Posts Tagged ‘megalapítója’

2011. június 12. vasárnap

Halmos László

Al Schwimmer egy repülőgép fedélzetén David Ben Gurionnal

Pénteken, június 10-én, a Tel Aviv közelében lévő Sheba orvosi központban 94 éves korában elhunyt Al Schwimmer, az izraeli légvédelem és a világhírű Izraeli Légiipari Vállalat egyik megalapítója.

Schwimmer egyszerre volt mitikus alakja az újjászületett zsidó állam önvédelmének, légierejének, sőt, hírszerzésének is.

Az Egyesült Államokban, Connecticut államban született harci pilóta és repülőmérnök páratlan bátorsággal, szervezőképességgel és elkötelezettséggel állt a létéért harcoló zsidó „jisuvnak” (közösségnek), amikor az 1948-ban élet-halál harcát vívta a környező arab államok hadseregei és a helyi, nem kevésbé ellenséges arab lakosság terror-alakulatai ellen.

Az első világháború vége óta a Palesztinának nevezett ország fölött mandátumot gyakorló Nagy Britannia kivonulása előtt a legtöbb katonai támaszpontot az araboknak adta át, többek között az egyetlen nagyobb repülőteret is.

A negyvenes évek közepén az arab államoknak – főképpen a legnagyobbnak, Egyiptomnak – számottevő légiereje volt, míg a jól szervezett, de csak fél-legális véderővel bíró zsidó közösségnek semmilyen.

Ráadásul a repüléshez és a gépek karbantartásához értő káderek is hiányoztak: csak maroknyi, a második világháborút a brit légierőben végigharcolt palesztinai zsidó fiatalra lehetett számítani.

Al Schwimmer az Egyesült Államokban élő zsidó közösséghez, főképpen az amerikai haderőben harcolt zsidó veteránokhoz fordult segítségért.

A repülőmérnök-pilóta – hogy kifogjon az USA hadiszállítási embargóján háborús övezetekbe, amilyen a Közel-Kelet is volt – jó néhány harci- és csapatszállító gépet vásárolt az USA légierejéből kiselejtezett, illetve a háború végeztével fölöslegessé vált gépeiből, és azokat egy Panamában létrehozott „Strohmann-vállalat” számára leszállította.

A gépek innen Csehszlovákia érintésével, fegyverekkel megrakodva jutottak el a már az első arab-izraeli háborút vívó Izraelbe.

A gépekkel harci pilóták és repülőmérnökök, technikusok, műszerészek is érkeztek, főként az USÁ-ból, Kanadából és Dél-Afrikából.

A harcok befejezése után az Izraelben megtelepedett Schwimmer (akit az Egyesült Államok bírósága az embargó kijátszása miatt távollétében elítélt és az ítéletet csak hosszú évek múlva törölte) szinte „egyemberes előadásként”, emberfeletti erőfeszítéssel és kreativitással a semmiből létrehozta a harci- és polgári repülőgépeket javító „Bedek” vállalatot, amelyből évek során kinőtt a manapság vagy 20 ezer alkalmazottat foglalkoztató, műholdakat és 21. századi légi eszközöket tervező és gyártó „Táászijá Ávirit”, angol nevén az „Israel Airospace Industry”, amelyet magyarul talán Izraeli Légiipari Műveknek lehetne fordítani.

Al Schwimmerrel a zsidó állam hőskorának egyik utolsó mohikánja szállt sírba.

Az ilyen emberre mondják angolul: “He was greater than life”.

Nagyobb volt, mint az élet. ◙

Forrás: Izraeli- hírlevél