindenekelott a rendeletet eloidézo spirituális tényezok felé.

Az örök tanulság

A történtek utalásai napnál világosabbak: ellenségeskedés idején vannak olyan emberek, akik úgy gondolják, hogy az elso és legfontosabb teendo a természetes megoldás keresése. A Megilá ezzel szemben azt mondja, hogy ez csak egy késobbi lépés: az elso az legyen, hogy Tóra-tanulás és az Örökkévaló micváinak teljesítése által erosítsük meg a zsidóság és az Örökkévaló kapcsolatát, és csak ez után vegyünk igénybe természetes eszközöket és külso “öltözéket” a probléma megoldása érdekében. Ha a bunbánat elsodlegessége valóban érvényesül, akkor minden késobbi külso öltözék és természetes cselekvés megfelel arra a célra, hogy a magasan a természet felett létezo birodalomból eloidézze a csodás menekülést.
Ez nemcsak a zsidóság egészére érvényes, hanem külön-külön minden egyes zsidóra is. Minden egyes zsidónak tudnia kell, hogy egyesült az Örökkévalóval, akit a természet semmiféle törvénye nem korlátoz. Igaz – ahogyan az “amit teszel” bibliai szavak is jelzik -, tennünk kell, de csak azért, hogy a bibliai ígéretnek, miszerint “meg fog téged áldani az Örökkévaló”, legyen valamiféle külso “öltözéke” vagy természetes kifejezodése. Mivel az emberi cselekedet csak külso “öltözék”, ezért nyilvánvaló, hogy az elsodleges cselekedetnek nem erre a külso öltözékre kell irányulnia, hanem olyan cselekedetnek kell lennie, amely méltó az Örökkévaló áldására. Ez Tóra-tanulás és a micvák teljesítése révén érheto el.
Ha viszont egy zsidó elhanyagolja ezt az alapveto dolgot, és csak a külsoségekkel foglalkozik, az olyan, mint mikor valaki elmegy a bankba pénzt kivenni, csak épp nincs csekkje, vagy olyasféle cselekedet, mint mikor valaki fedezet nélküli csekket használ. A “csekk” megszerzésekor a zsidónak mindenekelott arra kell törekednie, hogy a csekket ne “repedezett kutakból” szerezze, “melyek nem fogják a vizet” (Jeremiás 2:13.), hanem attól, aki azt mondja: “Enyém az ezüst, és enyém az arany” (Chágáj 2:8.). Csak a “csekk”, az igazi spirituális érdem megszerzése után lehet a csekket a “felöltözködés” természetes útján átváltani arra, hogy az Örökkévaló áldása legyen mindenen, “amit teszel”.
Azt hinné az ember, hogy ez csak olyan idokre érvényes, mikor az isteni nyilvánvalóan jelen van a világon, és nem olyankor, mikor a zsidóság számuzetést szenved, és foleg nem a Messiás elotti korszakban, amikor nagy spirituális sötétség uralkodik.
Ezzel szemben azt látjuk, hogy Purim idején, amikor a zsidók számuzetésben voltak, “elszórva s elszéledve a népek közt” (Eszter 3:8.) (és ez az állapot még a csoda után is fennáll, ahogy a Talmud mondja: “Még mindig Áchásvéros szolgái vagyunk” – Megilá 14a.), a Purim csodája nem természetes jelenségek, hanem a “böjtölj értem… három napig” folyományaként nyilvánult meg, ami azt eredményezte, hogy a zsidó nép visszatért a Örökkévalóhoz.

A leplezés valódi célja


Ez tehát a “Purim” név magyarázata: perzsa szó, amely egy gonosz rendeletre utal. Ez az oka annak is, hogy az Örökkévaló neve egyszer sincs leírva, csak utalnak rá: ez a Purim és a Megilát Eszter speciális koncepciója.
A zsidók valójában nincsenek alárendelve a természet törvényeinek: sem életük spirituális dimenzióiban (például isteni segítséget kapnak ahhoz, hogy igazán megértsék, és a mélyére pillantsanak mindannak, amit a Tórából tanulnak), sem pedig anyagi és világi dolgaikban. A természeti törvényeknek ez a transzcendenciája akkor érvényesül, mikor a leplezést jelento perzsa “Purimmal” és “Eszterrel” kell foglalkozni. Sok chászid forrás (lásd Torá Or 120d., 123c.) úgy magyarázza, hogy a perzsa pur – a héber gorál (sorshúzás) – egy magasztos szintre vonatkozik, amely a spirituális és anyagi világok fölött áll. A bibliai “hásztér ásztir” kifejezést (amely a “leplezés” szó kétszeres használata) megelozi az “Ánochi” névmás, amely a Tízparancsolat elso szava (2Mózes 20:2.), és magasabb, mint az Örökkévaló összes neve, beleértve még a négybetus HVJH-t is. Az isteni személyiség olyan magas szintjére utal, amelyre “a héber ábécé egyetlen betuje, de még egy betu egyetlen pontja sem” utalhat (Zohár 3:257b.; Likuté Torá, Bámidbár 80b.).
Ilyenformán mikor egy zsidó a Megilát olvassa, és felismeri, hogy valójában még azok a dolgok is kapcsolódnak a “reveláció” jelentésu Megilához, amelyek a bibliai kifejezésben kétszeres leplezést jelento “Eszter”-ként tunnek fel, akkor sajátítja el azt a tudást, hogy még a gonosz Hámán által vetett pur is igazából a héber gorál volt, és mindez nem pusztán egy múltbeli, hanem egy örökké idoszeru és fontos esemény.
A zsidó ekkor ér a reveláció legmagasabb szintjére: Megilá – nyilvánvaló isteniség -, amely egyre nagyobb örömet ád dölo jádá kelt: határtalan, korlátlan örömet.
Szökoévben, mondja a Talmud, mikor egy kiegészíto hónapot adunk a többihez (az elso Ádárt), a Purimot a második Ádárban kell megtartani, mégpedig azért, hogy “összekapcsoljuk a szabadulást a szabadulással” (lásd Megilá 6b.), azaz hogy a Purim csodáját összekapcsoljuk a következo hónapban, Niszánban sorra kerülo Peszách ünnepével. Ha a zsidó nép megfelelo vidámsággal és értéssel ünnepli a Purimot, akkor továbblép, “szabadulásról szabadulásra”, a purimi megmenekülésrol a Messiás általi megváltásra, ami bibliai értelemben a Peszáchkor ünnepelt egyiptomi kivonuláshoz hasonló (Michá 7:15.). Akkor “az éjjel világít, mint a nappal” (Zsoltárok 139:12.), azaz az éj sötétsége spirituális sugárzás forrásává változik. A leplezés “Eszter”-ébol megtörténik a “Megilá” revelációja: a mi igaz Messiásunk jöjjön el és váltson meg minket gyorsan, még a mi időnkben.

Forrás: Likuté Szichot, VI. kötet, 189-195. oldal

Forrás: http://www.zsido.com

Milyen legyen a modern zsidó identitás?Köves Slomó tanulmánya a Századvégben

A 18-19. századi Európa szellemi, politikai és társadalmi változásai több oldalról is megkérdőjelezték a hagyományos zsidó vallási és társadalmi kereteket. Egészen új struktúra látszott kialakulni a zsidók emancipációjának biztosításával, melyben a zsidók vallásukat megtartva is egyenlő polgárai lehettek egy adott államnak.

A zsidóság emancipációjával új kérdések merültek fel a zsidóság kulturális és vallási architektúráját illetően. Elterjedt az a nézet, hogy a zsidó társadalmi réteg teljes integrációjának érdekében meg kell szüntetni a zsidókat és a környező lakosságtól elválasztó kulturális és vallási különbségeket. E témát dolgozta fel Köves Slomó rabbi „Az emancipáció és a zsidó vallási szakadás A nagymihályi rabbigyűlés tükrében” doktori disszertációjában, amely rövidesen könyv alakban is olvasható lesz egy jó nevű kiadó jóvoltából. E mű egy fejezetét most a Századvég nevű, történettudományi berkekben elismert és rangot adó folyóirat 48. számában olvashatjuk. 1868. decemberében hívta össze Eötvös, az akkor kultuszminiszter a nagy zsidó kongresszust, ám a várt nagy egység helyett szakadás következett be. Az ortodox tábor hívei kivonultak a teremből, és ádáz harcot indítottak jogaik képviseletéért. A 19. század végére az emancipáció következtében három hivatalos irányzat – neológ, ortodox és statusquo – jött létre. Az emancipáció az asszimilációval és a vallás átreformálásával kapcsolódott össze, a zsidó identitás kérdéseire a különböző irányzatok alapvetően más válaszokat adtak. Jelen megosztottság eredete a múlt előtti század végére vezet vissza bennünket. – írja – többek között – tanulmányában Köves Slomó.

forrás:www.zsido.com

Letölthető pdf formátumban itt!

Köves emancipáció

Könyvajánló:

Zalman I. Posner

Zalman I. Posner

Zalman I. Posner : A zsidó gondolkodásmód

Részlet Zalman I. Posner : A zsidó gondolkodásmód című könyvéből

A vészkorszak

A vészkorszakkal kapcsolatos kérdések általában ily formát öltenek: miféle Isten az, aki megengedte Auschwitzot? Milyen álláspontot kell elfoglalnunk vele szemben? Vannak, akik soha nem hittek Istenben, s ezek ateizmusa vagy agnoszticizmusa csak megerősödött a vészkorszak következtében, bár ha Auschwitzra hivatkozunk, hogy mindenféle aljasságot vagy olcsó kicsapongást jogosulttá tegyünk, az kimondhatatlanul elvetemült dolog. Mások, akik hittek azelőtt, elveszítették hitüket; ugyanakkor jelentős számmal találhatunk az életbenmaradottak között hívő embereket, kik irigylésre méltóan elmélyült, megerősödött vallási érzéssel kerültek ki a szörnyűségekből.

(….)

Auschwitz kimutatta az ember alapvető elvetemültségét; a Tóra megmutatja, mily magaslatokra képes emelkedni. Auschwitz aljassága felfoghatatlan, ha nem magunk éltük azt át. Ugyanúgy világos, hogy a magaslatok, melyekre a Tóra ideáljain keresztül fel kellene jutnunk, az ember fogalmain és természetén kívül állnak. Csak átélés útján lehet felfogni, hogy az ember képes önzetlenséget, idealizmust, magasztos érzelmeket, kifinomult gondolkodást – mondjuk: Istenhez méltót – felépíteni.

Nem az a kérdés tehát, mily erkölcsiség mellé álljon az ember, hanem hogy létezik-e bármilyen erkölcsiség. Nem az a kérdés, “szükség van-e a szombatra?”, hanem az, hogy: “Auschwitz tényleg rossz dolog volt-e?”. E két kérdés viszont egyáltalán nem független egymástól.

(…)

Felebaráti Szeretet

Hogyan tehet az ember szert “Izrael szeretetére”? Ha felfogjuk, hogy az egyén valója nem az, amit szemünkkel látunk, hanem ami ő maga; ha a lélekhez, az ember legbensőbb lényéhez fordulunk, és nem a külső burokhoz, akkor kaphatunk csak választ. Aki “Izrael szeretetére” vágyik, nem elég, ha csak szájával beszél. Csak ha a lélek szól, akkor tud a lélek válaszolni.

Zalman I. Posner A zsidó gondolkodásmód

Zalman I. Posner A zsidó gondolkodásmód

Forrás: www.zsido.com

 

 

 

 

 

A Vészkorszak című fejezet letölthető pdf formátumban az alábbi linkre kattintva: Zalman I. Posner A zsidó gondolkodásmód: Vészkorszak

A Felebaráti szeretet című fejezet letölthető pdf formátumban az alábbi linkre kttintva: Zalman I. Posner: A zsidó gondolkodásmód Felebaráti szeretet

Zsidó irányzatokSzerző: Hurwitz Sholom

 

Amint azt számos vicc is tanúsítja, a zsidóság erősen megosztott nép. Igaz ez kultúrára, filozófiára is. Nem lehet nagy meglepetés tehát, ha kiderül, hogy mindenféle méretű és formájú zsidó mozgalomból is rendkívüli választék áll rendelkezésre a földön.

Sokféle lényeges – történeti és kortárs – szempont alapján lehet ezeket megkülönböztetni egymástól, de talán a különbségekért leginkább felelő tényező minden irányzatban a modernitáshoz való viszony.
Manapság a tradicionális zsidó csoportok is az európai társadalom részévé lettek, így viszont a folytonosan változó kulturális frontok élvonalában találják magukat. Az ebből a helyzetből következő feszültségek dinamikája is folyton alakuló, a válaszokat is szüntelenül keressük, de azért egy határozott trend megfigyelhető, és erről elmondhatjuk, hogy igen nagymértékben segít megkülönböztetni egymástól a judaizmus különféle ágait.
Az emlegetett feszültségek filozófiai és kulturális kérdéseket egyaránt érintenek. Az elsőszámú kérdés mindig az volt és ma is az: milyen mértékben fogadjuk el a modernitást és mindazt, ami vele jár, a zsidó kultúra kárára vagy fordítva: mennyiben fogadjuk el a judaizmust a modernitás kárára – azaz hol teszünk engedményeket, és milyen alapon tesszük az engedményeket.
Reformjudaizmus
A reformjudaizmus válasza a kérdésre az, hogy a modernitás és annak minden értéke nélkülözhetetlen. A judaizmus számtalan emberiességi és spirituális kérdésben szolgál tanáccsal, de végső alapja maga is emberi, tehát ki van téve a változásnak. Ha a judaizmus ellentmond a ma morális érzékenységének, vagy ha archaikus szabályok kötik gúzsba azt a bőséget, amit a modernitás kínál, akkor az ilyen szabályok és diktátumok maguk szorulnak változásra.
Konzervatív judaizmus
A konzervatív judaizmus voltaképp visszahatásként született arra, amit ezen irány szülői a reformmozgalom túlkapásainak láttak. A mögöttes eszme úgy foglalható össze, hogy az embernek meg kell őriznie mindazt, ami praktikus, józan elem a zsidó kultúrában és történeti tapasztalatban, ugyanakkor a modern élet megkíván bizonyos kompromisszumokat.
E „csekélyebb jelentőségű” változtatásokra nézve úgy hiszik, hogy bár a Tóra isteni kinyilatkoztatás gyümölcse, az isteni volta nem abszolútum, „pusztán” az inspirációja származik az Örökkévalótól.
Modern ortodoxia
Az ortodoxia – abban a szilárd hitben, hogy a Tóra isteni volta nem vitatható – nem volt hajlandó hitrendszerének ezt az alapelvét odahagyni, ugyanakkor az ortodoxia modern/centrista iránya a modern világot sem utasítja el. Éppen ellenkezőleg, elfogadja és részt vesz benne, amennyire csak a halácha szerint ez lehetséges. Részt vesz az egyetemi képzésben, sőt fenntart saját egyetemeket is, ezek közül a New York-i Yeshiva University a legtekintélyesebb.
A modern ortodoxia magáévá teszi a konzervatív mozgalomnak azt a legfontosabb elvét, hogy a modern világhoz adaptálódni kell, ugyanakkor van egy határozott különbség: az előbbi irány, minthogy a Tórát az Örökkévalótól eredezteti, nem hajlandó kompromisszumra olyankor, ha az közvetlenül ellentmondana a Tórának, illetve a rabbinikus törvényeknek. Van ezzel együtt számos olyan „szürkezónája” is a judaizmusnak, amit egyedi kulturális fejleménynek tekinthetünk, s a modern ortodoxia ezeken a területeken sem helyesli a kompromisszumot.
De legyen bár egy szokás kulturális gyökerű vagy konkrét bibliai/rabbinikus parancsolatból származó, a megítélése nyilván sosem lehet teljesen fekete-fehér, nem meglepő tehát, ha a modern ortodoxia az egyik legösszetettebb, legváltozatosabb mozgalom ma a judaizmuson belül.
Ultraortodoxia
A zsidóság egy jelentős része hiszi, hogy a judaizmusnak nem szabad semmit sem engednie a judaizmusból, és hogy megvan a zsidó vallásnak a maga saját, eleven kultúrája. Az az elv, hogy senkinek nem volna szabad a judaizmusából semmit sem a szekuláris világhoz való alkalmazkodás jegyében föladnia, az ultraortodox eszmekör szíve.
De még ebben a táborban is sokféle finom megkülönböztetés és eltérő arányok figyelhetőek meg. Némelyek úgy hiszik, hogy a modernitás – bár korlátozott mértékben – befogadható, amennyiben nem fenyegeti, nem provokálja a judaizmust. Mások úgy hiszik, hogy a modern világgal való bármiféle közösködés önmagában is beszennyező és veszedelmes dolog. Sok haszid irányzat – a brooklyni Williamsburg negyedben működő szatmáriaké például – valamiféle izolált gettóban él, hogy semmiképpen ne legyen részévé a modern világnak.
A lubavicsi Chábád
A lubavicsi változatában a haszidizmus egy egészen új megközelítést szült, amely egyfelől helyteleníti a modern világhoz való alkalmazkodás kompromisszumos jellegét, másfelől a modernitást integrálandó jelenségnek tartja. Modern eszközöket és forrásokat használ, a rádiót, a televíziót, az internetet stb., sőt Matisyahu személyében például zenei ikonnal szolgált a szekuláris kultúrának is. Úgy tűnik, hogy a lubavicsi Rebbe azon az állásponton volt, miszerint a modernitás számos dimenziója különösen kedvező terep a judaizmus számára.
A modernitásra adandó válasz azonban nem az egyetlen, ami megkülönbözteti egymástól az irányzatokat. Számos más összetett filozófiai nézetrendszernek is köszönhető a különféle csoportosulások egyedi jellege – a vallásgyakorlás egyes részletkérdéseinek eltérő kezelése és más effélék is egyedi „márkajelleget” adnak a különféle mozgalmaknak.
Klasszikus példája ennek a differenciáltságnak az ultraortodox mozgalmon belül megfigyelhető haszid–mitnagdim elkülönülés.
A 18. századi zsidóságban – a sajátos kulturális kontextusnak köszönhetően – végbement egy általános osztályra tagozódás: az iskolázottak, tanultak osztálya (többnyire gazdagabb családok) elkülönült a tanulatlanokétól. A szakadék e két réteg között nagymértékben mélyült, olyannyira, hogy végül az iskolázatlan rétegek valamiféle másodosztályú polgársággá lettek a zsidó világban. A tanultak osztálya egyre inkább ragaszkodott ahhoz, hogy tanultsága valamiféle felsőbbrendű létet biztosít a számára, és minden energiáját önnön képzésére fordította, ami a társadalom nagyobb részétől hermetikusan el volt rekesztve.
Rabbi Jiszraél ben Eliézer, akit mindközönségesen Bál Sém Tovnak vagy Bestnek szokás emlegetni, ezt a hibát igyekezett minden erejével kiküszöbölni, és új „evangéliumot” hirdetett, mely szerint az Örökkévalóhoz kapcsolódás eszközei – az ima, a rituálék – mindenki számára hozzáférhetőek. Az ő általa indított mozgalom haszidizmus néven vált ismertté.
Egy idő múltán a kezdetben egyszerű, tanulatlan haszid zsidóság egyre inkább tudományszeretővé lett maga is, nagyszerű tudósok sora került ki közülük, a mitnagdim közösségek pedig hovatovább magukévá tették a haszidizmus egyes újításait, például az ima fontosságáról szóló haszid tanítást, ugyanakkor más alapvető vonásaik megmaradtak.
A litván zsidóságnak vannak a legszorosabb kapcsolatai a múlt mitnagdim közösségeivel (bár maga a terminus [mitnagdim: „ellenzők”] nem stimmel már rájuk nézve). Ma is fontosabbnak tartják a tanulást a judaizmus szinte minden más aspektusánál, a haszidok pedig ma is nagy fontosságot tulajdonítanak a közös éneklésnek, a történetek elbeszélésének, mert ezek szerintük gazdagítják a tudatos vallásosságot, az elkötelezettséget – a litvánok szerint pedig talán ezek is bitul háTorá (a Tóra tanulmányozásától ellopott idő).
A kabbala, a zsidó misztika hagyománya ugyancsak ezoterikus jelenség volt, azaz a kisszámú elitnek fenntartott tudomány. A haszidizmus meghonosította a kabbala tanításának is egy új válfaját, melynek segítségével laikusok is kapcsolatot találhatnak annak fenséges titkaival.
A haszid kabbala kapcsán is felmerült persze a kérdés, hogyan kell hozzá viszonyulni, mennyire kell vele foglalkozni. Sokak szerint csak csekély mértékben és nagy vonalakban, mások szerint kiterjedten és alaposan.
A breszloviak például úgy hiszik, nagyon is elmélyülten kell foglalkozni vele. Azt is vélik, hogy a kabbala lényegében a ráció feletti, az emberi megértést túlhaladó terület, és hogy elsősorban egyszerű hittel kell megragadni, melynek kulcsa az ember szívében van.
A Chábád ezzel szemben – noha szintén fontosnak tartja a kabbala alapos tanulmányozását – úgy véli, a kabbala is rációval kezelendő, s az emberi értelem számára feldolgozhatóan.
A zsidó hittapasztalatban fellelhető nézetek tehát oly változatosak, hogy nemcsak egyetlen cikkben volna reménytelen vállalkozás felmérni a teljes palettát, hanem vaskos könyvekben is. Reményeim szerint azért legalább töredékes képet sikerült adnom, egy ablakocskát nyitnom a judaizmus igen változatos ágazataira.

Forrás: itt!