Archive for the ‘héber’ Category

D

obos Gyuszival a Facebookon ismerkedtem meg. Gyuszi a szlovákiai Lelesz községben él, és teljesen önkéntesen, és egymaga tart karban a Leleszi temetőn kívül még öt elhagyott zsidó temetőt. Tavaly, a nagytétényi zsidó temető önkéntes rendberakói között volt szerencsém vele találkozni. (A nagytétényi temető rendezéséről bővebben ITT , és egy videó ITT) Most levélben egyeztettünk egy rövid riportról. Gyuszi, a saját szerény, tömör és lényegre törő stílusában válaszolt kérdéseimre.  

A nevem Dobos Gyuszi. Lelesz Községben lakom, és a leleszi Zsidó Temető Gondnoka vagyok. Az egész úgy kezdődött, mivel hogy vallásos ember vagyok, mindig az volt a vágyam hogy olyan emberek közé tartozzak, akik a legközelebb állnak az Örökkévalóhoz. Ezek pedig a zsidók, akik a világ legintelligensebb emberei köze tartoznak. Így hát, magamtól elhatároztam, hogy rendezem a leleszi zsidó temetőt, ami katasztrofális állapotban volt. Egy évig dolgoztam rajta. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ezen a temetőn nem volt feljárat, kapu es lépcső csak három sírkő. Mindent én terveztem, és csináltam a temető múltjárol csak annyit, hogy a 70-es években a 90 százalékát elhordták, szét bágerozták a homok miatt. Mar több mint 10 éve törődök ezzel a temetővel. És még ezen kívül 5-tel, többnyire egyedül csinálom, de itt- ott besegít a család. Végezetül meg annyit, hogy nagy megtiszteltetés a számomra, hogy Isten Kiválasztott Népének temetőit gondozhatom. Ezt nagyon fontosnak tartom.

A képeket Dobos Gyuszi készítette.

Szöveg: Révész István, Dobos Gyuszi.

Képek: Dobos Gyuszi, Lelesz

A tartalom forrásmegjelöléssel szabadon másolható.

Reklámok

 majláth tér Ki volt az első pécsi rabbi? Mikor, hol született, milyen tudományokban volt jártas? Az ortodox, vagy a liberális szemlélet és vallásgyakorlat híve volt-e? Mi volt az énekkórusról a véleménye az istentiszteleteken? És miért mondott le a rabbiságról? Avatott-e Pécsen zsinagógát? Ezekre, és egyéb más kérdésekre kapunk választ, ide kattintva.

 

 

 

 

 

 

 

Olvasnivaló? Ajánlunk!: Az emlékezés szakácskönyve: receptek, amelyek túlélték a holokausztot.

Zsidóságról- amit mindenkinek tudni kell: Könyvajánló: Zalman I. Posner : A zsidó gondolkodásmód.

 

 


Mi is pontosan a Talmud? Mikor és kik írták? Az itt-ott magyarul fellelhető részletek inkább ferdítések, mint fordítások? Milyen nyelven íródott? Mi az a Talmudi gondolkodásmód? Ezekre, és más hasonló kérdésekre is választ kaphatunk Köves Slomó rabbi audio előadásából, amit IDE kattintva lehet meghallgatni.
Was genau ist der Talmud? Wann und wer es geschrieben hat? Die ungarische kann hier und da gefunden werden Verzerrungen im Detail, wie Übersetzungen? Was geschrieben steht? Was ist der Talmud-Denken? Diese und ähnliche Fragen können Antworten auf Rabbi Slomó Köves für das Hinzufügen von Audio zu bekommen, können Sie hier klicken, um die ungarische hören.
What exactly is the Talmud? When and who wrote it? The Hungarian can be found here and there distortions in more detail, such as translations? What is written? What is the Talmudic way of thinking? These and similar questions can get answers to Rabbi Slomó Köves for adding audio, you can click here to listen to Hungarian.

Zsidóságról- amit mindenkinek tudni kell: A pajesz.

Miért hordanak egyes zsidó irányzatok képviselői pajeszt? Honnan ered ez a hagyomány, és mi a Bibliai alapja? Ezekre, és további a témával kapcsolatos kérdésekre ad választ Oberlander Baruch rabbi. Az előadás IDE kattintva hallgatható meg.

 

 

 

 

 

 

 

Zsidóságról- amit mindenkinek tudni kell: Az egykori Leleszi zsidó temető őrzője.