Archive for the ‘vallás’ Category

Miklya Luzsányi Mónika: Hogy véget érjen a sötétség

Miklya Luzsányi Mónika:
Hogy véget érjen a sötétség
Sztehlo Gábor evangélikus lelkész 1944-45-ben 1600 zsidó gyermek és 400 felnőtt életét mentette meg az árvaházaiban nyújtott menedékkel. Ezen időszak bemutatása eredeti dokumentumok időrendbe szedett szerkesztése alapján.

“Sztehlo Gábor evangélikus lelkész utolsó hegyi sétájára indul. Kavargó gondolataiból előtűnik egész elmúlt élete: az üldözöttekért és elesettekért, sárga csillagos zsidó gyerekekért, hadiárvákért, kitelepítettekért, fogyatékosokért folytatott küzdelme.”

Miklya Luzsányi Mónika: Frontvonal

 

 

Ki volt Sztehlo Gábor?

Sztehlo Gábor (1909-1974) egy igaz ember volt, ahogyan az az egyetlen kitüntetés is nevezi őt, amit életében megkapott: az Igaz Ember emlékérem.
Sztehlo Gábor evangélikus lelkész volt – igaz hittel élte életét: a másokon való segítést. Az egyházi szolgálat mellett a népfőiskolai mozgalom egyik megalapítója volt az 1930-40-es évtized fordulóján.
A II. világháború idején különböző egyházi megbízásoknak tett eleget, többek között kórházi lelki pásztor volt. 1944 tavaszán, a német megszállás után Sztehlo Gábort azzal bízta meg egyháza, hogy a református egyházzal közösen, a Jó Pásztor Egyesületen keresztül szervezzen mentőakciókat. Sztehlo Gábor az idő szorításában igen rövid idő – néhány hét – alatt 32 gyermekotthont hozott létre lakásokban, kisebb-nagyobb családi házakban, villákban a Nemzetközi- és a Svájci Vöröskereszt anyagi támogatásával. Tevékenységét természetesen illegálisan, rejtőzködve kellett végeznie. Ezekben az Intézetekben mintegy 1500 gyermek, s az őket ellátó kb. 500 felnőtt lelt menedéket. A háború közeledtével a helyzet egyre veszélyesebbé vált, majd a város ostroma a mindennapi életveszélyt hozta magával, mégis valamennyien, akik hozzá menekültek, túlélték az üldöztetés és a háború poklát.
Sok gyermekért nem volt, aki érte jöjjön a háború után. Sztehlo Gábor ezeket az árvákat és ágrólszakadtakat nem engedte szélnek, hanem továbbra is otthont adott a számukra – most már nem 32 kicsi, hanem egy nagyobb gyermekotthonban. Áradó szeretetével megpróbálta pótolni a pótolhatatlant: a szülői otthon melegét. A gyermekotthonban iskola is működött, a korszerűen felszerelt műhelyekben szakmát is tanultak a gyerekek, a 12 éven felüli fiúk pedig önkormányzati rendszert hoztak létre, a Gaudiopolist. Sztehlo Gábor otthonteremtő és vezető volt egy személyben. Ezt a tevékenységét 1950-ig folytathatta, ekkor az intézményt államosították.
Rövid átmeneti időszak után Sztehlo Gábor ismét segítő akciót szervezett: az evangélikus egyház szeretetotthonait alapította meg, s egyiküket vezette is. Ezekben az otthonokban öregeket és fogyatékos gyermekeket gondoznak – mind a mai napig.
1972-ben kapta meg – magyarok közül az elsők egyikeként – Izrael államának kitüntetését, a Jad Vasem (magyarul az Igaz Ember) emlékérmet. 1974-ben kényszerű távollétben, Svájcban halt meg. Ugyanebben az évben a Nobel béke-díj felterjesztettje is volt.

Füzéki Bálint írása nyomán, forrás: http://www.akg.hu/tavaszifesztival/2010/gaudio.html

Reklámok
D

obos Gyuszival a Facebookon ismerkedtem meg. Gyuszi a szlovákiai Lelesz községben él, és teljesen önkéntesen, és egymaga tart karban a Leleszi temetőn kívül még öt elhagyott zsidó temetőt. Tavaly, a nagytétényi zsidó temető önkéntes rendberakói között volt szerencsém vele találkozni. (A nagytétényi temető rendezéséről bővebben ITT , és egy videó ITT) Most levélben egyeztettünk egy rövid riportról. Gyuszi, a saját szerény, tömör és lényegre törő stílusában válaszolt kérdéseimre.  

A nevem Dobos Gyuszi. Lelesz Községben lakom, és a leleszi Zsidó Temető Gondnoka vagyok. Az egész úgy kezdődött, mivel hogy vallásos ember vagyok, mindig az volt a vágyam hogy olyan emberek közé tartozzak, akik a legközelebb állnak az Örökkévalóhoz. Ezek pedig a zsidók, akik a világ legintelligensebb emberei köze tartoznak. Így hát, magamtól elhatároztam, hogy rendezem a leleszi zsidó temetőt, ami katasztrofális állapotban volt. Egy évig dolgoztam rajta. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ezen a temetőn nem volt feljárat, kapu es lépcső csak három sírkő. Mindent én terveztem, és csináltam a temető múltjárol csak annyit, hogy a 70-es években a 90 százalékát elhordták, szét bágerozták a homok miatt. Mar több mint 10 éve törődök ezzel a temetővel. És még ezen kívül 5-tel, többnyire egyedül csinálom, de itt- ott besegít a család. Végezetül meg annyit, hogy nagy megtiszteltetés a számomra, hogy Isten Kiválasztott Népének temetőit gondozhatom. Ezt nagyon fontosnak tartom.

A képeket Dobos Gyuszi készítette.

Szöveg: Révész István, Dobos Gyuszi.

Képek: Dobos Gyuszi, Lelesz

A tartalom forrásmegjelöléssel szabadon másolható.

Oldal kiadó- ingyen.

Posted: 2011. november 25. péntek in filoszemita, vallás, zsidóság
Címke: , ,

A zsidósággal foglalkozó Avelecion nevű oldalt idő hiánya miatt átadnám olyan személynek, aki szívesen publikálná az oldalon saját, vagy más írásait, cikkeit.

Érdeklődni: revpista@gmail.com

 

 

Naámán

Csendben ült a palotája teraszán, és nézte az udvaron tolongó vitézeit. Időnként felhallatszott hozzá egy-egy ujjongó, vagy éppen meglepett felkiáltás, mikor a zsákmányuk között- amin épp osztozkodtak- valami értékeset , érdekeset találtak. Magához intette a közelében álló szolgáját.

– Nekem nem kell ebből semmi. mondta, és a távolba nézett.

– Úgysem tudom már mire felhasználni…

Keserű gondolat volt ez nagyon. Valamikor, ő volt Szíria legnagyobb hadvezére, hőse, országa megmentője. Mindenki elismerte, méltatta, ünnepelte, még a királyhoz is szabad bejárása volt. Most pedig tudta, hogy ez volt az utolsó portyája, többet már nem mehet.

Minden egy jelentéktelen, aprócska sebbel kezdődött, amit egy erejét vesztett nyílvessző okozott az egyik csatában. Hiába figyelmeztette fegyverhordozója, hogy legalább amíg kimossák és ellátják a sebét, addig hagyja a harcot, de nem tudott leállni. Pedig akkor még nem lett volna késő talán. Azután a seb nőtt, már hiába kezelték, és egyszer csak megjelent több helyen is a testén. A jósok, mágusok, és orvosok hiába csináltak bármit. Nem tudták meggyógyítani. Aztán, bár mindenki tudta, de eddig senki nem merte kimondani, és most mégis az egyik orvos remegő térdekkel halkan súgta a rettenetes szót: lepra. Majd gyorsan elhagyta a beteg szobáját.

Micsoda pimaszsága ez a sorsnak, kegyetlen játéka isteneinek. Nem harcban hősként kell meghalnom, hanem kitaszítva, magányosan a többi hasonló beteggel valami elhagyott helyen- gondolta.

Ekkor egy hang riasztotta fel:

– Uram, Naámán, engedd, hogy szóljak!

Legkedveseb szolgája, Rabshakeh térdelt előtte. Igazából, több volt már szolgánál, inkább barát, és bizalmas. Lassan három évtizede harcoltak együtt.

Nem szólt, csak kezével intett beleegyezően.

– Uram, a rabszolgák közül kiválasztottam egy leánykát, szükség enne rá asszonyod mellett. Kívánod megtekinteni?

Ugyan, minek? Gondolta, de hogy kedvében járjon barátjának, Igenlően bólintott.

– Engedjétek be! Kiáltott Rabshakeh.

A leányka alázatosan, lehajtott fejjel lépett ki a teraszra, és egyből térdre ereszkedett.

– Menj közelebb. Mondta neki Rabshakeh. A lányka egészen közel ment Naámánhoz, és ismét le akart térdelni, de az rászólt: – maradj állva.

Hmm. Gondolta. Nem lehet több tizenöt évesnél. Dolgosnak látszik.

– Mutasd a kezed! Szólt a lányra, és a felé nyújtott piszkos kis gyerekkezet megfogta, és tenyérrel felfelé fordította. Hát – mondta a lánykának- látszik a kezeiden hogy nem vagy naplopó. Mi a neved?

– Rebeka. Felelte a lány halkan.

Námán, ahogy a kezét fogta, észrevette az arcán a kíváncsiságot. A lány a kezén a sebet nézte.

– Tudod mi ez? Kérdezte.

– Igen, – válaszolt Rebeka- lepra.

– És nem félsz tőle?

– Hát, kicsit igen…

– Kicsit???!! Kiáltott Námán, és felugrott. Az emberek e teraszon ijedtükben térdre estek, csak Rebeka maradt állva, és Námán szemébe nézett, amelyből az értetlenség, és a döbbenet keveréke sugárzott.         – Kicsit???!!! Miért csak kicsit? És ha te is megbetegszel, és meghalsz velem együtt?

– Lehet. De ahonnan én származom, ott tudják gyógyítani. Felelte Rebeka.

Erre mindenki felkapta a fejét, Rabshakeh pedig minden protokollt mellőzve felugrott, a lányhoz lépett, és megfogta a vállait. – Mond még egyszer!! Mondta fojtott indulattal.

– Ahonnan én származom, tudják gyógyítani… mondta, és egy kicsit remegett a hangja, mert már ő is megérezte a körülöttük vibráló feszültséget.

– Széket! Kiáltott Naámán, és amikor egy alacsony ülőalkalmatosságot tettek le, Rebekára mutatott, és azt mondta: – Ülj le, és beszélj!

És Rebeka beszélt. Beszélt az Örökkévaló Könyvéröl, ahol le van írva mikor kinek mit kell csinálni a leprással, és beszélt a prófétáról, akit Elizeusnak hívnak, és ha ő, Naámán elmenne hozzá, biztos meg tudná gyógyítani, mert más országokból is szoktak jönni, és azok között is voltak akik meggyógyultak mikor segítségül hívta a próféta az Istenének nevét, sőt, volt már aki meghalt, és újra megéledt mikor a próféta, aki az Isten embere, imádkozott érte. És csak mondta, mondta, és sorolta azokat, amiket tudott, és mindenki figyelmesen hallgatta.

– Esély az életben maradásra. – Gondolta Naámán.- Bár csekély a valószínűsége hogy ez a lányka nem túloz, de mégis csak egy szalmaszál amibe kapaszkodni lehet.

– Rabshakeh! Fogd a leányt, vidd el Benhadadhoz, a királyhoz, és mond el neki ezeket. Naplemente előtt várlak, mi a király válasza.

A nap még magasan járt, mikor Rabshakeh visszaért. Naámánt a palota kertjében találta.

– Mit mondott Benhadad? Kérdezte izgatottan.

– Levelet íratott azonnal Jórámhoz, Izrael királyához. Megüzente neki, gyógyítson meg téged. Neked pedig parancsolja, azonnal csomagolj, és hajnalban indulj útnak. A kíséretedről, és az ajándékokról gondoskodott már. A karaván napfelkeltekor indul a város nyugati kapujától. Én is veled megyek, és a lányt is visszük. Ha igaz, amit mondott, visszakapja a szabadságát. Ha nem, elveszti a fejét.

Jórám király a délelőtti kihallgatásra köré gyűlt főembereit hallgatta éppen, mikor ijedt arccal megállt az ajtóban Azariás udvarmester. Egyből csönd lett a teremben. Jórám felállt.

– Mi a baj? Kérdezte Azariást.

– Követek érkeztek uram Szíriából.

A hangja, ahogy a térdei is, kissé remegtek, ahogy folytatta: – Naámán is itt van…

A teremben a dermedt csendet ijedt suttogás váltotta fel.

– És?? Kérdezte Jórám.

– Levelet hozott Benhadadtól. Felolvasom.

És felolvasta. A dermedt csendben mindenki ijedten nézte Azariás remegő kezében a levelet, és mindenki ugyan arra gondolt: provokáció!

– Uzzi, Mikáél, Ehud és Ariel maradnak, a többiek kint várjanak! Parancsolt a király.

– Na – kérdezte, mikor a többi vezér kiment- most hogyan tovább?

Már vagy két órája tanácskoztak, mikor újabb követ érkezett. Ezúttal jóval szerényebben, és csak egyedül.

–  Jórámhoz jöttem. Elizeus küldött.

Azariá udvarmester azonnal jelentette a próféta szolgájának érkezését. Behívták. Sokat nem tartózkodott bent, mert a próféta üzenete rövid, és egyértelmű volt: küldjétek hozzám Naámánt.

A poros út mellett álló egyszerű ház mellett megálló karavánt a városka lakói érdeklődve nézték. Az ajtóban Géházi, Elizeus szolgája jelent meg, fogadva a karaván vezetőjét, és Rabshakeht.

-A prófétát keressük, aki gyógyít.

– Itt lakik. Üzent uradnak, Naámánnak. Menjen le a Jordán folyóhoz, és hétszer merüljön alá benne teljesen.

– Ennyi?

– Ennyi.

Mikor Naámán ezt meghallotta, haragra gerjedt.

– Ezért utaztam ennyit, hogy ebben a lábvízben lubickoljak??? Még csak ide sem dugja az orrát az a próféta, hanem egy szolgával üzen?? Ezért jöttünk ide, hogy fürödjek, holott Damaszkuszban is tudok ha arra támad kedvem, rendes folyóban, nem mint ez a, ez a….

– Jordán. Mondta egyik szolgája csendesen.

– Hallgass, mert felköttetlek!! – Kiabált magából kikelve Naámán.- A város szélén letáborozunk, reggel hazaindulunk, azután, pedig jaj ennek a földnek ha a seregem visszatér.

Reggel Rabshakeh jött be a sátrába.

– Uram, kérlek, legalább próbáld meg. Nem vesztesz vele semmit. Kérlek, ha van becsületem előtted, tedd meg amit kérek.

Naámán tegnapi haragját már felváltotta a beletörődés a sorsába.

– Csak a kedvedért. Mondta Rabshakehnak.

Reggeli után lementek a Jordán partjára.

– Micsoda kis patakocska ez az Abanához, és a Párpárhoz képest. Gondolta.

– Őrség a helyére, utat lezárni mindkét irányban száz lépésre! Vezényelt Rabshakeh.

Naámán nekivetkőzött. Csak egy finom gyolcsból készült alsóruhát hagyott magán, és végignézett a testén. -Borzalmas.. és milyen büdös vagyok.

Rabshakeh biztató pillantásától kísérve, besétált a folyóba, és ahol már derékig ért a lassan folyó víz megállt. – Hát, legalább nem hideg. És ha igaza lenne a prófétának… A part felé fordult, és Rabshakehra nézett.

– Hétszer uram, hétszer, és teljesen!!

Mondta Rabshakeh, és bizakodó reményteli pillantásokat vetett urára.

– Legyek túl ezen is. Gondolta, mély levegőt vett, és összeszorította szemét- száját.

Egy, kettő, három, négy, … hét.

Lemerült, és feljött. Hétszer. Ő megtette, a többi már nem rajta múlott. Ahogy sétált kifele a vízből, emberei elé jöttek, meredten bámulták.

– Na most mi van már megint… gondolta, de Rabshakeh kiabálva, nevetve futott hozzá, és minden illemről megfeledkezve ölelgette, és közben önfeledten kiabált.

– Most mi van???!! Nem mert magára nézni. Azután erőt gyűjtött, és felemelte a szeme elé a kezét. Teljesen eltűntek a sebek a kezéről. Azután az egész testét megnézte, és a legnagyobb csodálkozással vette észre, hogy még a harcokban szerzett sebek nyomai is eltűntek róla!

– Köszönöm. Másra nem is tudott gondolni hirtelen, csak ez járt a fejében. Köszönöm! Visszakaptam az életem!

A teljes és valós történet a Bibliában, a Királyok második könyvének ötödik fejezetében olvasható.

 majláth tér Ki volt az első pécsi rabbi? Mikor, hol született, milyen tudományokban volt jártas? Az ortodox, vagy a liberális szemlélet és vallásgyakorlat híve volt-e? Mi volt az énekkórusról a véleménye az istentiszteleteken? És miért mondott le a rabbiságról? Avatott-e Pécsen zsinagógát? Ezekre, és egyéb más kérdésekre kapunk választ, ide kattintva.

 

 

Zsidóságról- amit mindenkinek tudni kell: Ami volt elmúlt? Heti hírösszefoglaló 2011. július 6 – július 12.