Ladislaus Szücs, azaz Szücs László orvosként élte át a koncentrációs táborokat. Számtalan tragédiának, borzalomnak volt tanúja, de ugyanakkor megtapasztalta a segítőkészséget, az önfeláldozást is. Emlékirataiból kiderül, hogy néha a foglyok között is akadt olyan, aki kiszolgálta az őröket vagy elárulta társait, ugyanakkor a rabtartók között is voltak emberséges, jóérzésű személyek.

szucs

Részletek a könyvből:
“Ahogy a katolikus templomhoz értünk, azt mondta a rabbink:- Látjátok, ha földünk sündisznóként lett is megspékelve eget piszkáló tornyokkal, mind ezen igyekezet sem tudta legyőzni az emberben az állatot.”

“Aszott, sárgás arcán alvadt vér, fején seb. Odanyúlok. Legyek csapata röppen fel. (Sötét gondolatok: sokszor gondolom azóta is, hogy mi emberek csak légy- táplálékul kerültünk e világra.) (…) Mígnem- harmadnapon, a negyediken?- nem leltem többé őt a priccs- üregben. Senki sem tudta megmondani, mi történt vele. A krematórium füstje pedig megőrzi titkát.”

“Hát Muzsikant mégis fölfedezte Lajost. Ó, Isten az égben! (…) Most itt hever, csont és bőr, és készül az utolsó útjára. De hogyan készült! – Megyek melegebb vidékre- mondta, szublimáltatom magam, a légneműség mindíg a kedvenc állapotom volt.”

A szoboravatásról itt

Térkép képe
Reklámok

Miklya Luzsányi Mónika: Hogy véget érjen a sötétség

Miklya Luzsányi Mónika:
Hogy véget érjen a sötétség
Sztehlo Gábor evangélikus lelkész 1944-45-ben 1600 zsidó gyermek és 400 felnőtt életét mentette meg az árvaházaiban nyújtott menedékkel. Ezen időszak bemutatása eredeti dokumentumok időrendbe szedett szerkesztése alapján.

“Sztehlo Gábor evangélikus lelkész utolsó hegyi sétájára indul. Kavargó gondolataiból előtűnik egész elmúlt élete: az üldözöttekért és elesettekért, sárga csillagos zsidó gyerekekért, hadiárvákért, kitelepítettekért, fogyatékosokért folytatott küzdelme.”

Miklya Luzsányi Mónika: Frontvonal

 

 

Ki volt Sztehlo Gábor?

Sztehlo Gábor (1909-1974) egy igaz ember volt, ahogyan az az egyetlen kitüntetés is nevezi őt, amit életében megkapott: az Igaz Ember emlékérem.
Sztehlo Gábor evangélikus lelkész volt – igaz hittel élte életét: a másokon való segítést. Az egyházi szolgálat mellett a népfőiskolai mozgalom egyik megalapítója volt az 1930-40-es évtized fordulóján.
A II. világháború idején különböző egyházi megbízásoknak tett eleget, többek között kórházi lelki pásztor volt. 1944 tavaszán, a német megszállás után Sztehlo Gábort azzal bízta meg egyháza, hogy a református egyházzal közösen, a Jó Pásztor Egyesületen keresztül szervezzen mentőakciókat. Sztehlo Gábor az idő szorításában igen rövid idő – néhány hét – alatt 32 gyermekotthont hozott létre lakásokban, kisebb-nagyobb családi házakban, villákban a Nemzetközi- és a Svájci Vöröskereszt anyagi támogatásával. Tevékenységét természetesen illegálisan, rejtőzködve kellett végeznie. Ezekben az Intézetekben mintegy 1500 gyermek, s az őket ellátó kb. 500 felnőtt lelt menedéket. A háború közeledtével a helyzet egyre veszélyesebbé vált, majd a város ostroma a mindennapi életveszélyt hozta magával, mégis valamennyien, akik hozzá menekültek, túlélték az üldöztetés és a háború poklát.
Sok gyermekért nem volt, aki érte jöjjön a háború után. Sztehlo Gábor ezeket az árvákat és ágrólszakadtakat nem engedte szélnek, hanem továbbra is otthont adott a számukra – most már nem 32 kicsi, hanem egy nagyobb gyermekotthonban. Áradó szeretetével megpróbálta pótolni a pótolhatatlant: a szülői otthon melegét. A gyermekotthonban iskola is működött, a korszerűen felszerelt műhelyekben szakmát is tanultak a gyerekek, a 12 éven felüli fiúk pedig önkormányzati rendszert hoztak létre, a Gaudiopolist. Sztehlo Gábor otthonteremtő és vezető volt egy személyben. Ezt a tevékenységét 1950-ig folytathatta, ekkor az intézményt államosították.
Rövid átmeneti időszak után Sztehlo Gábor ismét segítő akciót szervezett: az evangélikus egyház szeretetotthonait alapította meg, s egyiküket vezette is. Ezekben az otthonokban öregeket és fogyatékos gyermekeket gondoznak – mind a mai napig.
1972-ben kapta meg – magyarok közül az elsők egyikeként – Izrael államának kitüntetését, a Jad Vasem (magyarul az Igaz Ember) emlékérmet. 1974-ben kényszerű távollétben, Svájcban halt meg. Ugyanebben az évben a Nobel béke-díj felterjesztettje is volt.

Füzéki Bálint írása nyomán, forrás: http://www.akg.hu/tavaszifesztival/2010/gaudio.html

D

obos Gyuszival a Facebookon ismerkedtem meg. Gyuszi a szlovákiai Lelesz községben él, és teljesen önkéntesen, és egymaga tart karban a Leleszi temetőn kívül még öt elhagyott zsidó temetőt. Tavaly, a nagytétényi zsidó temető önkéntes rendberakói között volt szerencsém vele találkozni. (A nagytétényi temető rendezéséről bővebben ITT , és egy videó ITT) Most levélben egyeztettünk egy rövid riportról. Gyuszi, a saját szerény, tömör és lényegre törő stílusában válaszolt kérdéseimre.  

A nevem Dobos Gyuszi. Lelesz Községben lakom, és a leleszi Zsidó Temető Gondnoka vagyok. Az egész úgy kezdődött, mivel hogy vallásos ember vagyok, mindig az volt a vágyam hogy olyan emberek közé tartozzak, akik a legközelebb állnak az Örökkévalóhoz. Ezek pedig a zsidók, akik a világ legintelligensebb emberei köze tartoznak. Így hát, magamtól elhatároztam, hogy rendezem a leleszi zsidó temetőt, ami katasztrofális állapotban volt. Egy évig dolgoztam rajta. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ezen a temetőn nem volt feljárat, kapu es lépcső csak három sírkő. Mindent én terveztem, és csináltam a temető múltjárol csak annyit, hogy a 70-es években a 90 százalékát elhordták, szét bágerozták a homok miatt. Mar több mint 10 éve törődök ezzel a temetővel. És még ezen kívül 5-tel, többnyire egyedül csinálom, de itt- ott besegít a család. Végezetül meg annyit, hogy nagy megtiszteltetés a számomra, hogy Isten Kiválasztott Népének temetőit gondozhatom. Ezt nagyon fontosnak tartom.

A képeket Dobos Gyuszi készítette.

Szöveg: Révész István, Dobos Gyuszi.

Képek: Dobos Gyuszi, Lelesz

A tartalom forrásmegjelöléssel szabadon másolható.

Pár hete a 28-as villamoson zötykölődtem legkisebb lányommal. A vezetőfülke falán, a “mit lehet- mit nem” matricáról beszélgettünk, tudjátok, amin olyanok vannak hogy fagyizni tilos, meg ilyesmik. Anna lányom, most lesz 4 éves, annál a képnél, ahol a bajszos bácsika mutatja be, hogy a hátizsákot kézben kell tartani, és nem a háton, jó hangosan azt mondta: ez azt jelenti, hogy cigányozni nem szabad! Kicsit lemerevedtem (mégiscsak 28-as villamoson, ráadásul kedvenc ruhámban, ami piros- fehér póló, és zöld -fehér melegítőfölső), de kérdő tekintetemre megismételte: cigányozni nem szabad. Azután erről kicsit beszélgettünk. Na, erre a gyerekre is büszke vagyok!

Oldal kiadó- ingyen.

Posted: 2011. november 25. péntek in filoszemita, vallás, zsidóság
Címke: , ,

A zsidósággal foglalkozó Avelecion nevű oldalt idő hiánya miatt átadnám olyan személynek, aki szívesen publikálná az oldalon saját, vagy más írásait, cikkeit.

Érdeklődni: revpista@gmail.com

 

 

Mivel  a wordpress nem engedi kitenni ezt a hírt, ezért az ezen a linken olvasható: http://www.blogsziget.hu/blogs/mfk/index.php?pid=6497